Miért csak Prágában? (Fišer, Sosztakovics, Brahms a Cseh Filharmonikusoktól)

2012. január 13.
Prága
Rudolfinum

Cseh Filharmonikus Zenekar
Annely Peebo (ének)
Vez.: Tomaš Netopil

FIŠER: Apokalipszis
SOSZTAKOVICS: Hat Marina Cvetajeva-vers
BRAHMS: I. szimfónia

*

Valaki megmondaná – esetleg kobzos55 –, hogy játszották-e valaha Magyarországon Luboš Fišer (1935–1999) Dürer ihlette darabját, az Apokalipszist? Egészen pontos címe: Patnáct listů podle Dürerovy Apokolypsy, ha jól ferdítem, Tizenöt nyomat Dürer Apokalipszise után.
Ez az opus hozta meg a komponista elismertségét, harmincévesen.
Tizenöt, egymással szoros strukturális kapcsolatban álló, mégis különböző hangulatú rövid blokkról van szó, hagyományos, izgalmas hangszereléssel, a zene oly puritán, mint maguk az ihlető darabok.
Nagyon ritkán éreztem kortárs mű kapcsán, hogy ismét szeretném hallani.

Utána Sosztakovics. Nem a „populáris” (van ilyen nála?) alkotások egyike, hanem az op. 143-as ciklus, Hat Marina Cvetajeva-vers. Eredetileg zongorakísérettel, később kamarazenekari változatban is.
Itt már nem a világ végéről, hanem az egyén elmúlásáról van szó. Elégia, fájdalom, keserűség kisugárzása, benne a költőnő szuicíduma, és a komponista megérzése, jön a Kaszás.

Szünet után Brahms Első szimfóniája, tomboló ovációt kiváltva.

Ám vissza a nálunk „ismeretlenekre”.
Kövezzenek meg, korábban nem hallottam Annely Peebo nevét. Kellett volna, neves helyeken, ismert művészekkel együtt lépett fel.
A programfüzet hangját mezzóként tünteti fel, én közelebb érzem az althoz. A voce talán már nem igazán in floribus, de volumenével, mélységeivel még mindig impozáns.

Aztán a dirigens, Tomaš Netopil. 2009 óta a Národni Divadlo zeneigazgatója Prágában.
Emlékeztem itteni Idomeneo- és Kabanová-vezényléseire, de nevét lapunk keresőjébe beütve, megdöbbenve konstatáltam, mit is írtam róla egy évtizede.

Igen, persze, akkor Bécsben éltem, utazási irodával, meglehetősen borsos áron ruccantam át Olmücbe. Szemben az egyezséggel, csak a karzaton volt hely, viszont a szervezők a csoportot remek ebéddel kárpótolták.
És az előadás, most már fel-feltűnnek az emlékfoszlányok, tényleg jó volt.

Netopil technikája remek, hihetetlen szuggesztivitás árad belőle, zeneileg is „rendben volt” a Brahms-szimfónia interpretációja – így pl. a zárótétel koráltémája számomra ideálisan szólalt meg (szemben, emlékeznek, Solti és a Bécsiek 1978 tavaszi, budapesti fellépésével, ott csak másodjára sikerült).
Netopil Brahmsa egy fiatalember víziója a darabról.
Van benne dráma, svung, líra is, néha talán inkább attraktív, mint valóban meggyőző, helyenként talán picit felületes.
Lesz mélyebb, hiszem.

116.
A Cseh Filharmonikusok 116. évadja.
Több mint egy évszázad tradíciója, apáról fiúra, a Bécsiek mellett talán ezért tudta ez az orkeszter a hihetetlenül egyéni hangzását megtartani.
Ha egyetlen mondattal kellene jellemeznem őket: a legharsányabb, legvadabb, legextatikusabb zenékben sem karcosak, kemények, recsegők, megmarad puha, lágy, ám, ha szükséges, mégis rendkívül karakán hangzásuk.
Mikor jönnek végre megint Budapestre?

(Köszönetünket fejezzük ki a zenekar sajtóreferensének, Jana Gabrielovának, hogy lehetővé tette beszámolónk elkészültét.)