A Traviata Prágában - Egy nem szeplőtlen, de szép előadás

Prágai Állami Operaház, 2002. május 10.

Prágai Traviata-előadásokról már tudósítottam a kedves Olvasókat, nem is egy helyszinről. A Prágai Állami Operaház produkciójáról is írtam.
Megdöbbentőek a húzások, a II. felvonás első képének kórusai in toto kimaradnak. Nincs szolga, aki Violetta levelét behozná Alfrédnak, így módosul a cselekmény: a nő távozasakor "elejti" az irományt, s szerelme "véletlenül megtalálja". Az, hogy a tenor- és baritonária strettája elmarad, egyáltalán, valamennyi ária csak egy versszakkal hangzik el, már említésre sem érdemes.

Sokan tudták, tudják ezt Prágában, és mégis: a Házat zsúfolásig megtöltő publikum csak egy része volt turista. Cseh szót is gyakran lehetett hallani, merthogy zeneileg igen magas színvonalú volt ez az este.

Mindjárt a címszereplő, egy bizonyos Marina Vyskvorkina, ha jól tudom, Ukrajnából: a hangban semmi szlávos karcosság, a muzikalitás kifogástalan. A hölgy - talán még innen a harmincon - dekoratív. Azok a nagyon finom apróságok hiányoznak, amik igazán nagy énekessé tehetnék, talán a kevésbé hallható levegővétel, egy icipicit kevesebb "túljátszás"). De az általam Prágában hallott valamennyi Violetta között ő volt a legjobb, s a Bécsi Operában is találkoztam gyengébbel..

Germont: Vladimir Chmelo. Nem egy behízelgő bariton. Kissé rekedtes, világos is - de  kevésbé jelentős hang egy jelentős művész tulajdona. Minden vokális és színpadi gesztusnak helye van, figyelni kell rá, jelenléttel bír.

Szereposztásbeli tévedés Alois Briscein Alfrédja. Ez a fiatal, jó kiállású, muzikális tenorista már nem Monostatos, de még messze nem Alfréd, legfeljebb Tamino. Évek óta figyelem lírai szerepekben, itt Verdinél a voce csak erőlködik. A lehetőség - egy-egy magvas magas hang mutatta - megvan, de félek, hogy továbbra is csak lehetőség marad - öt évvel később kellett volna a fachváltást megkisérelni.

Richard Hein dirigált. A fiatal művész a Prágai Opera egyik legnagyobb erőssége. Vállán viszi el a repertoár nagy részét, Nabucco-bemutatót éppúgy vezényel, mint világpremiert. Hihetetlen a manualitása, és - Dovico mellett, mint azt a múltkor a Turandot kapcsán megírtam - egyedül nála szól igazán gazdagon az orkeszter, "széltében" és "hosszában", azaz mélységében és sztereofon módon egyaránt.

Szép este volt.