Egy szomorúan végződő vidám, \"foxy\"-történet - Janácek Ravasz rókácskája a Covent Gardenben

Leos Janácek: A ravasz rókácska / The Cunning Little Vixen
Royal Opera House - London, Covent Garden
Rendezte: Bill Bryden
Karmester: John Elliot Gardiner
Rókalány - Dawn Upshaw
Rókafiú - Joyce DiDonato
Vadőr - Gerald Finley
Tanító / Moszkító - Stuart Kale
Pap / Borz - Jeremy White
Vadőr felesége / Kuvik - Jennifer Smith
Harast, az orvvadász - Jonathan Veira
Kocsmáros - Francis Egerton
Kocsmáros felesége - Elizabeth Sikora

A színpadot teljes egészében betöltő idő-kerék lassan forog. Janácek varázs-zenéjére életre kel az erdő. A nyári napon elnyúlva a borz békésen horkol. Az állatok vidáman játszadoznak körülötte. A varázserdőben megjelenik nemsokára az Ember is: a meseszerű valóság rövidesen őt is álomba ringatja. Az álmodó vadőrt egy moszkítót elcsípni próbáló - szélesszájú - kisbéka ébreszti fel, aki hazaviszi farmjára a tovaugráló békát csodáló rókalányt.

Az emberek és állatok világa már az első pillanattól kezdve összefonódik. Bár Janácek művészien megrajzolja operájában a határvonalakat, a két világ egymást kiegészíti, valósággal egymásba simul, egy nagy egésszé válik. Az állatok szerepeit többnyire nők és gyerekek éneklik, az emberek világát jelképező vadőr, tanító és pap mindannyian férfiak. Az állatok rövid-életűek bár, de nagyon boldogok, míg az emberek lassan megöregednek a boldogság keresése közben, anélkül, hogy megtalálnák annak lényegét.

A vadőr fogságában levő rókalány éjjelente a szabadságról álmodik, mely - lélegzetelállító mutatványokkal - az \"égbolton\" ide-oda cikázó cirkuszi trapéz-artistaként jelenik meg, majd tovalibben a végtelenbe. Szabadságvágya magával ragadja a rókalányt a varázserdő kellős közepébe, ahol egy fülig szerelmes rókafiú képében megtalálja a boldogságot.

ARENA IMAGES, LONDON, UK

A rókapár felhőtlen boldogságát beárnyékolja a vadőr sikertelen házassága, a pap cölibátus miatti kesergése és a tanító reménytelen szerelme egy cigánylány iránt. Az emberek boldogtalanságának áldozata az időközben rókaanyává avanzsált rókalány, akit kisrókáival való játszadozás közben lelő az élet keserűségével teli vadőr.

A harmadik felvonás második fele azonban nem a rókalány halálán kesereg. Ismét tavasz van, vidám az erdő, a hajdani pajkos rókalány helyét a játékban most az utódja tölti be. Csupán a vadőr a régi. Megöregedett, és ráébredt boldogtalanságára. Ösztöneitől vezérelve ismét megindulna a kisróka után, de a puska kiesik a kezéből...

Az rókalány szerepében Dawn Upshaw egy olyan operacsillag, kire már nagyon régóta fente a fogát a Covent Garden. A ravasz rókácska bemutatója végre elhozta őt Londonba is. Upshaw pedig - mint azt a világ többi élvonalbeli operaházában tette - az első pillanattól kezdve meghódította a Royal Opera House közönségét.

A rókafiú Joyce DiDonato a leg-\"foxy\"-bb az összes róka közül. Hihetetlen játékosság jellemzi színpadi fellépését, és viszonylag jól megbírkozik a nagy kihívást jelentő magas hangtartományokkal is.

Gerald Finley vadőrje nem egy negatív szereplő. A történet előrehaladtával egyre jobban megérti a külvilág jelenségeit. Bár emberi ösztönök vezérlik, a harmadik felvonás végén kiejti kezéből puskáját, és meghajol a természet akarata előtt. Éneke remekül tükrözi személyiségének fejlődését, hangja meleg, emberi.

ARENA IMAGES, LONDON, UK

John Eliot Gardiner kezében a karmesteri pálca varázspálcává változik. Janácek zenéje minden mozdulatára hol egy mesevilágba, hol pedig a valóságba röpíti a nézőt. A való- és a mesevilág határát képező fénysugáron kiváló operaénekesek énekelnek, balerinák lejtenek vidám táncot, cirkuszi artisták röpködnek a magasban. Mindemögött pedig ott forog - szinte megállás nélkül - az óriási idő-kerék. A hang, a mozdulat, a történet egy egységes egészként alkotja a nagy idő-kereket.

Egy szomorúan végződő vidám történet - jellemezte operáját a 68 éves szerző. És a történet szomorú végében én is elfoglalom a magam helyét. így válok a történet részévé.