Társtalanul (Midori és Charles Abramovic szonátaestje a MűPában)

2010. május 12.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Midori (hegedű)
Charles Abramovic (zongora)

BEETHOVEN: F-dúr ("Tavaszi") szonáta, Op.24
JANÁČEK: Hegedűszonáta
SALLINEN: Négy etűd, Op.21
R. STRAUSS: Hegedűszonáta, Op.18

Nagy öröm azt látni, hogy a Nemzeti Hangversenyterem is meg tud telni egy jó kamara-hangversenyre. Jó, hogy nem csak az operasztároknak és a nagy szimfonikus zenekaroknak vannak rajongói. Mégis, valahogy már sokadszorra érzem azt, hogy egy szál hegedű hangjának egy jó akusztikájú, de kisebb, intimebb terem volna az igazi otthona.

Mit tehetnénk? Már fél éve, hogy könnyek között elbúcsúztunk a felújításra váró Zeneakadémiától. (Jut eszembe: tudja valaki, hogy akkor végül is, most mi újság? Mert diplomakoncerteket, fogadásokat, noch dazu pártkongresszusokat azóta is tartanak ott. Nagyon úgy tűnik, hogy a felújítás érdekében még nem sok követ mozgattak meg.)

Egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy Midori kevés egy ekkora terembe, mégis, a Beethoven-szonáta valahogy most "szalonzene" benyomását kelti. Szépen artikulált és érzékeny, kedvesen finom muzsika, de ez – sok más zenével ellentétben – Beethovennél nem igazán pozitív megállapítás.

Nagyon hamar észre lehet venni, hogy Abramovic tipikusan az a jó képességű, mindazonáltal másodvonalbeli zongorista, aki a kamarázásban véli megtalálni a boldogulást. Pedig amit csinál, nem az. Ez mindössze kísérés! A zongorista most olyan korrepetitor, aki megbízhatóan szolgáltatja az ütemet, pontosan – és nem is csúnya hangon – lejátszik mindent, viszont nem irányít, és egyáltalán nem inspirál. Saját kezűleg lapoz, ügyesen és gyorsan, de néha hangosan, és valahogy ez az attrakció is csak azt a képzetet erősíti, hogy Abramovic most nem muzsikus, hanem inkább csak segéderő, egyfajta kirendelt személyzet...

Később sokat javult a közérzetem. Lehet, hogy elég volt megbékélni a helyzettel, átértékelni, és az elhangzottakat nem az elvárásokhoz viszonyítani. Ebben bizonyára segített az is, hogy a Janáček-szonátát korábban nem nagyon ismertem, és a darab határozottan tetszett. Most maga a szerző szolgáltatta azokat a hangsúlyokat, éleket és szögleteket, azt az elevenséget, amit a Tavaszi szonátából hiányoltam.

Azóta többször meghallgattam a művet lemezről (Kremer, Argerich). A darab iránti lelkesedésem nem csökkent, viszont még jobban megerősödött a véleményem: kamarazenét is csak a legnagyobb muzsikusokkal érdemes hallgatni.

Mindazonáltal szó sincs arról, hogy a hangversenyen rosszul éreztem volna magam, de az érdeklődésem és figyelmem fokozatosan a művekre, majd magára a hegedűsre tolódott...

A Sallinen-etűdöket nem lehet gyakran hallani. Nem szellemtelen darabok, de – a Janáček-szonátával ellentétben – valószínűleg nem fogok sok követ megmozgatni újrahallgatásukért. Mégis, ekkor jelentkezett először az az érzésem, hogy megérte eljönni erre a hangversenyre. Talán azért éppen ennél a darabnál, mert a Beethoven- és a Janáček-opusszal szemben a zongora itt kevéssé lényeges szereplő?

Richard Strauss fiatalkori szonátájában pedig már nem esett nehezemre egyszerre háromfelé figyelni. Abramovic úrra már eleve nem szántam sok energiát, de a műre sem kellett nagyon sokat. A harmadik ütemben már teljesen nyilvánvaló a szerző személye, az egy évvel a Don Juan előtt keletkezett szonáta még zsenge, de a stílus maga már szinte teljesen készen van. Ugyanaz a bátor lendület, ugyanaz a sűrű harmonizálás, mint a korai nagy szimfonikus költeményekben. Tetszetős, de nem túl mélyenszántó zene.

Viszont a Pauline de Ahna ihlette második tétel nagyon szép, és ebben a szólista hegedűhangjának uralkodása, szárnyalása már egyértelműen igazolta a hírnevet. Ez a Midori tényleg az a Midori, aki villámgyorsan lett világhírű, miután tizenegy éves korában a New York Philharmonic és Zubin Mehta előtt debütált.

Nagy, széles íveket játszik, mintha korlátlan levegővel énekelne, és "jelen van". Ezt a "kisugárzást" a virtuóz harmadik tételben talán még inkább érezni lehetett, és ekkor már tudtam, hogy emlékezni fogok erre az estére, és bármikor, bármilyen műsorral jön majd legközelebb, igyekszem őt meghallgatni.
De azt azért megnézem, hogy kit hoz magával...