Wiedemann plusz áfa - Bánk bán az Erkelben
2003. december 13.
Erkel Színház
ERKEL: BÁNK BÁN
II. Endre: Berczelly István
Gertrúd: Wiedemann Bernadett
Ottó: Albert Tamás
Bánk bán: Molnár András
Melinda: Bazsinka Zsuzsanna
Tiborc: Miller Lajos
Petur bán: Gurbán János
Biberach: Ambrus Ákos
Sólom mester: Király Miklós
Vez.: Dénes István
Nagy árat kell fizetnünk, ha meg akarjuk hallgatni (egyik) legjobb mezzoszopránunkat Gertrúd királyné szerepében. Abszurd ötletek a szereposztásban, lagymatag zenekar és nevetségesen gyenge rendezés: ezek a hatásos kínzás eszközei. De haladjunk sorjában!
Az ember először nem hisz a fülének, azután kétségbeesik, végül megváltásnak érzi, hogy Petur bán távozik a színről, immár végleg. Ilyen gyalázatosan rossz Petur-alakítást még nem láttam. Gurbán János nagy ritkán rátalált a dallamra, de többnyire ad hoc-jelleggel énekelt valamit, vagy inkább ritmikus prózát adott elő. Ez utóbbi egyébként elviselhetőbb volt.
Albert Tamás magához képest is kritikán aluli teljesítményével tette tönkre Ottó fantasztikusan megírt szerepét. Kínomban próbáltam a partnerekre koncentrálni, hátha elvonják a figyelmemet Erkel megcsúfolásáról. Mintha ráérzett volna a problémámra, Ambrus Ákos nemcsak jó hangi teljesítményével, hanem lelkes játékával is kitűnt.
Bazsinka Zsuzsannát gyanakodva figyeltem az első felvonás végi Melinda-Ottó-kettősig. Nagyon görcsösnek tűnt, nem igazán tudott feloldódni a szerepében. Aztán belejött, mert az őrülési jelenetben már kimondottan jó volt a játéka is. Felesleges volt izgulni, a magasságok szépen kijöttek, a hangerővel sem volt gond. Sőt, még egy ritka erénye is volt alakításának: szinte minden szavát lehetett érteni!
Igen gyenge kezdés után Petur végre elment hazát menteni,
Molnár András viszont úgy döntött, ő inkább az előadást menti
meg. Merész vállalkozás volt, de sikerült. Molnár eszményi Bánk a lírai
jelenetekben, valahogy közelebb állnak hozzá a szenvedő figurák. Ezért
kevésbé volt szenvedélyes és agresszív a Bánk-Gertrúd-jelenetben,
mint ahogy vártuk volna. Viszont a románc, a kettős Melindával, vagy a
zárójelenet \"Világ, világ!\" kiáltása valódi élményt jelentett.
A mai estén bizonyítás nyert, hogy az érthető szövegmondás nem
teljesíthetetlen követelmény, meg lehet tanulni. Például Molnár
Andrástól.
A második felvonásra Melinda is magára talált, és csatlakozott a színvonal emeléséhez Miller Lajos is. Hasonlóan Molnár Bánkjához, az ő Tiborca sem tegnapi alakítás. Összeszokott párost alkottak a Bánk-Tiborc-kettősben.
Gertrúd nagyjelenetében végre kibontakozhatott Wiedemann Bernadett is. Ki is élveztem minden percét, végtére is ezért jöttem. Minden alkalommal lenyűgöz, ahogy énekel. Minden hang tudatos, eltervezett. Gőgös és büszke királyné: kihívja maga ellen a sorsot, és az be is teljesedik rajta.
Ezután akár haza is mehetnénk, ha nem tartana itt valami. A kórus. Az elejétől kezdve kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, így a harmadik felvonás kihagyhatatlan volt. És megérte! Nemcsak szépen, kiegyenlítetten szóltak: a megfelelő hangerőt is pontosan eltalálták. És a szövegérthetőségbe sem lehetett belekötni.
Ezen kívül még egy kellemes és egy kellemetlen meglepetéssel szolgált az utolsó felvonás. Berczelly István II. Endre szerepében több mint korrekt alakítást nyújtott. Viszont Király Miklósnak Sólom szerepe is túl nagy falat volt.
A zenekar mintha Erkel Ferenc Bánk bán című művét
játszotta volna ma este, de ebben nem vagyok egészen biztos. Sajnos,
nem mindig lehetett ráismerni. Dénes István lelkesen
hadonászott, de láthatóan kevés befolyása volt az eseményekre.
Persze, lehet, hogy nekem túl nagyok az elvárásaim. Amikor legutóbb
láttam - Pál Tamás vezényelt -, akkor másképp szólt...
Ez a rendezés egész egyszerűen katasztrófa: cilinderes főurak a 13. században, Tiborc fél arcát eltakaró sebhelye, vagy az üveggömbök, amelyekkel a díszmagyarba öltöztetett táncosok kóvályognak abszolút céltalanul. Bánk Dick Tracy-szerű megjelenése az első felvonásban, vagy az az akciófilmbe illő jelenet, ahogy Ottó leszúrja Biberachot - nevetséges. (Azon már nem is érdemes fennakadni, hogy a színlap Kerényi Miklós Gábornak, míg a MÁO honlapja Kerényi Imrének tulajdonítja a rendezést.)
A címre visszautalva: nagyjából az áfának megfelelő 25% volt az előadás élvezhetetlen része, de abban, hogy csak ennyi volt, oroszlánrésze volt Wiedemann Bernadettnek és Molnár Andrásnak.
