Janácek Ravasz Rókácskája Prágában
2003. november 11.
Prága, Nemzeti Színház
Janácek: A ravasz rókácska
Egyik legkedvesebb gonoszkodásom az, hogy felteszek zenebarátoknak, zeneértőknek egy CD-t, s közlöm: a legújabb Kurtág-válogatás. Mindenki fülel, bólogat (hiába, tud írni a fiú) - aztán kajánul közlöm: egy 1925-ben (egyezerkilencszázhuszonötben!) írt kamaradarabot, Leos Janácek Concertinoját hallották.
Úgy negyed százada találkoztam először Janácekkel. A Cseh Filharmonikusok játszottak a szegedi Dómban (két hangversenyt kapott az ember egy áráért), most is előttem van, ahogy Václav Neumann kétségbeesve nézeget hátra, próbálja valahogy együttesét balanszírozni a rendkívül zavaró visszhang miatt. Dvorák és Martinu művei mellett a Glagolita mise volt programon - s emlékszem, hogy egyszerűen hallgathatatlan förmedvénynek tartottam a darabot.
Senki másról nem változott úgy a véleményem, mint Janácekről. Talán a legeredetibb komponista volt, hasonlíthatatlan, besorolhatatlan. A Jenufa a legnagyobb operák egyike, de zongoradarabjai, kórusai, zenekari művei is mind-mind zseniálisak.
A Katya Kabanova tragikumát, sötétségét, kilátástalanságát egyetlen alkotással tudom hasonlítani, s nem véletlenül nem zeneivel: Déry Tibor G. A. úr X-ben című regényével.
És ott a Ravasz rókácska, az Élet igenlésével, az Élet szomorúságával, de mégis hihetetlen optimizmusával - ismét irodalmi párhuzam: Mika Waltari Szinuhéja. Janácekkel nagyon mostohán bánunk Magyarországon, az egyetlen Pál Tamáson kívül nem ismerek \"hivatásost\", aki rajongana érte. Végre, végre színre kerül majd az Operában a Jenufa, és tudomásom szerint cseh nyelven (a Bécsi Opera produkciója, minden erénye dacára, alapjában elhibázott a német fordítás miatt). S úgy értesültem, Marton Éva énekli majd Kostelnickát, a szopránirodalom talán legnagyobb kihívását. Merthogy egy Turandotot vagy Izoldát el tud énekelni akár egy Birgit Nilsson is, de egy Kostelnickát?
A Prágai Nemzeti Színház előadása? Bő három évtizede járok operába, talán féltucatnyi olyan estét éltem át, mely maga volt az abszolút tökély, semmibe nem lehetett belekötni - ez a Rókácska ilyen. Michal és Simon Cabani rendezett, ötletesen, életszerűen. Egyszerűek, de nagyszerűek a díszletek (Simon Cabani). Felsorolhatnám az összes énekest, de csak három nevet, három kongeniális alakítást: Richard Haan - Erdész, Maria Haan - Rókácska, Jolana Fogasová - Róka.
Az est dirigense, Bohumil Gregor immáron az utolsó a cseh \"nagyok\" közül (Neumann és Kosler bő évtizede halottak). A hetvenhét esztendős maestro alig tud járni, de vezénylésén nem érződik a kor. Gregor tolmácsolása rendkívül \"száraz\", a szó jó értelmében, késsel rajzol, strukturalista. Senki másnál nem döbben rá arra jobban az ember, mint Gregornál, hogy mennyire szimfonikusak Janácek operái, mennyire az orkeszterben szólalnak meg a legfontosabb dolgok.
Felesleges többet írni erről az estéről, ezt az előadást látni, hallani
kell.
Életre szóló élmény.
Szellemi orgazmus.