Szintek, különbségek (PFZ, Gringolts, Bilić)

2007. május 11.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Pannon Filharmonikusok
Ilya Gringolts - hegedű
Vez.: Tonči Bilić

GRIEG: Peer Gynt - I. szvit
SIBELIUS: d-moll hegedűverseny, Op.47
MENDELSSOHN: III. (\"Skót\") szimfónia, Op.56

Grieg Peer Gynt-szvitjével indítani egy koncertet, biztos siker. Ki ne szeretné ezt a dallamos, fülbemászó, szívhez szóló zenét. Rögtön a nyitó tétel felhangzásakor némelyik muzsikus ugyan belebotlott a felkelő nap első sugaraiba, de összességében azért kellemesen csordogáltak Grieg közkedvelt művének hangjai. Közben egyre erősödő érdeklődéssel figyeltem Tonči Bilić dirigálását. A fiatal kora ellenére kissé mackós benyomást keltő karmester egészen sajátos mozgáskultúrával van megáldva. A második tételben (Aase halála) például nehezen tudtam összeegyeztetni mozdulatait a zenével. Míg a muzsika sóhajtozva festette le a halál fájdalmát, Bilić megdöbbentően darabos, szögletes kézmozdulatokkal, majdhogynem katonásan irányított. Minden mozdulatát oly hirtelenül zárta le, mintha elnyisszantották volna. Még a fejét is ilyen vonalszerű, hirtelen kezdődő és végződő biccentésekkel ingatta. A zenekar sem tudta talán mindig pontosan, mikor is kezdjen el egy-egy újabb sóhajt, legalábbis erre következtettem a kissé óvatos dallamindításokból.

Már kezdtem aggódni, hogy ez a merev kezű karmester vajon mit fog majd kezdeni Sibelius folyondáros muzsikájával, amikor jött Anitra tánca, s Tonči Bilić átváltozása. Mozdulatai hajlékonyak és könnyűek lettek, és bár némelyik karlendítését egy kissé még mindig túlbonyolítottnak éreztem, egyre inkább úgy tűnt, van azért abban mégis ráció. És tényleg, mire a negyedik tétel szenvedélyes, harsány befejezéséhez értünk, meg lettem győzve karmesteri képességeit illetően.

Ilya Gringolts neve ismerősen csenghet a magyar közönség számára is, hiszen a mára már világhírűvé vált, mindössze huszonöt éves hegedűművész nem először szerepelt a Nemzeti Hangversenyterem színpadán. A vékony, törékeny alkatú fiatalember egyszerűen, szerényen állt a színpadon, mozdulatai visszafogottak, takarékosak, a lényegre összpontosítók voltak, behunyt szemmel, csodálatos szép hangon, szinte hiba nélkül hegedült. Úgy érzem, olyan fajta muzsikus ő, akit leginkább a zene bensőséges, meditatív oldala fog meg, kevésbé kenyere a harsányság, a csillogás, hiányzik belőle mindennemű magamutogatás. A zenekar és szólista összjátéka nem mindig volt ideális, főként a második tételben tűnt úgy, hogy Gringolts szabadságvágyát kissé gúzsba kötötte a kíséret gyakori pontatlansága, cammogása.

Volt pár baki ritmikai és intonációs téren - utóbbi leginkább a fúvósok soraiból érkezett - Mendelssohn szimfóniájában is. Bár az volt a benyomásom, Bilić mozdulataiban néha több volt, mint amit a zenekari hangzás közvetített, s talán a fáradtság is kezdett már úrrá lenni az együttesen, a zenészek munkájára mégis leginkább a lelkes igyekezet volt jellemző.