Tájleírás torokhangon (A Huun Huur Tu koncertje)

2007. szeptember 26.
Zeneakadémia
Huun Huur Tu együttes

Azt hiszem, kivételesen nehéz dolog szavakkal elképzelhetővé tenni, mi is hangzott el a Huun Huur Tu együttes szerda esti koncertjén, de azért én most mégis megpróbálom. Képzeljenek el egy embert, aki egyszerre két hangon énekel. Megszólaltat először egy nagyon mélyet, egy olyat, amitől máris lúdbőrzik az ember háta, és úgy érzi, itt valami nagyon ősi ösztönére hatnak, aztán – illetve ezzel egyidőben – egy másikat, ami sokkal magasabb, olyan mint egy nagyon távoli furulyaszó. És ettől kezdve ez a két hang együtt szól, a mélyebb állandó magasságon, a magasabb pedig dallamszerűen, és az egésznek van valamiféle zörgő felhangja is, amitől már-már zenekarként hat az az egy szál ember magában is. S ráadásul ennek a technikának többféle változata is van.

És ilyen emberből négy is van ebben az Ázsia közepéből jött együttesben. És vannak még csodálatos hangú, egészen különleges hangszereik is. Vonósok, nagyon hosszú nyakkal, csepp alakú testtel, két bélhúrral felszerelve, melyeket feltűnően feszes vonóval szólaltatnak meg, s hangjuk számomra leginkább a szélhez hasonlatos, egészen plasztikus tónusú. Vannak pengetősek is, lantszerűek. És ütősök, meg mindenféle hangutánzó eszközök, és egy hosszú, furulyaszerű, lágy hangú hangszer.

Aztán egyikük elmeséli, miről is fog szólni a dal. Énekelnek a hazájukról. A tavaikról, hegyeikről, folyóikról. Énekelnek a szerelemről, a honvágyról, a tevekaravánról, és bármiről legyen is szó, az megelevenedik előttünk, mert ebben az ősi népzenén alapuló muzsikálásban halljuk a víz csobogását, a lovak nyerítését, patkóiknak dobogását, a madarak százféle énekét, a szél zúgását, a békák brekegését, és még sorolhatnám. És a zenéjük egészen különös hatású. Talán az ősi pentaton hangzásvilág, az egyszerű hangszerek, a zenészek természetessége az oka, nem tudom, de úgy éreztem, dacára annak, hogy először hallom életemben, ez a zene az enyém is egy kicsit, rólam is, nekem is szól.

És akkor azon kezdem törni a fejem, hogy valójában nem sokban különbözik például Vivaldi Négy évszaka a Huun Huur Tu egyik-másik természetleíró dalától, csak más a hangrendszer, a harmóniák, mások a hangszerek, de a cél, a természet, a körülöttünk lévő világ leutánzása, a minél hűbb reprodukálása valamilyen módon azonos. S hogy Vivaldi muzsikája mégis igen-igen ritkán tud ilyen elementáris erővel hatni, az nem a szerző hibája, hanem a porlepte, komolykodó előadások eredménye.

De visszatérve a tuvai csapathoz, az ő muzsikálásuk nyomán aztán volt elementáris hatás. Minden dal után zúgott a taps, s a nagyjából másfél órás koncert végén a közönség lábdobogással, vastapssal, kiabálásokkal igyekezett maradásra bírni a zenészeket.