Varázstalan hangok – Jonas Kaufmann koncertje a Művészetek Palotájában
2026 április 24
MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Varázslatos hangok Jonas Kaufmann-nal
Jonas Kaufmann – tenor
Malin Byström – szoprán
km. Baden-badeni Filharmonikus Zenekar
vez. Jochen Rieder
A Szerkesztőség felkért, menjek el Jonas Kaufmann operett estjére a Müpába. Bár 2013-ban, mikor a Marton 70 gálán utoljára hallottam őt élőben, megfogadtam, hogy soha többé… mégis teszek egy kísérletet, gondoltam. Nem az előadó vonzott, hanem a program, mivel a bécsi operett klasszikus melódiái örök kedvenceim.
Ezeket az operettslágereket, szinte mindig és kifejezetten gyakran, Nicolai Gedda és Ilosfalvy Róbert előadásában hallgatom. Mondhatnám, ők ketten számomra az abszolút mérce. Az etalon. Hangjukban és előadásukban testesül meg a könnyedség, a szenvedély, a hangszépség, a fény, a csillogás olyan elegye, amelyet mások előadásában – még ha egyébként vannak még páran, Rudolf Schock, Fritz Wunderlich vagy Hermann Prey például, akiket szeretek –, nem találok meg ilyen tökéletes harmóniában.
Kaufmann nemrég dobott piacra egy cd-t „Magische töne” (Varázslatos hangok) címmel, amelyen szavai szerint az egykori Osztrák-Magyar Monarchia hangulatát szeretné felidézni a kor népszerű melódiáival. A sok Lehár és Kálmán operettdal mellett helyet kapott a korongon Erkel Ferenc és Goldmark Károly műveinek egy-egy áriája is.
A címadó mágikus hangokból ezen a koncerten egy darabot nem lehetett hallani. Hangokat igen, de varázsból semmit. Kaufmann, aki nem is oly rég, még Radamest énekelt a Veronai Arénában, előtte Otellót, Trisztánt és Kalafot Londonban, Münchenben, Bécsben.
Budapestre már mikrofonnal érkezett. Ha ezt teszi egy stadionban vagy sportcsarnokban, nem emelhetnénk kifogást, ezt egykor megtette Domingo vagy Pavarotti is. A Müpa kiváló akusztikájú Bartók Béla termében azonban elfogadhatatlan. Sőt: botrány. Effajta esztrádműsor színvonalra más helyszínt illett volna, kellett volna találni.
A tenorista honlapja persze sokat elárul. Ott olvasható, hogy ezzel a koncerttel két hét alatt bejárja Németország és Svájc koncerttermeit, kétnaponként fellépve összesen nyolcszor. Az ő hangi állapotában egy ilyen turnét, a fellépések ilyen gyakoriságával abszolválni, erősítés nélkül képtelenség lenne. A vállalkozásnak művészi értéke nulla, célja csakis üzleti: promóció, hogy a lemez jobban fogyjon.
Kaufmann vokálisan siralmas állapotban van. Hangjának sose volt se fénye, se vivőereje, de ami most, mikrofonon keresztül hallatszott, az egyenesen lehangoló és elszomorító. Torokból szóló, folytonosan falzettekkel operáló kásás hangon énekelt, pont azok a tulajdonságok hiányoztak előadásából, amelyek Gedda operett interpretációit olyan ellenállhatatlanul varázsossá teszik. Hiányzott belőle minden, amelyeket korábban Gedda és Ilosfalvy attributumaiként soroltam: a fény, a szenvedély, a könnyedség, a csillogás.
Nem kívánok az egész műsoron végigmenni, de néhány kirívó példát megemlítenék. Egyik ilyen volt A cárevics című Lehár-operett híres Volga-dala, amely amúgy is csak rendkívüli énekes rendkívüli előadásban hat – tekintve, hogy a dal első fele egy meglehetősen hosszú és unalmas recitativo. Azt kitölteni, érdekessé tenni, hogy utána a dal csodálatos dallamú második részére ne lankadjon a figyelem, az aztán az igazi feladat. Kaufmann Volga-dalánál unalmasabbat még életemben nem hallottam.
Egy operett bonvivánnak, amely szerepre ezen az estén Kaufmann hivatva volt lenni, az operettek nagy tenor slágereit kellene énekelni. Ő azonban nem így tett. A Marica grófnő nagy szerelmi kettőse, a „Ne szólj, kicsim” helyett partnernőjével, Malin Byströmmel a primadonna-táncoskomikus duettjét adták elő, a „Szép város Kolozsvárt”. (Na, jah, sokkal könnyebb énekesi feladat.) A duett végén a zenekari rész alatt táncra is perdültek, ugyanis Kaufmann váratlanul charlestonozni kezdett. Döbbenetes stílustörés! Valaki szólhatott volna neki, hogy az ott egy csárdás lenne.
Az ördöglovasból nem a nagy tenorslágert, a „Ma Önről álmondtam megint”-et énekelte, hanem a darab egy jóval kevésbé ismert, de jóval könnyebb dalát. A már említett Marin Byström a „Messze a nagy erdő”-vel kezdett, mely unalmában vetekedett a későbbi Volga-dallal. Az operettrimadonnák legattraktívabb száma a Cigányszerelemből akkor hatásos, ha meg tudja teremteni az első rész melankólikus fájdalma és a második rész féktelen szenvedélye közötti ellentétet. Ez most elmaradt, ahogy elmaradt a szám végén a kötelező – nekem az, különben ne énekelje – magas C. Ha dicsérni akarom, azt mondanám, hogy Byström egy középszerű énekesnő, aki olcsó megoldás volt erre az európai haknisorozatra.
Hogy valami pozitívumot is mondjak, azt el kell ismerni, hogy Kaufmann igazán alapos és gondos munkát végzett két szám magyar nyelvű szövegének megtanulásában. Nem anyanyelvű előadótól csak nagyon-nagyon ritkán lehet ilyen, szinte perfekt magyar kiejtést hallani. Először a „Mondd meg, hogy imádom” első versszakát, majd a „Hazám, hazám” áriát adta elő ilyen példás magyar dikcióval. Kár, hogy az utóbbit nem eredeti fekvésben, mert ha úgy lett volna, bizonnyal áthághatatlan vokális gondokkal szembesül.
A közönség persze tapsolt. A Bánk-ária után egyenesen talpra ugrott egy kiadós standing ovation-re. A publikum nagyon nagy része olyan hölgyekből állt, akik 20-25 éve szerettek bele a szép Jonasba, ahogy akkoriban nevezték Kaufmannt. Jonas ma már nem oly fiatal, nem is oly szép, de az emlékek sokakban bizonyára nem halványulnak. A magam részéről ilyen változásokkal elnéző vagyok, hiszen az idő vasfoga megrág mindannyiunkat. A hangi hanyatlás ilyen romlásával szemben, különösen egy kifejezetten a pénztárcánkra utazó vállalkozás esetében, ugyanezt már nem tehetem.
Az érdeklődők az előcsarnokban megvásárolhatták a „Magische töne” című cd-t. Hogy mennyit kóstált, nem kérdeztem meg, mivel nem állt szándékomban megvenni. Sőt: ha valaki esetlen ingyen meg akart volna vele ajándékozni, azt is visszautasítom. Viszont átvillant agyamon az ötlet, hogy esetleg Kaufmannt lenne érdemes megajándékozni egy cd-nyi válogatással Gedda és Ilosfalvy felvételeiből. Hogy hallgassa, tanuljon, próbálja utánozni őket. De azonnal elhessentettem a gondolatot. Késő már, hiábavaló lenne, felesleges.

fotó:© Posztós János, Müpa
