Szerelem Óbudán - Operamesék a Társaskörben
2004. február 16.
Óbudai Társaskör
Operamesék, III. rész - Szerelem
Km.: Herczenik Anna, Lory Andrea, Kovácsházi István, Massányi
Viktor - ének
Harazdy Miklós - zongora
Baranyi Ferenc - szerkesztő, műsorvezető
Négyből kettő az négy. Nem őrültem meg, és arról sincs szó, hogy
ilyen gyenge lennék matematikából. Megmagyarázom.
Négy kiváló énekest vártunk ma este az Óbudai Társaskörben. Ketten
betegség miatt nem jelenhettek meg, végül mégis négy remek énekest
hallottunk.
A koncertet megelőző várakozás mértékét jelzi, hogy ezúttal
gyakorlatilag megtelt a terem. A közönség a változás ellenére sem
távozott csalódottan, ez pedig részben a fellépést az utolsó percben
vállaló művészeknek, Herczenik Annának és Lory
Andreának köszönhető.
Ebbe a témakörbe tényleg be lehetne válogatni szinte minden operát. Az Operamesék harmadik előadásáról lévén szó, már koncepcióról is beszélhetünk: Baranyi Ferenc a legismertebb/legnépszerűbb részletek mellé mindig beválaszt egy-két kevésbé ismert ritkaságot is, így elégítve ki az ínyencek igényeit.
Ezúttal Cilea Adriana Lecouvreur című operájából hangzott el egy ritkán hallott ária Lory Andrea előadásában, illetve egy Schubert-dalt is hallhattunk, amely szerepel a Három a kislány című Henrik Berté-operettben is. Kovácsházi István ezzel a szereppel debütált annak idején az Operaházban, így még érthetőbb a választás.
Lory Andrea - nem meglepő módon - azokban a szerepekben nyújtotta a legjobb teljesítményt, amelyeket egyébként is énekelni szokott, vagyis Violetta és Cso-cso-szán szerepében. Az \"Addio del passato\" kezdetű áriában nagyon hiányzott a teljes zenekar. Ide kevés volt a zongorakíséret, bármilyen kiválóan játszott is Harazdy Miklós. Máshol nem éreztem ezt a hiányt, de Verdi zenéje annyira összefonódik Violetta érzéseivel, hogy ennek kifejezéséhez az egész zenekar szükséges. Lory Andrea Cso-cso-szánja adekvát alakítás, méltán megérdemelt siker koronázta. Azonban Tosca nem az ő szerepe; Tosca imája alatta maradt a többi produkciója színvonalának.
Herczenik Anna először Zerlina bőrébe bújt a Massányi Viktorral énekelt kettősben (Lá ci darem la mano), majd a Mozart- hősnő áriájában (Batti, batti, o bel Masetto...). Ez a szerep nem újdonság a számára; miként a Don Giovanni-előadásokon, most is remekül megoldotta a feladatot. A második részben azonban kiderült, hogy nem csak Zerlinát tudja elénk varázsolni gesztusok és mimika segítségével - egy pillanat alatt képes a bosszúszomjas Elvirává változni, méghozzá ugyanolyan hitelesen. Adina és Nemorino kettősében pedig bizonyította, hogy Donizetti zenéje sem áll távol tőle. Annak ellenére, hogy kottából énekelt, fergeteges duettel zárták a koncert első részét Kovácsházi Istvánnal.
Ezen oldalakon már írtam, hogy Kovácsházi Nemorinója minden szempontból tökéletes alakítás, ezt legfeljebb ismételni tudnám. Természetesen nem maradhatott ki Nemorino románca sem, és az említett Schubert-dal mellett elhangzott Belmonte áriája is (Constanze, Constanze...). A koncertet pedig nem zárhatta más, mint az operairodalom legismertebb kettőse: a Brindisi.
Massányi Viktornak (Herczenik Annához hasonlóan) lehetősége nyílt, hogy - a Don Giovanni címszerepében - a szokásostól eltérő szerepben bizonyítson. A duett után Giovanni szerenádjával is tetszést aratott. Legsikerültebb produkciója mégis Anyegin áriája volt - talán közelebb áll hozzá az orosz repertoár. Nem az ő hangjának való viszont Luna gróf szerepe. Az \"Il balen del suo sorriso\" kezdetű baritonsláger magasságainál már érezhetően erőlködnie kellett.
Így lett a négyből kettő mégis négy, a matematikai lehetetlenségből magas színvonalú koncert. Bizonyára lesz folytatás, de ezt az előadást felülmúlni nem kis kihívást jelent majd a fellépők számára.
