Hatalmas sikerű Aida Prágában

2005. december 6.
Prágai Nemzeti Színház
VERDI: Aida

Aida: Olga Romanko
Radames: Sergej Ljadov
Amneris: Jolana Fogašová
Amonasro: Vladimir Chmelo
Ramfis: Gustáv Beláček
Király: Jiři Kalendovský
Főpapnő: Maria Haan
Hírnök: Václav Lemberk

A Prágai Nemzeti Színház énekkara (karigazgató Pavel Vanĕk) és zenekara
Vez.: Oliver Dohnányi
Díszlet és kosztüm: Mike Hahne
Koreográfia: Tomáš Rychetský
Rendező: Steffen Piontek

Öreg(edő) ember szívesen nosztalgiázik.
Az első opera, melyet életemben láttam, Verdi Aidája volt Szegeden - máig emlékszem, hogy a címszerepet éneklő Karikó Teréz a III. felvonás áriájában, hátrálván, majdnem hanyatt esett egy színpadi sziklatömbön. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, kitapogatta, mi is van ott, s ráült, akárha rendezői utasítást követne.

Aztán jött a többi Aida-élmény, Szegeden, persze elsősorban a Szabadtéri Játékokon, de a kőszínházban is. Budapesten Domingóval és Tokodyval, aztán egyszer Cossottóval, emlékszem olyanra is, hogy Gregor József ugrott be Királyként - aznap reggel szóltak neki, megtanulta a szerepet.
Margitsziget, igaz, ott csak az első három felvonás, az utolsót elmosta az eső.
Aztán persze külföld, egy luxori premier \"ugrik be\", Giacominivel (akárcsak a Margitszigeten), aztán Várady Júlia zseniális alakítása a Bécsi Operában, meg a Metropolitan látványos, noha zeneileg kevésbé meggyőző produkciója.

S mégis, időnként most az volt az érzésem, hogy ez a prágai előadás valamennyi korábbi élményemet übereli.
Nem a rendezés miatt - ez abszolút konvencionális, látványos, a díszleteknél látszik, hogy kevés a pénz, nem a legnemesebb anyagokból készültek.
A zenei benyomások a dominálóak. Dohnányi (úgy is, mint a Národni főzeneigazgatója) ma kétségtelenül a Csehországban rendszeresen dolgozó dirigensek egyik legjobbja. Technikája nagyszerű, repertoárja igen széles, ám korábban sokszor támadt olyan érzésem, hogy kicsit felületes, és \"lohol\".
Most egy érett, nagy karmester képzetét keltette. A precizitás nála mindig magától értendő, de ahogy az opera hatalmas tömbjeit összefogta, ahogy íveket rajzolt, ahogy mindig elindult valahonnan és elérkezett valahová, az manapság igen ritka.

Mindehhez zömében nagyszerű énekesek. A III. felvonás Aida-Radames duettjéig az volt az érzésem, hogy Romankóhoz fogható hang manapság ebben a fachban kevés van. Sötét, súlyos, kissé (nem kellemetlenül) szlávos voce az övé, gyönyörű zenei megoldásokkal (mellesleg a hölgy igen vonzó színpadi jelenség). A III. felvonás említett kettősében derült ki, hogy (noha a világ számos operai központjában énekelt, pl. Domingo partnere volt egy Veronai Aidában, vagy a Bécsi Staatsoperben Bonisolli mellett alakította a Trubadúr Leonoráját) miért nem tartozik mégsem a legnagyobbak közé: itt kicsit kevésnek tűnt a hang volumene.

Nem úgy Ljadové. Sztentori matéria az övé, baritonális színnel, a repertoár a szláv operáktól Cavaradossin és Don Josén át Tristanig terjed, nyilvánvalóan óriási nyereség a Narodni számára. És a hatalmas hanganyag nem jelent féktelen üvöltözést, vagy nyers megoldásokat.
Viszcerális izgalom volt hallani.

Chmelo mindig elsősorban muzikalitásával hat, viszont Fogašová mezzója ismét egy korlátlanul nyílónak tűnő hang. Ha jól emlékszem, már egy kisebb Janáček-szerepben felfigyeltem rá.

A zenei összképet némileg lerontotta a Ramfist éneklő bariton és a basszus Király, utóbbi úgy szólt, mintha fém söröshordóból énekelt volna ki.
Ugyanakkor volt egy máskor főszerepeket éneklő Főpapnő s egy jelentős hangú Hírvivő - a társulat viszonylag kis énekesi létszáma azt eredményezi, hogy a comprimario szólamokat is jó hangok éneklik.

A Prágai Nemzeti Színház több mint fél évszázada nem játszotta az Aidát.
Érdemes volt ismét repertoárra tűzni, nagyon, nagyon érdemes.