Die Frau ohne Schatten - döbbenet Bécsben
Bécs, Állami Operaház, 2002. január 8.
Ha kritikát akar olvasni, kérem, most rögtön klikkeljen a \"bezár\"-ra.
Gyomorba bokszoltak, szájon töröltek, zsigereimbe tapostak, futkározott a hideg a hátamon, elszorult a torkom, időnként a kollapszus határára kerültem.
Először láttam - hála egy kedves barátomnak, a földszint nyolcadik sorából - Richard Strauss operáját, az Árnyek nélküli asszonyt a Bécsi Operában. A bemutató vagy másfél éve zajlott, még a néhai Giuseppe Sinopoli irányításával.
Ezen az estén Peter Schneider irányította az orkesztert, ezt a hatalmas mammutszörnyeteget számos egzotikus, ritkán hallható hangszerével. A zenekari árok zsúfolásig, hárfából is kettő. Hogy mit tudnak a Filharmonikusok? Ilyen Strass-hangzás máshol soha, sehol, senkivel..
Néhány név a szereposztásból: Jon Frederic West, Luana DeVol, Cheryl Studer, Franz Grundheber, Wolfgang Bankl - tessenek egy jobbat mondani.
Ha behunyt szemmel mindent csak hallgattam volna, akkor is nagy élmény lett volna. De mindehhez jött még Robert Carsen rendezése.
És itt megáll tudományom. Hála az amerikai mecénásnak, Alberto Vilarnak, az idei szezon kezdete óta a szöveg apró digitális kijelzőn német vagy angol nyelven is olvasható, de ez sem segít a cselekmény részletes megértésében. Hofmannsthal szövege annyi szimbólummal teli, hogy a német anyanyelvűek számára is többszöri meghallgatást igényelne. S mégis, valamit egészen mélyen mozgat meg az emberben. Nem tudom megmagyarázni, analizálni, megfejteni - csak azt éreztem, hogy a megnemértés dacára nagyon, nagyon régen kavart fel ennyire operaprodukció.
