Prága - Rudolfinum

Rudolfinum, Prága, január 29
Cseh Filharmonikus Zenekar
Jiri Belohlávek

A kiadott műsorprogramtól eltérő sorrendben, Smetana Cseh erdőkön és mezőkön című szimfonikus költeményével kezdődött a hangverseny, Jiri Belohlávek vezetésével.

Micsoda zenekar, micsoda hangzás! A Rudolfinum akusztikáját tekintve is nagyszerű, de kell ide azért orkeszter és dirigens is. Nemsokáig örülhettem. A következő darab bizonyos Jan Klusák \"alkotása\" volt, \"Zemsky ráj to na pohled\" címmel. - Úgy is szólt.

Tekintettel arra, hogy ősbemutatóra került sor, megjelent a Szerző is. Tiszteletreméltó külsejű, professzoros megjelenésű bácsika, két szinten lógott rajta valami (nyakkendőt hordott), arcán az alzheimeresek boldog-réveteg mosolya.

De a közönség nem felejt!

Mint megtudtam, Klusák úr kifejezte óhaját, hogy opusának minden egyes felcsendülése előtt Smetana Hazám ciklusának egy darabja hangozzék el (ezért a változás a műsorfüzethez képest). Szegény cseh publikum - a Má vlast hat szimfonikus költeményből áll.
Az objektív tájékoztatás kedvéért: volt a darabban négy rövid, meghallgatható részlet. Négy idézet Smetana műveiből...

A szünet után először Mozart K. 488-as A-dúr zongoraversenyét hallhattuk, modern zongorán, Ian Fountain szólójával. A fiatal pianista a technikás, stílusos, de a \"tizenkettő egy tucat\" kategóriájú művészek egyike. Az ezt kiváltotta érzéshez hozzájárult Belohlávek unott, személytelen kísérete is. Vele kapcsolatban általában az az érzésem, hogy felkészült, muzikális, nagy repertoárral rendelkező, de elsősorban a szép hangzásra törekedő, drámai véna nélküli muzsikus.

És következett a \"Schlusspoen\", de fekete humorral. Halottakról vagy jót, vagy rosszat. Lassan húsz esztendeje, hogy szerzőnk a közönség jobblétére szenderült, de kiterjedt rokonságot hagyhatott hátra - legalábbis erre utal, hogy ezt a darabját elővették (mind a komponista, mind szerzeménye nevét fedje a jótékony homály).
Bemutatót kaptunk a XX. század zeneszerzéséből. Csipetnyi Reger, amit higíts fel Richard Strausszal, önts rá némi Hindemithet (abból is az unalmasabbikat), fűszerezd meg kevés Enescuval, édesítsd meg Nedballal, kissé balettesen, idézd Smetanát, de tartózkodj Janácektől, mert még valami originális kerülne bele.
E zeneműféle (?) legnagyobb hibája azonban hossza. Taknyosan-nyálasan csak nyúlt, nyúlt, többen influenzásak lettek, már a harmadik sörömet ihattam volna a Tigrisben, a Filharmonikusok méltóbb ügyhöz illő buzgalommal, összeszorított fogakkal játszottak, mígnem végre egy óriási böffenéssel kimúlt az előadás.

Vazeny páni! Luxus erre pazarolni a világ egyik legjobb zenekarát!