Világsztár születik? - Sümegi-koncert az Erkelben

2004. február 10.
Erkel Színház
Sümegi Eszter, Giuseppe Giacomini, Lukács László - ének
MÁV Szimfonikus Zenekar
Vez.: Dénes István

Világsztárok az Erkel Színházban. Így szólt a koncertet beharangozó reklám. Túlzás volt? A sztárság mibenlétét most nem elemezném, beérem annyival, hogy két olyan hangot biztosan hallottam ma este, akik beleférhetnek ebbe a nehezen meghatározható kategóriába.

Giuseppe Giacomini itthon ugyan kevésbé ismert, de a világ számos pontján igen jól csengő név. Pályája vége felé látogatott ismét hozzánk, de hamar kiderült, hogy nem kiöregedett, hangjavesztett énekesről van szó. Sőt. A hangszíne baritonálisnak mondható, de mindenképpen egyedi, és hatvannégy év ide, vagy oda: még mindig szárnyal a hang, és hihetetlen erővel tud megszólalni.

Sümegi Eszter nem okozott különösebb meglepetést ma este. Ilyen színvonalú produkciókat szoktunk meg tőle. Hogy ez világszínvonal-e? Mindenképpen. Minden adottsága megvan hozzá, hogy perceken belül a legnevesebb helyeken léphessen fel, csak - tudjuk - a tehetség nem mindig elég, szerencse is szükségeltetik hozzá. Mégis, a világban sorra hatalmas sikereket arató énekeseink névsora a bizonyíték: sikerülhet.

A jótékonysági koncert célja Sümegi Eszter nemrég megjelent szólólemezének bemutatása volt. Ennek megfelelően a program egy részét a lemezen is szereplő áriák alkották. Természetesen feltűntek a koncertek nélkülözhetetlen(?) kellékei, többek között A végzet hatalma nyitánya, de nem maradt ki az O sole mio sem. Az utóbbi annyiban különleges volt, hogy a Sümegi-Lukács kettős adta elő a legismertebb tenorslágert. Tudomásul kell venni, hogy a népszerű részletekkel az alkalmi koncertlátogató közönségnek kedveztek a szervezők.
Azért meglepetés is ért minket. Szokatlan módon az első részt két Chopin-mű keretezte. Önmagában sem az A-dúr polonéz (op. 40 N1), sem a Tarantella (op. 43) nem egy rendkívüli műalkotás. Miért választották mégis? Talán a MÁV Szimfonikusoknak kívántak kedvezni a program összeállítói. Így a zenekar nem csak kísérőként volt jelen az est folyamán, hanem önállóan is bizonyíthatott. Érdekes módon ez inkább a Verdi- nyitányban sikerült.

A Tosca szerelmi kettősével indult a gála. Az olasz tenor korrekt partner volt, és előzékenyen hagyta érvényesülni Sümegi Esztert, akit nem akadályozott a díszlet hiánya: ugyanúgy játszott, mintha operaelőadás zajlana. Tosca imáját a Levélária követte. Giacomini hatalmas tapsot kapott, ami részben a sikerszámnak volt köszönhető, mert a többi produkciója ennél jobban sikerült. Engem a Grál-monológgal győzött meg, amit egyébként olaszul énekelt, majd a második részben Alvaro áriájával vívott ki magának megérdemelt elismerést. A produkciója profi volt, ám nem hibátlan. A profizmust éppen az mutatta meg, ahogyan a felmerülő problémákat kezelte: kis rekedtség a szólam elején - csak egy pillanat volt -, és a végére már tökéletes tisztasággal szólt a hang.

Sümegi Eszter felfedezi magának a Wagner-repertoárt. A lemezen is hallható részlet a Hollandiból és a Tannhäuserből, ez utóbbi (Erzsébet áriája) most is elhangzott. Májusban Elzaként debütál az énekesnő a Lohengrinben. Várjuk.
A Verdi-blokkban a két Leonórát is megszólaltatta Sümegi. A végzet hatalmából áriát hallottunk, talán a legjobbat az este, bár nehéz egyet kiemelni. A ráadások előtt pedig Luna és Leonóra kettőse hangzott el. Nem maradhatott ki az az opera sem, amelyik - szerintem - a legjobb szerepe Sümegi Eszternek: az Aida. Dénes István, a hazai közönségen is edződött karmester megpróbálkozott egy felismerési játékkal: nem jelentette be előre az Aida-részletet. Talán a többször is elhangzó Aida név alapján sikerült mindenkinek felismerni. A Nílus-parti jelenet kézenfekvő választás volt az énekestrió számára.

A végére hagytam az este nagy csalódását, a baritont. Lukács Lászlót itthon kevéssé ismerjük, a Trieri Opera énekese. Az első részben Wolfram áriáját énekelte; nem különösebben nyűgözött le. A második részben viszont nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak a hang terjedelme kicsi, a színe sem igazán különleges, vagyis nem kimondottan sötét, átütő erejű bariton. Az Otello-Jago-kettősben az a furcsa helyzet állt elő, hogy a tenornak mélyebb hangja volt, mint a baritonnak. Giacomini tökéletesen el tudta volna énekelni Jago szerepét, de ez fordítva nem valószínű. Lukács Luna grófja is meglehetősen szürkére sikeredett. A mai teljesítménye alapján azt gondolom, Lukács László nem hiányzik a hazai baritonpalettáról.

Sokkal érzékenyebb és nehezen pótolható veszteség lenne a honi operaélet számára Sümegi Eszter távozása. A kritikus, aki közönség is - zavarban van. Egyrészt szívből kíván sok sikert az énekesnőnek, ugyanakkor önző is, és azt kéri: Eszter, maradj!

Az est mérlege: egy tenor, aki már régóta világsztár, és egy szoprán, aki talán éppen most indul el ezen az úton.
Kellemes hangulatú, színvonalas koncert volt. Lehettünk volna többen.