Szerelmi bágyital, avagy Floyd az Operában

Donizetti: Szerelmi bájital
2002 február 13. - Magyar Állami Operaház
Adina - Kertesi Ingrid
Nemorino - Kovácsházi István
Belcore - Sárkány Kázmér
Dulcamara - Gregor József
Gianetta - Wierdl Eszter
Díszlet - Csikós Attila
Jelmez - Beda Judit
Koreográfus - Keveházi Gábor
Rendezte - Palcsó Sándor
Karmester - Kesselyák Gergely

Megfigyelték már, hogy nem létezik tévécsatorna szakácsműsor nélkül? Legyen az ilyen-vagy olyan, közszolgai vagy világkereskedelmi, kábeles avagy műholdas, egy a jelszó: főzni pedig kell! Ezek közül magasan a legszínvonalasabb és ugyanakkor a legszórakoztatóbb az alcímben jelzett úriember sorozata, aki körbeutazva a fél világot mindenütt képes valami szemkápráztató és ínycsiklandozót összeütni. Az alapanyag lehet bármi, ami helyi specialitás. Készített már fóka-steaket, bálna pörköltet, főzött már gyeptéglából összebuherált szabadtéri tűzhelyen és gőzmozdony kazánjában szeneslapáton.

A budapesti Operaházban vegyes zöldséget tálalt fel unió közeli észak-balkáni dresszinggel. Láthattunk itt remek, bár nem túl eredeti díszleteket - Csikós Attila munkáját - hasonlóan míves operai tucat jelmezeket - Beda Judit tervei alapján - ügyesnek tűnő táncos fiúkat és lányokat Keveházi Gábor koreográfiájában. Hogy pontosan mit is hallhattunk, arról már nem nagyon egyezett a főleg külföldiekből álló publikum véleménye. Sokan nem jöttek rá, hogy magyar énekszót sodor feléjük a szél a színpad felől. Pedig néhány pizzicató kíséretes pillanatban szinte magam is megesküdtem volna rá. A késő pubertáskorba ért gyermekkar és a szokásos színvonaltalanságán fölülemelkedni ezúttal sem tudó kórus, a gikszeres színpadi trombitafanfár, a melléütött recitativo accompagnato, a háttérben jól látható módon mozgatott díszletelem képviselte a (távol)kelet-európai folklór legszebb hagyományait.
Kovácsházi István a klasszikus magyar tenorhang. Nem szép, de legalább van. Könnyedén bírja a teljes operát, és ha ezalatt nem is fényesedik ki a hangja, de legalább megszokjuk. És főleg halljuk. Ami nagy erény ebben az előadásban. Ugyanis Kertesi Ingrid klasszisokkal kimunkáltabb hangja minimálisan 12 decibellel szól halkabban, mint ami ahhoz kellene, hogy áténekelje a zenekart. Ha még azzal is bünteti a jóérzésű rendező, hogy a színpadnyílás legtávolabbi pontjáról énekelteti, esélye sem marad. Hangja egyébként - abban a néhány pillanatban amikor hallottam - még mindig szép és könnyed.
Sárkány Kázmér igazi szereposztásbeli telitalálat. Körülbelül annyi hangja van, amennyi esze az általa megformált katonatisztnek, de szeretnivaló esetlensége, katonás szögletessége és a francia burleszkfilmek szintjéig lecsupaszított karakterformálása kárpótol az audió élményért.
Gregor József közismerten nagy komikus és tagadhatatlanul kiváló énekes. Ma este – talán a fáradság okán - a színészet győzött az énekművészet felett. Hallani belőle sem sokat hallhattunk.

Minden jó, ha jó a vége Gianetta nem túl jelentős szerepében az Operastúdió ösztöndíjasa a főiskolai hallgató Wierdl Eszter remekelt. Kitűnő hangi adottság, külső megjelenés. Mi kell még a sikerhez? Talán igazi feladat, igazi megmérettetés egy igazi előadásban.
Palcsó Sándor, aki rendezőként jegyzi az előadást öreg színházi szakember. Biztos kézzel vezeti szereplőit egy kommersz előadásban. Pontosan tudja, amit a legkommerszebb operarendezők tudnak, de semmi többet, semmi mást. Ráadásul rossz ízlése nem a balkáni magánpoénokkal teletűzdel buffa-hagyományok ellen dolgozik, hanem megerősíti azokat. A magyar és olasz trikolorba bújtatott biciklikerekeket még csak-csak megértem, de a nemzeti zászlót lobogtató Dulcamara-val már nem tudok mit kezdeni. Mint ahogy Gregor Izolda-Isaura szójátékát sem tartom operaszínpadra valónak. A darab végén elhangzó reklámszlogenről pedig már ne is essék szó. Azt, hogy Nemorino illetve Nemorino és Adina a két felvonásvégkor miért marad a függöny előtt, ha onnan csak civilben tudnak kimenni, örök rejtély – esetleg dilettantizmus? - marad.

Floyd gyakran főz másnaposan és nem is titkolja, hogy nagy híve a főzőbornak - már amúgy belsőleg-, de még sosem láttam lába közt egy répával játszani, vagy visszafojtott nemi gerjedelmében egy üveget félreérthetetlen mozdulatokkal addig-addig rázni, amíg az utolsó sorban ülő nézőnek is leesik a tantusz. Mint említettem Floyd mindenütt a helyi specialitásokat tálalja. Kinek-kinek az ízlése és gyomra erőssége dönti el, hogy miből mennyit eszik.