Kisvárosi Kisvárosi
2007. március 10.
Magyar Állami Operaház
SOSZTAKOVICS: Kisvárosi Lady Macbeth
Fülöp Zsuzsanna, Gurbán János, Gulyás Dénes, Vadász Zsolt, Mitilineou Cleo, Kecskés Sándor, Molnár Zsolt, Jekl László, Szüle Tamás, Gárday Gábor, Beöthy-Kiss László, Valter Ferenc, Szolnoki Apollónia
Vez.: Kovács János
Rend.: Vidnyánszky Attila
Most látom csak, milyen hasznos dolog majd két év után friss szemmel újraolvasni operakritikákat, beszámolókat, tallózni egykori elragadtatott recenziók és tettetett fanyalgások között, árgus szemmel figyelmezni avatott tollforgatók tudós szavaira. De csak miután a fájdalmasan elmaradt operaélményt pótolni iparkodom a minap az operaházi zsöllyében, olyan kiváló ülőhelyet markolván, melyben korábban sosem volt részem, s melyről azt hittem, a szerencse kegyelt fiainak, vagy vastagerszényű kivételezetteknek jár egyedül. No, lássuk hát utóbb, ha előbb nem, mit is ír a hogyishívják! Hogy zengnek Doktor Fodor érces szavai a Muzsikában, mit látott az éles szemű Zéta kolléga ama jeles napon, hogyan élcelődik a mindig naprakész Fáy szaktárs a maga szerény módján?
Mert bizony érdekel, mit írtak ezen értő ítészek két hosszú esztendő előtt a díszes bemutató élményeivel telve - ha már magam elmaradtam a premierről. S mert ismét műsorára tűzte a Nagy Ház a Kisvárosi Lady Macbeth című ószovjet komi-tragédiát, s két kézzel kapva szerkesztőnk invitálásán, unszolás nélkül mentem hát az Andrássy úti palotába; pusztán kíváncsiságból: hogy szól egy repertoár-előadás Sosztakovics ezerszer dicsért remekéből. Előkapták, mondom, ismét a Kisvárosit a raktárból, méghozzá új beszállókkal: az általam látott március tizedikei előadáson a Mcenszki járás lédijét, Katyerinát Fülöp Zsuzsanna keltette életre (és halálra), a Nihilistát Beöthy-Kiss László formázta legjobb tudása szerint, a Pópának pedig ezúttal Szüle Tamás kölcsönözte éltes fizikai valóját.
Ha a rendezésről inkább hallgatnék is - szavaltak arról eleget a fent idézett szakik -, a kérdést, hogy miként állták meg helyüket az újak, megkerülni nem volna illendő, lévén, hogy sokan bizonnyal csak ezért kattintanak e hevenyészett beszámolóra, hogy a frissen beállt dalművészek produkcióiról üstöllést hírt szerezzenek, meg, hogy egyben van-e még ma is, ami két éve még egyben volt. Nem okozok nekik csalódást - ahogyan a művészek sem okoztak csalódást nekem -, állítom, mindegyiküknek helye van az Operaház megnyerő színvonalú előadásában. Még akkor is, ha gyengeségeik és hibáik világossá tették számomra, miért űzték őket a dicstelen \"harmadik szereposztásba\". Fülöp alakításából teljességgel hiányzik az átütő erő, ahogyan hangját hallgatva is be kell érjük az ideálisnál kevesebbel, bár a szerelmes asszony szólamának líráját hallottam tőle, s dicsérnem kell, a tragika vonásait alig-alig tapasztaltam aznap este, a figura által megtett útnak hangbani lenyomatát csak nyomoztam, hiába.
Szüle pópája is megteszi, amit megtehet és bír, nem kívánunk nála jobbat, megfelelő komédiázó kedvvel és potenciával, az elvártnál kevesebb hamis hanggal ajándékozva meg bennünket, ahogy Beöthy-Kiss Nihilistája is, ha néha énekelni volt kénytelen, rendre feledtette velünk, hogy a nemes hangok nagy ünnepén, az Operában vagyunk. No, de emlékezzünk meg a \"régiekről\" is: Gurbán após-figurája már a darab elején alig él, veszedelmes zsarnoknak látni őt módfeletti összpontosítást igényel, hangban épp csak jelen van, testben még ugyan tétova táncra kész, mégis megváltás neki a patkányméreggel szennyezett gombaétel. Gulyás Dénes Szergeje az elgyötört hang ellenére - elsősorban a szerepformálás következetességével - továbbra is jó választásként szolgálja a produkciót, s míg Mitilineou Cleo Akszinjáját, Gárday Gábor Rendőrfőnökét, Valter Ferenc Öreg rabját kifogás nem érheti, Vadász Zsolt férj-alakját (Zinovij) - szépen szárnyaló tenorhangját és előnyös megjelenését figyelve - inkább egy másik operába képzelnénk.
A Kovács János irányította zenekart is jó formában találtam: ábrándozón suttogtak, ha kellett, fülsértően harsogtak, ha kellett, minden szónál beszédesebbek voltak, ha kellett. Nem évülő érdemük, hogy érzékkel egyesítettek vérrel áztatott rémdrámát, nagy ívű, romantikus dalművet és bohózatba olvadó szocreál-operettet.
