Átmenetileg? (A Filharmóniai Társaság Körkép-koncertje)

2008. január 28.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Zempléni Szabolcs – kürt
Vez.: Kovács János

JANÁČEK: Sinfonietta
HIDAS FRIGYES: 1. kürtverseny
BEETHOVEN: V. (c-moll) szimfónia, Op.67

Jó húsz éve már, hogy felfedeztem magamnak Kovács Jánost. Akkoriban gyakorta üldögéltünk barátaimmal a Zeneakadémia „kakasülőjén”, amolyan ifjú főokos zenészpalántaként, s mi aztán nagyon ismertük (legalábbis úgy hittük) az aktuális zeneélet összes említésre méltó szereplőjét.
Véletlenül botlottam a karmester úrba. Valaki másnak kellett volna akkor este vezényelnie, de Kovács János dirigált (akiről addig a pillanatig mindössze annyit tudtam, hogy ő az, akinek neve alatt éldegél Micimackó az erdő mélyén). Arra ugyan már nem emlékszem, mi volt az est programja, de arra nagyon is, hogy attól kezdve kerestem Kovács János nevét a Koncert-kalendáriumban, s meg voltam győződve arról (társaim bizonytalan mosolyától kísérve), hogy ő az ország egyik legjobb karmestere. És később, már felnőtt fejjel bizony ugyanezt gondoltam, aztán amikor nemrégiben Brahms Német Requiemjét dirigálta, végképp megbizonyosodtam róla: a maestro tényleg nagyszerű zenész.

De az is tény, hogy senki sem lehet mindig csúcsformában. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának hétfő esti koncertje is erről tanúskodott. Nem mintha bármi nagyobb baj történt volna. A zenekar profi, nagyszerű társaság, gyanítom, az operai rutin hatására már szinte bármit lejátszanak. De ezzel nem feltétlenül kellene visszaélni.

Inkább élni kellene vele, ha már itt a lehetőség, hogy ki lehet bújni kicsit a zenekari árok rejtekéből. Lehetne olyan koncertet is adni, amelyik nem csupán arról szól, hogy baj nélkül a végére érjenek Janáček Sinfoniettájának, ne ússzanak el nagyon Hidas Frigyes kürtversenyében, és átlagosan szólaltassák meg Beethoven szimfóniáját. Az a zenekar – első karmesterestül –, amelyik végigjátssza az Elektrát (vagy nemrégiben szintén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben A végzet hatalmát) úgy, ahogyan végigjátszotta, valószínűleg sokkal többre képes Beethoven Ötödik szimfóniája esetében is. És itt sajnos kénytelen vagyok arra gondolni, a hiba a karmesterben keresendő. Bármennyire nehéz is ezt itt most leírnom, csalódást éreztem a koncert végén.

A Sinfonietta nagyon izgalmas darab, meg aztán a rezesek elviszik a hátukon az egészet, s ha az ember több mint egy tucatnyi trombitával kerül szembe, sokkal többre már nem is marad ideje, mint hogy azokat figyelje.
A Kürtverseny a végtelenül szimpatikus és rendkívüli muzikalitással megáldott kürtössel az élen igen szép élményeket nyújtott. Zempléni Szabolcs olyan kedves természetességgel álldogált a színpadon, hogy azt gondolhatnánk, kürtölni nem is olyan nagy ügy. Pedig nagy ügy. Főleg úgy, ahogyan ő teszi. Kürthangja simogatja az ember idegszálait, nézni és hallgatni egyaránt élmény. Eszünkbe se jut a zenekari bakikra figyelni.

A csalódást igazán a szimfónia váltotta ki belőlem. Arra számítottam, Kovács János kicsit portalanítja majd Beethoven örökbecsű opusát. Hozzátesz valamit, amitől egy kicsikét más lesz, de legalább, ha már nem rak hozzá semmi újat, akkor a megszokottat úgy teszi a közönség elé, hogy tátva maradjon a szánk. Sajnos egyik sem történt meg. Gyanítom, a zenekar kissé túlterhelt, a karmester nem szánt elég időt próbákra (persze azért, mert ő is biztosan túlterhelt), és nyilván még rengeteg mentség van a középszerű teljesítményre, de azt hiszem, a közönséget nem feltétlenül érdekli egy zenekar, vagy egy dirigens magánélete, csakis az, amit a koncerten hall az első zenekar-tól – ahogyan magát hirdeti az idén 155. évadját számláló BFTZ.

Abba belemenni, miért nincs ideje, energiája megfelelő mennyiségű próbára az ország egy rangos zenekarának, azt hiszem, jelen írás keretei között meglehetősen reménytelen dolog volna. Pedig tudjuk jól, művészi munkát végezni csak nyugodtan, időt rászánva érdemes. Hogy mi a megoldás, azt nem tudom, ennél égetőbb gondokra sem tudok választ adni. Mindenesetre szeretnék bízni benne, hogy a probléma csak átmeneti, a művészek csak éppen egy rosszabb napot fogtak ki, rossz volt a csillagok állása, vagy tudom is én. Kovács János ettől még továbbra is kicsiny hazánk egyik legjobb karmestere, az első zenekar élén. Számomra legalább is biztosan.