Egy jó Traviata-előadás Prágában

2009. március 7.
Prága
Prágai Állami Operaház

VERDI: Traviata

Februárban a Metropolitanben három olyan előadást is láttam, melyekről nem számoltam be.
Nem láttam értelmét.

Az Anyegint (február 14.) „élőben” közvetítette a Bartók rádió, aki akarta, meghallgathatta, véleményt alkothatott az énekesi teljesítményekről (nekem speciál Beczala nagyon tetszett), nyilván mindenkinek feltűntek Belohlávek letargikus tempói.
Robert Carsen rendezése miatt vártam nagyon az előadást, de most semmi rendkívüli, „fenegyerekes” nem történt (tény, ez a rendező egy viszonylag korábbi, 1997-es munkája), Carsen szimbólumrendszerén persze most is el lehetett gondolkodni.

Még aznap este Puccini A fecske című – na mije? Operája? Operettje?
Azt hiszem, egy nap kétszer láttam – életemben először és utoljára.
Megérdemelten nem játsszák.
Angela Gheorghiu viszont még mindig intakt hanggal énekel, ha valakit zavar gyors, kis amplitúdójú vibrátója, magánügy, a voce változatlanul gyönyörű.

Verdi Trubadúrját is közvetítette a Magyar Rádió, noha nem a premiert, melyet láttam (február 16.).
Egy kedves barátommal összevitáztam – Marcelo Alvarez hangja gyönyörű, de könyörgöm, nem Manrico, még Bergonzi, vagy di Stefano is határeset volt, számomra Pertile, Martinelli, Domingo jelenti Manricót, és persze Björling, talán az egyetlen, aki egyaránt boldogult az f-moll áriával és a Strettával is.
David McVicar (Met-debüt) rendezése pedig óriási csalódás – az, hogy Goya és a XIX. század elejei spanyol háború idejébe helyezte a cselekményt, nem változtatott a tényen: ósdi, kosztümös operajátszást láthattunk. Ha a látványban valami ért valamit, az Charles Edwards hihetetlenül szellemes, remekül és gyorsan variálható díszlete volt.
Arról pedig, amit egy bizonyos G. N. (a nevét is érdemtelen volna leírni) művelt a zenekarral, ne is beszéljünk.
Ez az ember ma Torinóban zeneigazgató lehet.
Bő száz éve ki is töltötte be ott ezt a posztot?

S épp ezek után, ezért volt oly emlékezetesen a prágai Traviata.
Richard Hein dirigált, az ő vezényléseit már sokszor dicsértem, az összefogottság, precizitás persze alapvető dolog (lenne) egy karmesternél, az is, hogy pillanatok alatt tudja énekeseit korrigálni („Sempre libera” jelen esetben), de olyan telt hangzást, mint nála, nagyon kevés operazenekarnál hallani.

Amúgy semmi extra.
Arnaud Bernard rendezése Willy Decker legendás salzburgi munkájának sápadt kópiája.
Marie Fajtová a címszerepben reprezentatív jelenség, szép hang, kár, hogy sokat disztonált.
Párja, Ales Briscein lírai tenorból igazi spintóvá érett, ha jól tudom, Párizsban is énekel.
Svatopluk Sem idősebb Germont-ja, Milan Bürger Grenvilje több mint adekvát.

Évek óta kapacitálom DNI-t, szervezzen a Momus egy prágai operalátogatást.
A sör is ötödannyiba kerül, mint New York-ban.