Három hatos - A Londoni Filharmonikusok a Queen Elisabeth Hallban

2007. április 21.
London
Queen Elizabeth Hall

London Philharmonic Orchestra
Marc-André Hamelin - zongora
Vez.: Ingo Metzmacher

Nem jártam még sem kaszinóban, sem lóversenyen, számomra a szerencsejátékot az ötös lottó, a hűbéresezés, valamint a Pikk dáma előadásainak megtekintése jelenti. Ezért csak többé-kevésbé vagyok abban biztos, hogy kockajátékban a három hatos abszolút nyerő.
Nekem viszont Schoenberg Verklaerte Nachtja nem az, de gustibus..., de ha tényleg - eufemisztikusan fogalmazva - nagyon nem szeretek egy darabot, akkor ez az. Ha Karajan vagy Végh Sándor koncertjei sem tudták velem megkedveltetni, akkor valószínűleg reménytelen eset vagyok.

Stravinskytól viszont rögtön megszerettem a zongorára és fúvósokra írt Concertót. Nálunk talán kevésbé ismert ez a négytételes darab. Naná, hogy ez is Koussevitzky felkérésére készült, 1924-ben, a Párizsi Operaházban volt az ősbemutató. A szerző később átdolgozta a művet, ám ez ezúttal - szokásával ellentétben - inkább csak a nyomdahibák korrekcióját, valamint a tempójelzések módosítását jelentette. Hatásos kompozíció, kiváló lehetőséget ad a zongoristának képességei csillogtatására - pergő jazzes elemek, lírai részek, a pianista uralja szinte végig a terepet. És Marc-André Hamelin nagyszerűen uralta, be kell vallanom, korábban nem ismertem az ő nevét, mostantól figyelek rá.
Ja, és a második tétel elején nem volt memóriazavara, szemben a bemutatón a szólamot játszó Stravinskyval...

Ingo Metzmacher nevét persze már korábban ismertem, de most láttam-hallottam először dirigálni. Valóban, ahogy mondják róla, hihetetlenül értelmes, intellektuális típus.
Az est programjának felépítése is ezt példázta. Mutassuk meg a zenekar vonósainak kvalitásait a Schoenberg-darabban, aztán a fúvósokat két, viszonylag ritkábban játszott opusban, majd egyesítsük erőinket, és jöjjön a biztos közönségsiker Beethoven.

A Negyedik szimfónia első tételének gyors részét ilyen száguldásra véve talán még sosem hallottam, vivace volt ez ugyan, de nem allegro, hanem presto. A többi tétel tempóválasztása konvencionálisabbra sikeredett.

A zenekar nagyon jó. Ott van persze automatikusan az ember fülében a két nappal korábbi koncert ugyanebben a teremben, a Philharmonia Zenekarral, az összehasonlítás kényszere - nehéz lenne döntenem, s nem csak a két program jellege, a két dirigens stílusa közti óriási különbség miatt. A Philharmonia talán teltebb, romantikusabb, \"gejlebb\" hangzást produkált, a Filharmonikusok szárazabbak, szikárabbak. Előbbiek ecsettel festenek, utóbbiak szikével rajzolnak. Ám, mint mondom, ez talán erre a két estére állt, más alkalommal egészen más lehet az ember véleménye.

Ez az este is óriási siker volt, szerencsés csillagzat alatt született - talán a három hatos miatt.
Hiszen az eltérő hangulatú, más-más zenekari apparátust igénylő három darabban egyvalami azért konzekvensen közös volt: a hat nagybőgős.