Zongoranégyesek az MTA Dísztermében

2008. március 22.
Az MTA Roosevelt téri Díszterme

Stuller Gyula – hegedű, Shimanuki Yukaki – mélyhegedű, Perényi Miklós – gordonka, Várjon Dénes – zongora

MAHLER: a-moll zongoranégyes-tétel
MOZART: g-moll zongoranégyes
BRAHMS: g-moll zongoranégyes

Az ember nem is gondolná, hogy relatíve milyen nagy repertoárja van a zongorával kibővített vonóstrióra írt műveknek. Már a preklasszikában is foglalkoztatott szerzőket a fenti felállás – ez esetekben nyilván a zongora alatt bármilyen „billentyűs hangszer” értendő –, ugyanakkor még Lajtha korai opuszai közt is találni e négy hangszerre komponált alkotást.

Szombat este két közismert, és egy meglehetősen ritkán felhangzó műből állt össze a műsor. Mahler ifjúkori alkotásáról sokat elárul, hogy ősbemutatójára csak a szerző halála után bő fél évszázaddal került sor, ennek részben az is lehetett az oka, hogy kottáját sokáig elveszettnek hitték. Ugyanaz elmondható róla, mint Bartók, Schönberg vagy éppen Alban Berg korai műveiről: a hang még nem az, mint ami később lesz (a Mahler-opusz stílusa leginkább Brahmséra emlékeztetett), ugyanakkor a formaérzék, a mesterségbeli tudás már jelen van.

A koncert hangszeres közreműködőiről alkotott kép már az első műsorszám alatt kiteljesült, a két g-moll kvartett alatt gyakorlatilag csak megerősödtek a benyomások. Összességében kiváló kamaramuzsikálásnak lehetett tanúja az MTA Dísztermét szinte teljesen megtöltő közönség, szépen kicsiszolt produkcióknak, pontos együttjátéknak, gondosan kimunkált hangzásnak tapsolhatott a hallgatóság (a koncerten nagy létszámban voltak jelen a feltehetőleg a Tavaszi Fesztivál kedvéért éppen most Budapestre látogató külföldiek, aminek örülnünk is kell; másfelől viszont nélkülük közel sem lett volna ilyen telített a terem).

E dicsérő szavak után némileg furcsának tűnhet a megállapítás, mely szerint a négy hangszerjátékos nem volt egy súlycsoportban.

Azt hiszem, Perényi Miklóst teljesen felesleges méltatni, ő egy külön fogalom, hála istennek, az évek múlása (hisz idén már 60 éves!) semmi negatív nyomot nem hagy játékán, ajándék az embernek minden koncert, amin hallhatja őt zenélni. Csak kívánni lehet, hogy még legalább 30 évig így legyen.
Várjon Dénest már rég hallottam zongorázni. Az akkori emlékeimhez képest igen kellemes meglepetés, amit most nyújtott: megilletődött zongorázásnak nyoma sem volt, ellenben sokkal határozottabban, élőbben, színesebben muzsikál, mint egy évtizeddel ezelőtt, abszolút méltó partnere volt Perényinek.

Habár konkrétan semmibe nem tudnék belekötni, Stuller Gyula hegedülése nem volt teljesen meggyőző. Talán az imponáló életrajz miatt, de úgy tűnik, túl sokat vártam tőle. Játéka önmagában kifogástalan volt, de a zongora és cselló fényében kicsit szürke eminenciásnak hatott, mintha második hegedűt játszott volna egy vonósnégyesben.
Ugyan a mélyhegedű szerepe közel sem annyira impozáns, mint a hegedűé, Shimanuki Yukariról hasonlókat lehet mondani: annyira nem emelkedett ki, hogy még a szólóállások idején is feltűnésmentes maradt, ellenben néhány alkalommal nem zavaróan, de észrevehetően alulintonáltan játszott.

De még egyszer kiemelném, remek kamaraestet láthattunk, hallhattunk, és a negatív kicsengésű megjegyzések is ehhez képest értendők.