Vizsgakoncert a Roosevelt téren (Tokyo-Budapest Ensemble)

2006. március 22.
Az MTA Roosevelt téri Díszterme
Tokyo-Budapest Ensemble
(Berkes Kálmán - klarinét; Berkes Ryoko - I. hegedű; Nogi Kaori - II. hegedű; Nagase Marine - mélyhegedű; Nogami Yuko - gordonka)
Művészeti vezető: Berkes Kálmán
MOZART: A-dúr klarinétötös, K.581
BRAHMS: h-moll klarinétötös, Op.115

Kissé meghasonlott érzés volt, hogy az ember a Tavaszi Fesztivál egyik legszebb koncerttermében 3500 Ft-os jegyért egy, a konzis szintet is épphogy csak megütő koncertet hallgathatott. Mintha egy szakiskolai kamarazene-vizsgán ültünk volna.

A játszott művekről, interpretációs kérdésekről sajnos nincs értelme beszélni, mert a művek egyszerűen nem voltak interpretálva.

A vonósnégyes tagjai egész este folyamatos küzdelmet vívtak saját hangszerükkel. Mindent elkövettek, hogy megvalósítsák művészeti vezetőjük elképzeléseit. Ez irányú próbálkozásaik zöme azonba sikertelen maradt. Piano helyett valami bizonytalan cincogást lehetett hallani, forte címszóval kontrollálatlan kaszálás szem- és fültanúi lehettünk, az értelmezés összekapott futamokat és tempón kívüli szüneteket jelentett. A virtuózabb helyeken halálféleme volt az embernek, vajon sikerül-e időben a futam végére érni. Hanghibát ugyan nem lehetett hallani, de tiszta harmónia sem sok fért a másfél órás koncertbe. Mindehhez pedig egy szép, de rendkívül kifejezéstelen klarinéthang társult, amely édes mázként próbált némi egységet teremteni a csapatban. Berkes Kálmán tudta jól: ezzel a társasággal nem lehet egy lendületeset muzsikálni, miert annak borulás lesz a vége. A hölgyek technikai tudása és zenei intelligenciája ugyanis messze alulmarad e két mű által megkövetelttől.

Hosszan lehetne még sorolni a hiányosságokat, de nem teszem.
Inkább felteszek néhány kérdést, amelyeket ugyan nem költőinek szánok, de felelet híján úgyis azokká lesznek.

Először is, nem értem Berkes Kálmánt. Akinek annyi jóemlékű koncertje, lemezfelvétele van, hogy mer egy ilyen szintű produkcióval előrukkolni?
Nem értem a vonósnégyes tagjait. Berkes Kálmán Bartók Rádióban elhangzott interjújában ugyanis hangsúlyozta, hogy azért szeret japán zenészekkel dolgozni, mert rendkívül odaadóak, mindent megtesznek egy sikeres produkcióért. Úgy tűnik, a zene iránti odaadásuk mégsem elégséges, különben nem szánták volna rá magukat erre az erősen kifogásolható színvonalú koncertre. Vagy talán ők maguk sem tudják, hogy messze jártak a művek megvalósításától?

Nem értem a közönséget. Hát ennyire nem merünk őszinték lenni, véleményt nyilvánítani? Mindegy, mi hangzik el egy koncertteremben, egy színházban, egy operában, mindenképp jár a vastaps? Vagy, ami még rosszabb: ennyire nem figyelünk, mit is kapunk a jegy áráért cserébe?

És végül, de nem utolsó sorban nem értem a Tavaszi Fesztivál szervezőit. Budapest egyik legmagasabb szintű kulturális rendezvényének keretein belül milyen indokkal engednek színpadra egy ilyen produkciót? Mit kell ahhoz letennie egy együttesnek az asztalra, hogy meghívást kapjon egy rangos zenei rendezvényre? Csupán Berkes Kálmán neve elég ahhoz, hogy a kvintettet kérdés nélkül bevegyék a programba?

Mindenestre legalább szép idő volt, s lehetett egy nagyot sétálni ezen a koratavaszi estén.
Bár, ha ezen múlik: én inkább az esőt választottam volna.