Egy grand-seigneur Varsóban (Jerzy Semkow és a lengyel NFZ)

2008. április 25. és 26.
Varsó
Filharmónia

Orkiestra Symfoniczna Filharmonii Narodowej
Jon Kimura Parker – zongora
Vez.: Jerzy Semkow

BEETHOVEN: Esz-dúr zongoraverseny
SCHUBERT: C-dúr szimfónia, D. 944

Stella, a gyönyörűséges, úgy vélte, a szombati koncert volt a sikerültebb – legalábbis a versenymű vonatkozásában –, s (ebben is) osztottam véleményét.
A Varsói Filharmóniánál bevett gyakorlat, hogy a bérleti koncerteket kétszer, péntek este és szombat kora este játsszák el, s talán természetes, hogy a második hangverseny a jelentősebb, izgalmasabb, hiszen előző napon még lehetőség van egy utolsó összecsiszolódásra.

Parker jó, vagy legalábbis korrekt zongorista, nem hallottam technikai deficitet nála. A Beethoven-versenyműben érdekes, szokatlan volt a felfogása, helyenként mintha Chopint játszott volna. Számomra ez a darab nem is koncert, inkább egy zongoraszólam által kísért szimfónia, a legmonumentálisabb Beethoven pianóra írt versenyművei közül.

Ide, legalábbis a két saroktételben, oroszlán szólista kell, olyan, mint Horowitz volt, vagy hivatkozhatnék Hofmannra – a youtube-on is látható zárótétel interpretációjára –, de még inkább az 1940. május 12.-i chicagói előadásra. Az ekkor már súlyos alkoholproblémákkal küszködő Hofmann a Rondo, allegro indításánál félelmetesen mellémaszatol, hogy aztán a főtéma visszatértekor a XX. század zongoraművészetének egyik csúcsát produkálja.

Parker egy házinyuszi.

A karmester, Jerzy Semkow viszont lenyűgöző. Dacára annak, hogy októberben éri el a nyolcadik X-et, nem ő a neves lengyel dirigensek doyenje (a nála fél évtizeddel idősebb Skrowaczewski hamarosan két alkalommal Beethoven Missa Solemnisét dirigálja majd), de ő a Lengyel Filharmonikusok által leginkább szeretett Maestro.

Igazi tüchtig öregúr. A műsorfüzetben lévő fényképet valószínűleg a búr háború idejében készült dagerrotípiáról másolták át, de Semkow most sem látszik hatvannál idősebbnek, a haj már őszes, az os frontale felett némi hiánnyal, hátul viszont huligánosan a C3-as csigolya magasságáig ér, pocaknak nyoma sincs, mozgása szinte egy antilopé.

Vezénylési technikája furcsa. A dirigensi pálca van vagy fél méter hosszú. Amikor én gyerekkoromban így markoltam meg a kést, nagyanyám a kezemre ütött. Nem is dirigál jobbal, csak valami különös módon lobogtatja a botot, ha valamit is egyáltalán irányít, azt a bal kezével.
S mégis, talán a próbák miatt, talán személyisége varázsa folytán, tökéletes összhangban játszik az orkeszter.

Ez a nagyon jó zenekar, ahol a tagok legalább fele hölgy, ahol az átlagéletkor sacc per kábé nem éri el a negyvenet, ahol két hihetetlen kürtöst hallani (a Schubert-darab indítását ennyire unisono ritkán hallani), ahol kiválóak a fafúvósok (micsoda klarinétos hölgy!), egyedül a hegedűsök tónusa tűnik kissé száraznak, no persze a Bécsi Filharmonikusokhoz, vagy a Cseh Filharmóniához képest.

Semkow (aki a versenymű alatt a partitúrát lapozta, de egyetlenegyszer sem nézett bele) a szimfóniát fejből vezényelte, friss, vitalitással teli, slankos Schubertet adott, ha a darab klasszikusan nagy lemezfelvételeihez kellene viszonyítanom, talán Széll verziója a leginkább hasonló.

Úgy érzem, a nálunk talán kevésbé ismert dirigens megérdemli, hogy néhány mondatban bemutassam pályáját. Mravinszkijnél tanult Leningrádban, de mesterei között volt Serafin, Kleiber és Walter is – nem rossz a lista! A Bolsojban, meg a Varsói Operában dolgozott, de a Dán Királyi Operában is, később a Covent Gardenben, a Scalában és a Római Operában.
1968-ban debütált az Egyesült Államokban, a Bostoniakkal, később az összes jelentős amerikai zenekarral fellépett.
Számos lemeze közül számunkra különösen kedves lehet a Vásáry Tamással és a Berlini Filharmonikusokkal készített első Chopin-koncert.

Jó zenekar, nagy karmester emlékezetes estje volt ez a kettő Varsóban.