Prága, Szilveszter, Cseh Filharmonikusok

2007. december 31.
Prága
Rudolfinum

Cseh Filharmonikus Zenekar
Zdenek Macál

Prágában nem élnek csehek.
Az emberek mintegy fele magyarul beszél, a másik fele oroszul, hallani még olasz, francia, holland beszédet, elvétve néhány más nációét. A matematikai zavar szándékos, Prágában Szilveszterkor úgy tűnt, hogy megduplázódott az emberek száma.

A csehek amúgy is szívesen menekülnek el a városokból ünnepekkor, hétvégén – péntekenként tömött kocsisorok araszolnak ki Prágából, vasárnap este pedig visszafelé. Túráznak, horgásznak, szinte mindenkinek van hétvégi háza, tanyája. Nem véletlen, hogy ha egyáltalán valamikor találhatunk helyet a Tigrisben, akkor szombaton.

Az Óvárosi téren, a környező utcácskákban már december 30-án óriási tömeg hömpölygött, a Vencel tér fabódécskái előtt hosszú sorok, ínycsiklandozó a sokféle grillezett kolbász-, hurkaféle, a lángosok.
31-én aztán rájöttem: a cseh fővárosban mégis találni cseheket, nem is akárkiket, úgy hívják őket: Cseh Filharmonikus Zenekar.

Az óévbúcsúztató–újévköszöntő táján hihetetlen Prágában a komolyzenei koncertek kínálata, elsősorban persze a Rudolfinumban, az Obecny Dumban, ám templomokban, kolostorokban is. Sajnos, szinte a legtöbb „gagyi”. Az egyik vidéki szimfonikus zenekar koncertjét úgy hirdették, hogy „több mint nyolcvan zenész a pódiumon”, műsoron volt többek között „Brahms: Ungarian Dance” című darabja is, de a legaggasztóbb előjel a dirigensnő személye volt (nevét fedje a feledés jótékony homálya), aki jó pár éve Otellót vezényelt az Állami Operaházban – nos, olyan integetést csak Ferencváros–Rendezőn láttam korábban.

Üde kivétel a Cseh Filharmonikusok szokásos 31-i, délutáni koncertje, tradicionálisan vezető dirigensük, most Zdenek Macál irányítása alatt.

Smetana Az eladott menyasszonyának nyitánya, majd az opera három tánca indította a zsúfolásig telt Rudolfinumban a koncertet. A nyitány egyik nagy kedvencem, „élőben” volt alkalmam hallani Kosler, Gregor, Dohnanyi vezényletével, a Národniban, nyilvánvaló, hogy a Filharmonikusok jobb zenekar. Macál gyors tempóval, de Vogel, Gregor szikársága nélkül dirigálta a számokat.
Utána a Rózsalovag-keringőfantázia. Felszabadultan, elánnal, noha – ritka ennél az orkeszternél – az utolsó nagy crescendo előtt pillanatnyi lötyögéssel.

A szünet után a fiatalabb Johann Strauss Kaiserwalzere. Számomra a keringőtéma megszólalása a zenetörténet nagy csodáinak egyike, ha Aphrodité Küprosz partjánál ma emelkedne ki a tenger habjaiból, talán erre a muzsikára tenné.
De nem ebben az előadásban. Macál itt nem érezte, nem tudta éreztetni a bécsi keringőt (s ez különösen bizarr volt a Richard Strauss-darab mintaszerű tolmácsolása után), mechanikus, lélektelen volt a zenélés.

Végül a Bolero. Bármily hatásos interpretációban is hallom (most fiatal, húsz körüli dobos srác állt a dirigens mellett), azt szoktam mondani, hallgassa a Bo Derek.

Az este az utcákon, ha lehet fokozni, még nagyobb a tömeg, Prága éjfélkor egy nagyon dráguló világba csöppen át, azonban hiszem, sok zenebarát számára a legdrágább változatlanul a Cseh Filharmonikus Zenekar lesz 2008-ban is.