Tárgyilagosan (UMZE-koncert)
2007. március 19.
Olasz Kultúrintézet
UMZE Kamaraegyüttes
Vez.: Rácz Zoltán
SZŐLLŐSY: Addio
MESSIAEN: Oiseaux exotiques
EÖTVÖS PÉTER: Shadows
LIGETI: Hegedűverseny
Értem én, kedves barátom, hogy szkeptikus vagy. Sok olyan együttest láttál, akik azért vágtak bele valamilyen szűk szakterület művelésébe, mert \"muzsikusként\" kevesek lettek volna. A régizenész malacbandák ugyan lassan-lassan visszaszorulnak, hadállásaikat szépen, lassan elfoglalták a valódi profik, de a kortárs zenét játszók még mindig nagyon gyanúsak, mert - szerinted - nem kell jó zongoristának lenni ahhoz, hogy valaki pingponglabdákat dobáljon a húrok közé...
A gyanú tetőzik, ha azt is tudod, hogy könnyűzenei preferenciáiról elhíresült egykori kultuszminiszterünk egy rakás pénzt adott \"ezeknek\". Talán türelmetlenségből, de a kortárs zenét elintézte en gross. Én ugyan nem hallottam, de talán azt dünnyögte aláírás közben: \"de most már hagyjatok békén\".
Nem bánom, most utoljára elmegyek helyetted is körbeszaglászni, megérdemlik-e a támogatást. Leszek elővéd, hadd halljam most is csak én, egyedül a kortárs-rettenetet. De legközelebb már nem húzhatod ki magad. Ha gondolod, mehetünk együtt. Én a következőre talán még kíváncsibb vagyok - majd még elmondom, hogy miért -, de neked is mindenképpen hallanod kell őket. Megéri.
Például azért, mert az UMZE tagjai egészen kiváló muzsikusok.
Minden mű megszólalása pontos és tiszta, de a legjobb jelző talán a \"gondos\". Tisztelettel és szeretettel fordulnak a darabokhoz, és ez kiindulási pontnak nem rossz, mondhatni, ez a legelső feltétele annak, hogy én is tisztelettel és szeretettel fordulhassak az itt hallott művek felé.
A program összeállítása is külön műalkotás. Kifejezetten tetszik a műsorszerkezet. Ha figyelmesen végignézed az idei koncertjeik programját, akkor észreveszed te is, hogy nem szorítkoznak a legújabbra, nem korlátozzák magukat a saját \"szekértábor\" műveire - pedig ezek a leggyakoribb hibák. A repertoár darabjaiban egy közös vonást találok: \"fontos\" művek szólalnak meg.
Most éppen Szőllősy András Addio című gyászzenéje. A Kroó Györgytől búcsúzó kompozíció ismét Szőllősy elégikus, sirató hangján szólal meg. Szomorú, ugyanakkor egyfajta szigorral mértéktartó, következetes - és nagyon szép - mű.
Messiaen egzotikus madarairól azok is hallottak, akik tájékozatlanok a huszadik század zenetörténetében. Hallani hallottak róla - de sokszor biztosan nem hallották. Én is először szembesülhettem ezzel a sziporkázó-színes tablóval. Az UMZE jóvoltából.
A sziporkánál ezért álljunk meg egy pillanatra. Az egész hangversenyen egyetlen momentum volt, ami némi kényelmetlen érzést okozott. Mind a Szőllősy-, mind a Messiaen-darabról úgy vélem, hogy sokkal érzékenyebb, mozgékonyabb, agogikában dúsabb előadást is kibírna. Rácz Zoltán kiváló szakember, sőt, nagyszerű muzsikus, de karmesternek túlságosan \"tárgyilagos\". Ezeket a sűrű szövésű partitúrákat áttekinteni sem lehet könnyű, és bizonyára az előadást kézben tartani, irányítani sem az, de talán nem kellene ennyivel beérni. Nem feltétlenül Rácz hibája, ez a hűvös tárgyilagosság általános kísérő tünete a kortárs művek előadásainak. Persze az is lehet, hogy az én látásommal-hallásommal van baj, mindenesetre gyakran támad hasonló hiányérzetem Wilheim András produkcióinál is.
A folytatásban más jellegű művek következtek. Eötvös \"Árnyékai\" nem annyira expresszív zene, a helyszínen kapott kis műsorfüzet leírását pedig kifejezetten zavarosnak találtam. Aztán kénytelen voltam belátni, hogy én tévedtem. Az elektronikus effektek ezúttal tényleg működtek. A falak mentén elhelyezett hangfalakon tükrözött hanganyag, azaz \"hang-árnyék\" egészen érdekes, sőt élményszerű volt. Szóval kevésbé súlyos zene, de izgalmas. Érdemes volt meghallgatni.
Ligeti nagyszabású hegedűversenye volt a hangverseny záró száma, habár mérete és bonyolultsága alapján inkább a többi mű tűnhet előzménynek. Monumentális darab, így első hallásra talán sok is. Nagyon sokféle - látszólag sehogy, vagy csak lazán kapcsolódó - zenei anyag.
Nehezen áll össze bennem, de minden pillanatára feszülten kell figyelnem. Műfaji és dallam-utalásai egész világokat integrálnak, a koráltól a magyar népdalig. Igazi összefoglalásnak, zeneszerzői hitvallásnak tűnik - és egyértelműen méltó előadásban. Keller András is kitesz magáért, de én elsősorban most is a kamarazenekart csodálom. \"Rajta vannak\" az eseményen, és minden pillanatban - természetesen a pianissimókban is - intenzíven muzsikálnak.
Ja, és egyszer sem hajigáltak pingponglabdákat...
Szóval, ha más nem riaszt, akkor tényleg eljöhetnél velem április 7-én a Fesztivál Színházba. Két okból is ott kellene lenned.
Először is, kortárs kísérleti zene helyett a mára klasszikussá vált moderneket hallgathatod meg, másrészt akkor Kocsis Zoltán fog vezényelni. Nyilván az is ki fog derülni, hogy ki a hűvösen tárgyilagos: Rácz, az UMZE, netán Kocsis?
