Végre egy valódi dalest – Asmik Grigorian és Lukas Geniušas az Operaházban

Magyar Állami Operaház
2026. február 13.

Asmik Grigorian és Lukas Geniušas dalestje

Pjotr Iljics Csajkovszkij
Сред шумного бала (Bálzajban)
Снова как прежде один (Újra, mint régen egyedül)
Нет, только тот кто знал (Senki más, csak a magányos szív)
Слеза дрожит (Könnycsepp reszket)
f-moll románc – op. 5
Scherzo humoristique – op. 19, 2
Благославляю вас, леса (Áldlak, erdők)
Не спрашивай (Ne kérdezd)

Szergej Vasziljevics Rahmanyinov
В молчаньи ночи тайной (A titkos éj csöndjében)
Не пой, красавица (Ne énekelj, szépségem)
Дитя! Как цветок, ты прекрасна (Gyermek! Oly szép vagy, mint a virág)
Сон (Az álom)
Весенние воды (Tavaszi vizek)
О, не грусти (Ne búsulj)
Я жду тебя (Várlak)

Prelűdök – op. 32/12, op. 32/13

Сумерки (Szürkület)
Здесь хорошо (Milyen szép ez a hely)
Мы отдохнем (Pihenünk)
Диссонанс (Disszonancia)

Asmik Grigorian – ének
Lukas Geniušas – zongora

Évek óta megy az Operaház égisze alatt a Sztárestek zongorával sorozat. Keveset látogatom, mert vagy a programot éreztem hakniszagúnak, vagy az előadót (olykor mindkettőt). Most Asmik Grigorian és Lukas Geniušas látogatott el hozzánk, igényes, ritkán hallható műsorral, így nem volt apelláta. Hozzám hasonlóan más is így gondolhatta, ritka telt ház fogadta a művészeket. 

Csajkovszkij és Rachmanyinov dalai ritkán jelennek meg koncerttermeinkben. Legutoljára, majd nyolc éve Kolonits Klára az Orosz Kultúrában, egy évtizede Lukács Gyöngyi a Zeneakadémián vezetett elő hasonló programot.

A kislányos megjelenésű (de már negyedik x közepén járó) Asmik Grigorian lassan, de biztosan beért a világsztár kategóriába, ma már a legnagyobb házak versenyeznek érte. Alakításait mindig a testreszabott kidolgozottság jellemzi. A dalestet hallgatva egyből eszembe jutott lapunknak, legutóbbi ittjártakor adott interjújában egy fontos mondat: „Nem keresem a túl lírai figurákat, mert azokat nekem nehéz megformálni.”

Csajkovszkij líraibb románcaival kezdett. Egyből feltűnik a hibátlan hangadás, a mélységek szinte páratlan kidolgozottsága, a magasságok eszményi karcsúsága. Semmi erőlködés, semmi fölös gesztus, semmi forszírozás. Természetes formálás és? … És némi távolságtartás. Az első félidő hat dala és két remek zongoraszóló le is pereg szűk félóra alatt. A művésznő kivár, mi is. Közben persze, a technikai perfekción kívül feltűnik az a végtelen természetes közlekedés és kedvesség a partner iránt és mifelénk, ami ritkán sajátja az efféle koncerteknek.

A gyorsan jött szünetben azt latolgatjuk, mi lesz a folytatásban. Mert Csajkovszkij elhangzott románcai nem jelentenek egy ekkora kaliberű énekesnek kihívást, de a második részben van néhány komoly falat. Rachmanyinov nem adhatja ily könnyen magát.

A folytatásban előbb még kisebb távolságtartás, majd váratlanul (de ez nem igaz, mert nagyon vártuk) felpörögnek az események. Engem már Az álom megfogott, de az azt követő Tavaszi vizek a publikumot is meggyőzte. Ugyan az volt addig az „egymás között kialkudott” játékszabály (tudják, ami egy dalesten ki nem mondottan mindig kialakul), hogy csak a dalcsokrok végén tapsolunk, ezúttal viharos ováció követi a sor közepén felhangzó dalt. Grigorian kedvesen köszöni a lelkesedést, majd úgy tűnik, ez Őt is feltüzelte.

Onnantól sorba jönnek az egyre nehezebb és egyre drámaibb dalok. Mély szenvedéllyel, lángolóan. A két Rachmanyinov-prelűd Geniušas virtuóz előadásában csak fokozza a hangulatot. A koncertet záró blokk ritka izgalmasan alakul. A Milyen szép ez a hely pianissimo megfogott H-ja nemcsak technikai bravúr, de valami messzebbre mutató kifejezés, ami tényleg csak a legnagyobbak sajátja. Az utolsó dal, a Disszonancia már felépítésében is egy grandiózus operaáriával vetekszik, nemcsak hatalmas ambitusa, de az idővel és gesztusokkal való folyamatos játék, a zongorista aktív közreműködésével.

A közönség hangos ovációjára Grigorian előbb egy újabb Csajkovszkij-opusszal (Ne hidd, barátom!) reagált, majd kedves szavakkal is megköszönve az impulzív közreműködésünket, egy a cappella előadott litván népdallal búcsúzott.

És az ember egyszer csak rájön, hogy az este egy ritka gyönyörű és kerek ívet írt le, melyben a líra nemcsak ugyanúgy megtalálta a helyét a kifejezések széles tárházán, mint a dráma, de a mesterien felépített műsor (melyet művészeink a világ számos pontján előadtak már) így tudott igazán tökéletes hatást kelteni.

Az emlékezetes koncert során az örmény-litván Asmik Gregorian méltó és egyenragú partnere volt a litván-orosz Lukas Geniušas. Jó lenne viszont látni őket!

©Fotó: MÁO Berecz Valter