A létező világok legjobbika!? - Bernstein, Torke és Gershwin a Concertgebouw-ban

2004. június 13., Amszterdam, Concertgebouw
Holland Filharmonikus Zenekar
Vez: Yakov Kreizberg
BERNSTEIN: Candide-nyitány, A rakparton
TORKE: Rapture
GERSHWIN: Egy amerikai Párizsban

Amerikaiak Amszterdamban, akár ez is lehetne a mottója a Holland Filharmonikus Zenekar Concertgebouw-beli hangversenyének. Az újvilágbeli zeneszerzők művei ritkaságnak számítanak az európai koncertpódiumon: Pesten csak elvétve találkozhatunk velük, ám Berlinben például Simon Rattle népszerűsíti őket, és Amszterdamban is akad zászlóvivőjük, a Holland Filharmonikusok első karmestere és művészeti vezetője, az orosz származású amerikai Yakov Kreizberg személyében. Kreizberg Berstein egykori tanglewoodi tanítványa, talán innen is ered a vonzalma a Mesterhez.

A vasárnap délutáni matinékoncert a Candide-nyitánnyal indult, amit a darabhoz illő, kissé harsány, de lendületes és színes előadásban hallhattunk. A tempó és a ritmus voltak a meghatározó elemei az előadásnak, miként az utána következőnek is: az 1961-es születésű Michael Torke Hollandiában először elhangzó \"Rapture\" című, ütőhangszerekre és zenekarra írt versenyművének. A darab igazi eksztatikus élményt kínál az arra fogékony hallgatóknak, nyoma sincs benne a Steve Reich- vagy Phillip Glass-féle minimalizmusnak; vad, jazz-improvizációszerű dob- és egyéb ütőszólamok, valamint lassabb, elmélkedő passzázsok váltják egymást a megfelelő arányban. A szólista, a skót Colin Currie szenzációs teljesítményt nyújtott, játéka mindvégig lendületes és energiával telített volt, az első tétel dobszólói valóban szédületesek voltak.

A koncert második részében elsőként újra Bersteiné és A rakparton című zenekari szvité volt a főszerep, amely az azonos című Elia Kazan-film zenei motívumain alapszik. Igen erős és hatásos zene, egyszerre kegyetlen és szenvedélyes. A rézfúvósok hatalmasat szóltak, ám a Concertgebouw remek akusztikájú nagytermében nem mosódott össze az egyes szólamok hangzása, egy kisebb koncertteremben a mű előadása bizony könnyen \"csúnya balesethez\" vezethetett volna. A halkabb, lírai részek az érzékenyen játszó vonóskarnak köszönhetően szintén emlékezetesek maradnak.

Zárásként a műsor egyetlen \"biztos pontja\", Gershwin Egy amerikai Párizsban című darabja hangzott el. A megunhatatlan remekművek rövid listáján igen előkelő helyen álló opus elsőrangú előadásban szólalt meg. A zenekari játék itt talán még az eddigieknél is összecsiszoltabb volt, a helyenként teátrális mozdulatokkal, ám végig meggyőzően és professzionálisan dirigáló Kreizberg is itt volt leginkább elemében. A koncerten elhangzó, az útkeresés problematikáját taglaló darabok sorába remekül beleillő mű méltó zárása volt a színvonalas hangversenynek.

Végül essék néhány szó a Concertgebouw elkövetkező hónapokbeli műsoráról, természetesen a teljesség igénye nélkül. A nyári koncertek (mert ilyenek is vannak ám!) során fellép többek között Valery Gergiev, Kobayashi Ken-Ichiro, Krystian Zimerman, Vladimir Ashkenazy, Mikhail Rudy, Edo de Waart, vagy a holland régizene apostola, Tom Koopman. Õsszel pedig beindul a főszezon: Thomas Quasthoff és Ian Bostridge ad dalestet, Mariss Jansons a Concergebouw Zenekart, Bernard Haitink a Berlini Filharmonikusokat, míg jövő februárban Sir Charles Mackerras a Bécsi Filharmonikusokat vezényli. Impozáns műsor, annyi szent!