Wotan búcsúja - A walkür az Operaházban

WAGNER: A walkür
Siegmund: Bándi János
Hunding: Valter Ferenc
Wotan: Szvétek László
Sieglinde: Temesi Mária
Brünnhilde: Lukin Márta
Fricka: Pánczél Éva
Helmwige: Fekete Veronika
Gerhilde: Somogyi Eszter
Ortlinde: Ardó Mária
Waltraute: Sudár Gyöngyvér
Siegrune: Tas Ildikó
Rossweise: Jász Klára
Grimgerde: Gál Erika
Schwertleite: Bokor Jutta
Vez: Kovács János

Úgy hírlik, egy jó darabig nem lesz Ring a Magyar Állami Operaházban, ugyanis a jövő évtől kezdve nem látható Nagy Viktor kevés fantáziával bíró, színtelen-szagtalan Tetralógia-rendezése Pesten. Színtelen-szagtalan, de azért mégis a miénk: Wagner legnagyobb szabású remeke sokkal jobb színpadra állítást érdemelt volna, de azért már jó hat éve mégis van (volt) miért kiöltözni (vagy éppen nem…), délután ötre az Andrássy útra zarándokolni, kicsit unatkozni, kicsit bosszankodni, de leginkább van (volt) minek örülni. És ha jobban belegondolunk, a bécsiek sem lehetnek túlságosan büszkék legutóbbi Ring-produkciójukra, amely évek óta táblás házakkal megy.

Ez az utolsó Walkür minden olyan tünetet produkált, ami a mai magyar operajátszásra jellemző: kényszerbeállások, helyenként nagyszerű, máskor lehangoló énekesi teljesítmények, de mindenek felett egy olyan kitűnő karmester, aki kézben tartja az egész előadást. Kovács János jó pár éve vezényli a Tetralógiát, koncentráltan dirigálta végig a mostani majd négy órát is. Szinte mindent tud a műről, összefogja a heterogén énekesi gárdát, munkatársaival minden évben új beállóknak tanít be rendkívül fontos szerepeket, és mindezek mellett folyamatos impulzusokat és lendületet ad az előadásoknak. A zenekar pedig - bár hozott anyagból dolgozik - remekül szól, és teljes mértékben felnő a feladathoz. Egyetlen dolog az, ami kérdés marad: a szereplőválasztásban mennyi a dirigens felelőssége? Gyanítom, nem kevés…

Mert hát az énekesek szempontjából meglehetősen egyenetlen volt ez az este. Megszokhattuk már, hogy az Operaház művészei gyakran kényszerülnek (árukapcsolás, vagy egyéb kicsinyes, semmiképp sem szakmai ok miatt, esetleg azért, mert egyszerűen nincs jobb náluk) olyan szerepeket elénekelni, amelyekhez egyáltalán nem illik a hangjuk. A legszembetűnőbb példák egyike: Valter Ferenc hangja basszusszerepekre teljességgel alkalmatlan, mégis Hundingot énekeltetnek vele, azt a szerepet, amelyet zengő, mély basszushangra, és súlyos-félelmetes egyéniségre kellene kiosztani. Valter erőn felül teljesít, de ez a legtöbb, ami elmondható róla.

Lukin Márta szerepeltetése Brünnhildeként hasonló művészi dilettantizmusról árulkodik, a 2. felvonás nagy részében egyáltalán nem is lehet őt hallani (!), ám a 3. felvonásban valamiféle csodának (vagy a bemikrofonozásnak?) köszönhetően már sokkal elfogadhatóbb. Lukin tipikus példája annak, hogy egy énekesnőt hogyan lehet nem neki való szerepekkel szinte reménytelen, de legalábbis kiszolgáltatott helyzetbe hozni.

Rátérve a színvonalasabb alakításokra: Temesi Mária egy boldogabb kort visszaidézve, vokális eszköztárának töredékével ugyan, de tisztességesen elénekli Sieglinde szólamát (bár a magas hangjai fület sértőek), Pánczél Éva pedig igen nívós alakítást nyújt Fricka szerepében. Szvétek László magvas (és neki való szerepben a legszebb reményekre feljogosító) basszushangjával szinte teljesen feledtetni tudja azt, hogy ő is sokkal inkább alkatilag, semmint vokálisan felel meg a figura követelményeinek. Hiába szép és erős hang birtokosa, ha a voce nem szól elég kiegyenlítetten a rendkívül nehéz szólam középső és felső regiszterében. Ezzel együtt Szvétek teljesítménye színvonalas helytállás egy olyan szerepben, amelyet ma Magyarországon nem sokan tudnak és mernek elénekelni.

Az egyetlen igazán adekvát alakítás ezen az estén: Bándi János Siegmundja. Bándi - nagyon helyesen - egyre inkább birtokba veszi a hőstenor szerepkört, az elmúlt években Tannhäuserrel és Siegmunddal bővítve repertoárját. Ez utóbbi szerepet mindössze háromszor énekelte eleddig, ám tegnap esti produkcióján ez cseppet sem hallatszott. A hangja végig fényesen, és kiegyenlítetten szólt, fáradságnak alig-alig volt nyoma. Mindamellett színészileg is ő volt az, aki messze kiemelkedett a szereplőgárdából.

Búcsúzott Wotan, és búcsúzik a Ring is a Magyar Állami Operaházban. Bánhatjuk!?