Egy „átlagos” (?) Rigoletto-előadás Prágában

2014. május 6.
Prága, Nemzeti Színház
(az Állami Operaház épületében)

Verdi: Rigoletto

*

Karel Jernek rendezéséről pár évvel korábban már beszámoltam. Ez a produkció most 455. ! alkalommal került előadásra, nem elütés a szám, de betűvel is leírom, négyesszázötvenötödször játszották.

Az énekesek is régi bútordarabok. Richard Haan a címszerepben, az ő baritonja sosem szépségével ragadott meg, az énekest muzikalitása, szerepformálása vitte el többek között Bécsbe, Salzburgba, Berlinbe, Edinburghba, vagy éppen Japán, Venezuela, az USA színpadaira. Repertoárján több, mint 120 baritonszerep – ez a szám is sokatmondó.

Jana Sibera (Gilda) is lassan két évtizede, hogy először lépett fel a Nemzeti Színházban, a hang most átalakulóban, még Gilda, de lassan már Aida is. Időnkénti alulintonáltságtól eltekintve meggyőző volt.

Ahogy Mantuai hercegként Ludovit Ludha is, sokkal jobb formában, mint amikor pár hónapja Pozsonyban hallottam.

A Ház stábja lépett fel a kisebb szerepekben is, a veterán Luděk Vele (Sparafucile), Galia Ibragimova Curado (Maddalena), František Zahradniček (Monterone).

Hogy miért a címben a kérdőjel? A dirigens személye miatt, ő vitte az átlag fölé az est színvonalát.

Lassan két évtizede figyelem Richard Hein pályájának alakulását. Sosem felejtem el azt a Gioconda-előadást, talán 1998-ban lehetett, amikor szinte „beestem” az Állami Operaház épületébe, a délután öt óra körül Prágába élő vonatról leszállván és poggyászomat házinénimnél lerakván. Állójegyet kaptam, a szereposztásból már csak Tamara Kucsenkora emlékszem mint Giocondára, és Igor Janra Enzo szerepében, no meg az akkoriban a harmincas évei elején járó dirigensre – talán mindennél többet mond, hogy Giocondája emlékezetesebb volt, mint a Gardellié Budapesten.

Végigjárta a „szamárlétrát”, kisebb társulatok, mint Opava vagy Olmüc után Pilzenen és Brünnön keresztül vezetett útja Prágába. Azt sem feledhetem, amikor egyszer a „Prágai Három Tenor-koncert” három karmesterének egyike volt – bejött, a zenekar változatlan felállásban, egy széket sem mozdítottak el tíz centiméterrel, s az orkeszter egészen másképp, sokkal teltebben, gazdagabban szólt, mint néhány perccel korábban kollégája pálcája alatt.

Hát igen, mint a legendás történetben, a Berlini Filharmonikusok próbáltak, s a zenekar hirtelen, megmagyarázhatatlan okból, egészen másképp kezdett el szólni.

Hátul belépett a terembe Wilhelm Furtwängler.

Ha a MAO és a Prágai Operaház versenyezne, hol váltják egymást gyorsabban a főzeneigazgatók, szoros volna a küzdelem. És „kikopik” előbb-utóbb minden karmester.

Richard Hein lassan húsz éve a prágai együttes stabil tagja.

Mert nélkülözhetetlen. És mert nagyszerű dirigens.