Bejelentkezés Regisztráció

Külföldön

(Kar)mestermű a Covent Gardenben

2002-11-26 20:29:00 Csedő Zoltán

London, Covent Garden - Wagner: Nürnbergi mesterdalnokok Rendezte: Graham Vick
Karmester: Mark Wigglesworth
Közreműködik: a Royal Opera House zenekara és énekkara
Karigazgató: Terry Edwards

Walter von Stolzing - Robert Dean Smith
Eva - Amanda Roocroft
Magdalena - Diana Montague
David - Arnold Bezuyen
Veit Pogner - Kristinn Sigmundsson
Sixtus Beckmesser - Eike Wilm Schulte
Hans Sachs - Jan-Hendrik Rootering
Kunz Vogelgesang - Alasdair Elliott
Konrad Nachtigall - Jonathan Gunthorpe
Fritz Kothner - James Rutherford
Hermann Ortel - Jeremy White
Balthasar Zorn - Robin Leggate
Augustin Moser - Martyn Hill
Ulrich Eisslinger - Philip Sheffield
Hans Schwarz - Andrew Greenan
Hans Foltz - Dean Robinson
Éjjeliőr - Graeme Broadbent

Graham Vick rendező a 1993-ban bemutatott nagysikerű előadását újította fel a 2002/2003-as évadra, új szereposztásban és új díszletekkel. A közel egy évtizeddel ezelőtti előadásnál sokkal jobbat nehéz is lenne színpadra vinni, de valószínűleg Graham Vicknek nem is állt szándékában ilyesmi. Akkoriban ugyanis A nürnbergi mesterdalnokok megnyerte a legkiválóbb operaelőadásokért kiírt Evening Standard Díjat.

Az 1862—67-ben írt opera nagyszabású előjátékához maga a zeneszerző írta a következőket: \"A mesterdalnokok ünnepélyes menetben vonulnak fel Nürnberg népe előtt; magukkal hordozzák azokat a \'leges tabulaturae\'-kat, amelyeknek tartalma — a gondosan megőrzött, régi törvényekkel óvott költői forma mögött — réges-rég semmivé vált már. A hárfázó Dávid királyt ábrázoló lobogó után következik az egyetlen valóságos népi alak, Hans Sachs: az ő dalait énekli üdvözlésére a nép. De a nép köréből szerelmi sóhajt is hallunk, az után a kislány után, aki az egyik mester lánykája. Minthogy őt tűzték ki a dalosverseny jutalmául, ünnepi díszben, de aggódva és vágyakozóan küldi pillantásait szerelmese felé, aki, bár költő, de nem mesterdalnok. Az ifjú utat tör magának a tömegen keresztül. Pillantása, hangja az örök ifjúság régi szerelmi dalát suttogja. Közben a buzgó inasok gyermeteg fontoskodással zavarják meg a szerelmi vallomást. Kavarodás és zűrzavar támad. Ekkor Hans Sachs, aki megértette a szerelmi dalt, közbelép, segítő kezet nyújt a dalnoknak, és helyet csinál számára maga és a leányka között, a mesterek ünnepi menetének élén. A nép hangosan köszönti őket; a szerelmi dal a mesterek dallamára csendül fel: aggályoskodás és költészet kibékültek. Éljen Hans Sachs! zeng a kiáltás.\"

Az előadás lágyan hullámzik az ifjúi szerelem és a maradiság, az elavult, merev szabályok finom élű kritikája között. A rendező kiválóan színpadra viszi ezt a hangulatot, egyetlen, enyhén sokkoló szürrealista mozzanat kivételével: Szent Iván éjszakáján feje tetejére áll a világ - Beckmesser szerenádja fölveri álmából a környék lakóit, akik hálóköntösökben, az őrület határát súrolva, és olykor azt túllépve csapkodják ablakaikat, majd házaik elé tódulva, száguldoznak fel-alá az éjjeliőr érkeztéig.

Az új szereposztásban kissé csalódtak London operakedvelői. Az 1993-as előadásbeli John Tomlinson Hans Sachs-át és Thomas Allen Beckmesser-ét nem látjuk viszont Jan-Hendrik Rootering és Eike Wilm Schulte alakításában. Rootering tekintélyt parancsoló megjelenése a színpadon jól passzol a szerepéhez, kiváló hangja viszont inkább egy kimért, elegáns nemesembert tár elénk, hiányzik belőle az Éva iránti érzelem mélységének a megszólaltatása. Schulte sem rossz Beckmesser, remekül önti hangokba a Mesterdalnokok szigorú szabályait, kár hogy kicsit túljátssza a szerepét, és sokszor sokkal komikusabb hatást kelt, mint az a jelenethez illene. A brit szoprán Amanda Roocroft (akinek kétszeresen debüt előadás volt ez: élete első szerepe Wagner operában és első fellépése a Covent Gardenben) Éva, illetve az amerikai tenor Robert Dean Smith Walther szerepében könnyed, pörgő alakításukkal hamar a nézők szívébe lopták magukat.

A felújított előadás legünnepeltebb hőse - a Royal Opera House-ban szintén e darab révén bemutatkozó- Mark Wigglesworth karmester, aki hihetetlenül ráérez a wagneri zene fényére, visszaadva zenekarával annak minden rezdülését, felejthetetlen élményt nyújtva a legelső percektől a hatodik óra végéig.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.