Borisz, folyt. köv.! (A Dimitrij Prágában)

2005. április 10.
Prágai Állami Operaház
DVOŘÁK: Dimitrij

Dimitrij: Leo Mario Vodička
Marfa: Lenka Šmidová
Marina: Anna Todorova
Xenie: Lívia Ághová
Šujskij: Richard Haan

Rendező: Michael Tarant
Díszlet: Milan Čech, Tomáš Moravec
Kosztüm: Dana Hávová

Km.: Prágai Állami Operaház énekkara (karigazgató Adolf Melichar) és zenekara
Vez.: Richard Hein

Két eset van.
Vagy hozza a Momus ezt a beszámolót, vagy sem.
Ha igen, akkor két eset van:
Vagy ezekkel a nyakatekert cseh ékezetekkel (órát töltöttem a \"beszúrás\" menüben kikeresgélni, és egyenként betenni), avagy \"magyarosítva\" jelenik meg.
Amennyiben igen, akkor két eset van. Olvasóink értékelik küzdelmemet, avagy valaki ír/telefonál/más módon ad hangot felháborodásának, hogy ami a kisbetűn lefelé kunkor kéne lenni, az itt felfelé kunkor, sőt, semmi kunkor, pedig a … (reklám helye itt lexikonnak nincs), már a könyvnyomtatás őskorában és nagyon!!!

Két eset van, immáron zeneileg.
Van, aki látta/látja/fogja látni ezt a Dvořák-opust.
Van, aki olvasta a néhai Németh Amadé nyúlfarknyi tudósítását (Operaritkaságok, Zeneműkiadó, Budapest, 1980, 167. old.).
Van, akinek ennél több infója is van.
A cselekmény a Borisz Godunov folytatása.
A zenét illetően két eset van, röviden kifejteném.

Ha nem ismerném Muszorgszkij monumentálisan hömpölygő muzsikáját, azt mondanám, jó ez a partitúra. Mivel sokszor láttam-hallottam a Boriszt, a Hovanscsinát, Dvořák kottái azokhoz nem hasonlíthatóak mélységben, gyomorbokszolásban.
Oratorikus ez az opus, főszerep jut a kórusnak, a darab kissé nyögvenyelősen indul (a számos húzás dacára majd\' három és fél órán át tartott az előadás, a tudomásom szerint egyetlen kereskedelmi CD mindhárom korongja bő egyórás), de ahogy halad előre a cselekmény, egyre izgalmasabb, egyre színesebb a muzsika.

Két eset forog fenn: Dimitrij és Ruszalka. Mutatis mutandis, az itteni címszereplő = a Ruszalka hercege, Márfa = Idegen hercegnő, Xenia = Ruszalka, Šujskij = Vízimanó. Karaktereket, zenei felépítést, hangzó anyagot tekintve. Akkor is, ha tizenkilenc esztendő telt el a két darab bemutatója között.

A zenei megvalósítás ambivalens érzeteket keltett (mondhatnám, két eset stb. stb. …) Vodička hangja immáron csak egy romhalmaz, Todorova koloratúra, aki a drámai szerepkörre akar áttérni, egyelőre sikertelenül. Haan, dacára a kopóban lévő hangmatériának, még mindig impozáns színpadi figura, Ághová pedig, nem tudok mást írni, változatlanul egyszerűen elbűvölő.

Hagyományos, remek rendezés, nagyon-nagyon okos színpad.
Bizonytalanságok a kórus részéről, végig, bizonytalan fafúvósok a zenekarban ez elején, a kottát idegesen lapozgató zenészek, hogy \"mikor lesz már végre vége\", hogy mégis koherens előadás született, az Richard Hein érdeme.

Két eset van.
Lehet, hogy életemben látom még egyszer ezt a művet, lehet, hogy nem.
Szeretném az előbbi opciót.