Ifjú lett muzsikusok (Fúvóskoncert Rigában)

2006. július 8.
Riga - Koncertterem
Klasika Ifjúsági Zenekar
Sanda Majore - klarinét, Kaspars Majors - harsona
Vez.: Boleslav Volaks

Tetszik-e Önöknek Bach d-moll toccata és fúgájának zenekari átirata - légyen a hangszerelő és a dirigens akár egy Leopold Stokowski?
Nem?
Mazochizmusnak tartják meghallgatni?
Akkor ugyanez az opus fúvószenekari átiratban, kamaszok interpretálásában? Perverzió?
Hozzá a Befejezetlen szimfónia lassú tétele, Mozart \"nagy\" g-moll szimfóniájának menüettje, meg zárásként a Bolero?
Utóbbi második fele ismételve, ráadás gyanánt.

Ismét egy költői kérdés: miért megy el az ember egy ilyen eseményre?
Mentségemre több magyarázat is adódik.
Pro primo: nem voltam képes abszolút szöveghűen lefordítani a \"Jauniesu puteju orkestris Klasika makslinieciskais vaditájs un dirigents\" kifejezést (magyarán, lila gőzöm sincsen, mit is jelent).

Aztán: milyen gyakran csendül fel Magyarországon Janis Ivanovs Svétku uvertirája, vagy Andrejs Petrovs szvitje harsonára és zenekarra (no, úgy látom, kezdek a beszámoló írása közben belejönni a lett nyelvbe, a történelmi hűség kedvéért a darab eredeti címe: Svita trombonam un orkestrim).
Amúgy előbbi a Colas Breugnon nyitányának hangulatát idézte, utóbbi egy hihetetlenül eklektikus mű, dodekafóniával indul, és jazzritmusokkal végződik - kiváló alkalom a szólista képességeinek megcsillogtatására.

A legfontosabb indokot persze a végére hagytam: gyerekkoromban gyufacímkét gyűjtöttem.
Indukcióval és dedukcióval egyaránt adódik a magyarázat. Ugyanis a \"cipőt a cipőboltból\", \"gyufát a gyufagyártól\" jellegű frappáns címkék mellett valahogy kiadtak egy olyan sorozatot is, amelyen a balti államok fővárosainak fényképeit - egy gyerek képzeletét mindig felgyújtó (na jó, nem pirománkodok tovább) bástyát, várrészletet, kastélyt lehetett megcsodálni.

És most itt mindez előttem, \"élőben\".
A korabeli operaház, ahol a fiatal Wagner működött zeneigazgatóként (találós kérdés: hány darabot, mennyi előadást dirigált?), falán emléktáblával (az épületben fellépett Liszt, Rubinstein, Clara Schumann, Berlioz is), meg a modern koncertterem, meglepően jó akusztikával.

Lelkes fiatalok, egy harmadéves klarinétos lány játssza Weber Concertinóját, csodálatosan telt hangon, virtuózan, jegyezzük meg a nevét, a harsonás srác az elején kicsit elfogult, aztán ő is oldódik.

Negyedháznyi publikum, így is úgy tűnik, nagy a rokonság, de van abban valami megható és felemelő, ahogy ezek a gyerekek igyekeznek, furcsa persze minden vonósok nélkül, néhány (idősebb) kisegítő ütőssel, és egy Domingo vagy Netrebko nem kap annyi virágot, mint ők.

Kellemes, könnyed másfélórás kikapcsolódás, s utána még maradt idő ismét körbejárni a Belvárost, felnézni a Szent Péter-templom büszke tornyára, ismét megcsodálni a Feketefejűek Házának romjaiból főnixként életre kelt lenyűgöző oromzatát, vagy a \"Három Fivér\" épületegyüttest.

Emléktábla a rigai Operaház falán (fotó: Dr. Kovács Anna)