Visszhangok a Bazilikában (A Montserrati Bencés Apátság Fiúkórusa)

2006. október 6.
Szent István Bazilika

Escolania de Montserrat
Capella de Música de Montserrat
Vincenç Prunés - orgona
Vez.: Joaquim Piqué i Calvo

16-17. századi spanyol és katalán zeneszerzők vallásos témájú kórusművei

A Magyarok Nagyasszonya 8. Nemzetközi Egyházzenei Fesztivál társrendezésében, húsz év után ismét hazánkban vendégszerepelt a Montserrati Bencés Apátság Fiúkórusa. Az iskola a világ egyik legrégebben alapított zenét oktató intézménye, az egyházi együttes már 800 éve folyamatosan működik. A 10-14 éves katalán fiúk közül mintegy 50 növendéket választanak ki, akik kivételes zenei oktatásban részesülnek. Az éneklésen kívül mindegyikük legalább két hangszeren is tanul. Időnként - mint például a magyarországi vendégszereplés alkalmával is - az apátság felnőtt férfi énekeseivel kiegészülve lépnek fel. Főként 16-17. századi katalán és spanyol szerzők egyházi műveit tartják repertoárjukon.

Péntek esti hangversenyük első felében, egy különböző szerzők - Joan Pau Pujol (1573-1626), Francisco Guerrero (1528-1599), Juan Esquivel (1560-1613), Cristóbal de Morales (1500-1553) - műveiből, illetve eredeti gregorián énekekből összeválogatott misét adtak elő, Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepére címmel. Majd záró számként egy kimondottan érdekes, disszonanciákkal és szokatlan dallamokkal tűzdelt orgonaművet hallottunk, Joan Cabanilles tollából, aki a valenciai iskolának volt egyik kiemelkedő szerzője.
A hangverseny második részében spanyolországi vallásos énekek, Joan Cererols (1618-1680), Joan Baptista Comes (1582-1643), Pedro Ruimonte (1565-1627) és Francisco Guerrero szerzeményei szólaltak meg.

A bonyolult, polifon szerkesztésű misetételek és a valamivel könnyedebb hangulatú vallásos énekek egyaránt rendkívül nehéz, igen nagy felkészültséget igénylő művek. Felnőtt énekesektől is szép teljesítmény lett volna ezekből a zenékből egész estét koncertet adni. A gyermekek rendkívüli fegyelmezettséggel állták a sarat, s ezért annál is inkább elismerés illeti őket, mivel a budapesti hangversenyt megelőzően már Győrben, Pannonhalmán és Veszprémben is felléptek.
A fáradtság jelei legfeljebb abban nyilvánultak meg, hogy a koncert végére már kicsit fátyolosabb lett a fiúk egyébként gyönyörűen csengő hangja, és kicsivel több volt az intonációbeli pontatlanság, de alapvetően lenyűgöző élményt nyújtott az együttes.

A Bazilika gyakorlatilag megtelt, a siker óriási volt, a közönség nem akarta elengedni a gyermekeket, s a szűnni nem akaró taps végül is meghozta gyümölcsét. Ráadásként meghallgathattuk a Himnusz a montserrati Szűzhöz című, 19. században komponált kórusművet, melynek szövegét egy monserrati szerzetes írta.

A hangverseny közben azon gondolkodtam, miért járnak az emberek - illetve az embereknek egy kicsiny, de annál feltűnőbb csoportja - nejlonzacskóval hangversenyre? Vagy ha valami oknál fogva muszáj volt nekik azt a jó kis környezetbarát izéből készült, hihetetlenül zörgős zacsit magukkal hozniuk, akkor már miért nem tudják letenni a kezükből mondjuk a földre, miért tartják görcsösen magukhoz szorítva, hogy minden apró mozdulatuktól - mint például a közel- és távollátó szemüveg folyamatos cserélgetése - zörrenhessen egyet…?

A másik kérdés: vajon miért pont a Bazilikában rendezték meg ezt az estet? Nem csupán zavaróan visszhangzott, de duplájára is dagadt a kórus hangja, az apró, ám annál lényegesebb részletek kissé elsikkadtak. Így az egész hangzás sokat vesztett az intimitásából, pedig alighanem ez egy igen lényeges része ennek a műfajnak. Azt hiszem, szerencsésebb lett volna akár a Zeneakadémia nagytermében, vagy a kiváló akusztikájú Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben felléptetni a fiúkórust. Lehet, hogy a helyszín nem lett volna annyira felemelő, de a művészi élmény, a hangzás áttetsző tisztasága bőven kárpótolt volna ezért.