A belcanto-királynő és a belcanto-fejedelem találkozása – Edita Gruberova és Juan Diego Flórez a Lucrezia Borgiában

2018. április 27.
München, Nationaltheater

Donizetti: Lucrezia Borgia

Don Alfonso: Franco Vassallo
Donna Lucrezia Borgia: Edita Gruberova
Gennaro: Juan Diego Flórez
Maffio Orsini: Teresa Iervolino
Jeppo Liverotto: Joshua Owen Mills
Don Apostolo Gazella: Christian Rieger
Ascanio Petrucci: Andrea Borghini
Oloferno Vitellozzo: Matthew Grills
Gubetta: Alexander Milev
Rustighello: Dean Power
Astolfo: Callum Thorpe

vez. Friedrich Haider

Nem csalódtak, akik jegyet váltottak a két hatalmasság, Edita Gruberova és Juan Diego Flórez közös fellépésére a Lucrezia Borgiában. Érdekes módon színpadi előadásban most először szerepeltek együtt, holott koncertszerű operaelőadásokban már többször is énekeltek (Semiramide, Szevillai borbély, Maria Stuarda).

Nem csalódtak azok sem, akik azt várták, hogy ezúttal az ebben a produkcióban eredetileg nem szereplő opcionális tenoráriát is megkapják. Egyedül azok csalódhattak, akik azt remélték, hogy az ebben a rendezésben korábban fellépett tenorokhoz (Breslik, Castronovo, Ismael Jordi, Grigolo) hasonlóan Flórez is majd félmeztelenül játszik a prológusban. Nos, az ing levétele után rajta maradt az atlétatrikó - ennek érzésem szerint nem szépészeti, hanem inkább habitusbeli okai lehettek.

Flórez egyébként is kicsit átidomította a rendezést - ő azon kevesek egyike, aki megteheti. A prológusban az ugróiskola jellegű mozgásokat is csak szimbolikusan, redukálva teljesítette, egyáltalán, nem játszott rá annyira a karakter infantilis voltára. Ez a Gennaro inkább csak naiv és tapasztalatlan volt, de nem annyira infantilis, mint a szerep más alakítóinak megjelenítésében.

Flórez szerintem hangilag Rossini-tenornak a legjobb, de technikájának, muzikalitásának, művészi intelligenciájának köszönhetően más szerepekben is figyelemreméltót tud alkotni. A hang a nem túl sok magas hangot kívánó nem-Rossini szerepekben kicsit egysíkúnak hangzik, volumene tulajdonképpen nem nagy, a fent említett tenorok szinte mindegyikénél kisebb (esetleg Breslik kivételével). Ennek ellenére, különleges felhangjainak köszönhetően mégis mindenütt jól hallható az egyáltalán nem kicsi Nationaltheaterben (én a galérián ültem).

A felhanggazdagság Gruberova hangját éppúgy jellemzi (még ma, 71 éves korában is), a két hang ilyen értelemben is remekül passzol egymáshoz, és a még jobb passzolás érdekében a művésznő - korábbi Lucreziáihoz képest - kicsit levett a volumenből. Ennek következtében nagyon kifinomult hangi megoldásokat is tudott alkalmazni. Semmi "karc" nem volt a hangján. A dikciója volt egy kicsit kevésbé markáns, mint korábban, de ezzel a teljesítménnyel még mindig a jó dikciójú szopránok közé tartozik.

Mivel itt anyát és fiát alakították, a két énekes közti korkülönbségbe most nem lehetett belekötni.

Az említett plusz tenorjelenetben Lucreziának a prológusban viselt ruhája volt kiterítve egy székre, Gennaro ezt ölelgette (erre rímelt a zárójelenetben, hogy Lucrezia Gennaro kabátját ölelgette, mikor elsiratta). Az ária persze alkalmat adott a magas hangok csillogtatására, megérdemelt tetszést aratva.

Don Alfonso alakítója ugyanaz volt, aki a 2009-es premieren: Franco Vassallo, aki szintén nagy kedvencem. Alakítása hangilag és színészileg is változott egy kicsit azóta, impresszív magas hangok most is voltak (részben kicsit máshogy, mint korábban), a figura pedig a gonosz buffó jellegtől egy kicsit a sértett, megcsalt (illetve magát megcsaltnak vélő), büszke arisztokrata irányába mozdult el.

A három tapasztalt énekeshez jól illeszkedett Maffio Orsini alakítója, a fiatal alt, Teresa Iervolino. Jelenleg szerintem valahol alt és mezzo között helyezkedik el, szép kerek mély hangok (de azért nem olyanok, mint Ewa Podleśéi), kifejező éneklés és stílusos egyéni megoldások jellemezték.

A kis szerepek kiosztása vegyes minőségben sikerült. Bűnrossz senki se volt, de például nem lehetett nem észrevenni, hogy a Rustighello hangminősége mennyire alatta van a nagyágyúkénak. Astolfo alakítója viszont jelentős hanganyaggal rendelkezik.

Friedrich Haider karmester nagyszerűen, nagy figyelemmel passzította az énekesek alá a kíséretet.

A közönség hosszas tetszésnyilvánítással honorálta az előadást. Münchenben tipikus a Gruberova-előadásokon, hogy a közönség 5-10 %-a sokáig bent marad, és akkora zajt csap, mintha még az egész közönség bent lenne. A függöny előtt Gruberova és Flórez kétszer is átölelték egymást, pedig ez az általában tartózkodó művésznőnek nem szokása.

Előadás után nagy tömeg tolongott a művészbejárónál. Flórez jelent meg előbb, sokan körbevették, autogramot, közös fotót kérve. Távoztával a tömeg nem csökkent, Gruberova (is) kellett neki. Aki aztán derűsen és fáradhatatlanul osztogatta az aláírásokat és pózolt a közös fotókhoz, szelfikhez. Utána a rajongók tapsától kísérve vonult el.