Mahler Varsóban - Ambivalens érzésekkel

2007. május 11., 12.
Varsó
Filharmonia Narodowa w Warszawie

ORKIESTRA SYMFONICZNA I CHÓR FILHARMONII NARODOWEJ
WARSZAWSKI CHÓR CHŁOPIĘCY
Nicolea Moldoveanu - dyrygent
Ewa MARCINIEC - alt
Henryk WOJNAROWSKI - kierownik chóru
Krzysztof KUSIEL-MOROZ - kierownik chóru chłopięcego

MAHLER: III. szimfónia

Igazság szerint szívesebben írnék arról, hogyan változott meg tavaly ősz óta Varsó első privátsörfőzdéje. Immáron csak négyféle sört főznek - noha egyik jobb, mint a másik -, viszont ha valaki pár hete azt mondja nekem, hogy a paradicsomos hering csokoládéval életem egyik nagy kulináris élménye lesz, 720 fokban röhögöm körbe...

Ám nem a serek, hanem Mahler, és a Lengyel Nemzeti Filharmonikusok miatt ugrottam ki Varsóba. Eliahu Inbalt hirdették meg dirigensnek, persze tudom, hogy ő nem az abszolút élvonal, de szívesen emlékezem egy pesti koncertjére, meg pár lemezére, s persze hozzá Bruckner, Mahler világa áll a legközelebb.

Lemondta a hangversenyt, a helyére belépő Nicolae Moldoveanu neve számomra ismeretlenül csengett.

Pár életrajzi adalék: román származású (noha most Svájcban él), többek között Dorátinál, Horst Stein és Ralf Weikert alatt tanult. Lothar Zagrosek és Celibidache kurzusain is részt vett. Dirigálta többek között a Birminghami Szimfonikusokat, a Skót Kamarazenekart, a Bukaresti Filharmonikusokat, a Halle Zenekart, az Idomeneóval debütált a Kanadai Operában, repertoárján szerepel a Jenufa, az Álarcosbál, a Coppelia, az Anyegin.
Tehát sokoldalú, a másod-harmadvonal egyik dirigense.

A középkorú mestert érdekes munka közben nézni. Hihetetlen intenzitás árad belőle, óriási mozdulatokkal irányítja muzsikusait, a csúcspontoknál a levegőbe ugrik.
A május 11-i hangversenyt hallgatni kevésbé volt érdekes. A zenekar tavaly októberben igen nagy hatást tett rám. Most is érezhető volt, nagyszerű együttes, de sok apró gikszerrel játszottak.

Ám nem ez volt a fő gond. Úgy éreztem, Moldoveanu darabról darabra rakja össze ezt a Mahler-opust, valahogy semmi sem tűnt \"fliessendnek\", apró mozaikokból épült fel a mű.
Itthon elővettem Bruno Walter Mahlerről írt könyvét - nagyon rég volt a kezemben -, és megértettem, mit is hiányoltam (\"a 3. szimfónia, melyben gyakran mintha a természet maga alakult volna át zenévé - az egyetlen, amelyben a tételek egymásutánja zárt képzetsornak felel meg\" - így Walter).

Kár, mert mindkét kórus kiváló volt, és számomra óriási felfedezést jelentett Ewa Marciniec. Különös hang. Igazi alt, nem egy sötétítő mezzo, szinte vibrato nélkül, \"csőszerűen\" énekel (mutatis mutandis, Mara Zampieri), lehet, hogy Azucenaként, vagy Juditként nem tetszene, ám itt hihetetlenül meggyőző volt.

A másnapi ismétlésre szinte minden másként alakult (és ebben a legkevésbé érdekes, hogy a bűbájos Stella ezúttal a balomon ült). Nem tudom, ebben mennyi szerepe volt, hogy nem az emeleten, hanem a földszint közepén ültem, úgy hiszem azonban, ez számított a legkevésbé.
Tökéletes zenekari játék, intenzitás, izgalom, életemben első alkalommal élveztem igazán a zárótétel Langsamját (sorry, ez a rész számomra talán kissé terjengős), hihetetlen zárófokozás - szóval, nagy koncert.

Az est után alkalmam volt pár szót beszélni a Maestróval, aki elmondta, kevés volt a próbalehetőség, és a zenekarnak \"nem volt vérében\" Mahler zenéje.
Úgy hiszem, immáron laborvizsgálat is igazolhatja: most már ott van.