Sokat akart a szarka… (Rilling / Saul)

2006. november 8.
Zeneakadémia

Orendt Gyula, Potyók Dániel, Hegyi Barnabás, Szigetvári Dávid, Polyák Valéria, Balogh Tímea, KunÁgnes Anna, Cser Krisztián, Geleta Viktor, Kiss Tivadar - ének
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara és Énekkara
Vez.: Helmuth Rilling

HÄNDEL: Saul - oratórium

Händel Saul című oratóriuma Helmuth Rilling vezényletével, a Zeneakadémia növendékeinek közreműködésével.
Nagyszabású vállalkozás, aki ezt kitalálta, bizonyára nagyon biztos volt a dolgában. Vagy csak elrugaszkodott kissé a realitástól? De lássuk az eredményt!

Sajnos az egy héten át zajló próbákon nem voltam jelen, nem tudom, honnan indult el a fejlődés, de azért van róla némi elképzelésem. Már csak azért is, mert a Liszt Ferenc Zeneakadémián, a magyar zenészképzés fellegvárában NINCS régizene tanszék. A világ pár évtizede ugyan már foglalkozik a témával, tőlünk néhány száz kilométerrel arrébb több generáció nőtt már fel a historikus előadásmód biztos alapjain, de nálunk, ki tudja miért - csak találgatni tudnék, de attól inkább mindenkit megkímélek - NINCS régizene tanszék.

Mivel meglehetősen álmodozó természetem van, eljátszottam kicsit a gondolattal, milyen lett volna a szerda esti koncert abban az esetben, ha:
1. a Zeneakadémiának van egy régizene tanszéke, ahol van egy zenekar is, valamelyest hozzáértő karmester tanárral.
2. a Zeneakadémiának van egy régizene tanszéke, és ott legalább egy profi énektanára
3. a Zeneakadémiának van egy régizene tanszéke, és ott hangszeres tanárok is működnek, akik képesek rá, hogy megmutassák a növendéknek, miképp játsszon a gordonkáján barokk zenét, milyen a rendes furulyahang - ha már szegény Rilling mester azt kért -, hogyan szól egy barokk hegedű, miért nem célszerű zongorázni a csembalón, és sorolhatnám.

Szóval, arra akartam célozni, hogy ha a növendékek rendelkeznének némi alappal historikus zenélés terén, ez a hangverseny lenyűgöző lett volna. Helmuth Rillingnek bőven elég lett volna egy hét ahhoz, hogy ne csak a gyerekek számára legyen felejthetetlen a koncertélmény. De ennyi idő alatt nem lehet behozni évek lemaradását. Maga Georg Friedrich Händel sem tudott volna csodát tenni.

És, hogy milyen volt a valóság szerdán este a Zeneakadémia nagytermében? Ha röviden kellene kifejeznem, azt mondanám: lesújtó. Bővebben viszont ennél kicsit bonyolultabb a helyzet. Semmi kétségem a felől, hogy a fiatalok rengeteget dolgoztak ezért az estéért. Orendt Gyula (Saul) és Potyók Dániel (Jonathan) például kotta nélkül énekelte - egyáltalán nem egyszerű - szerepét. Polyák Valéria (Meráb) kifejezetten megható pillanatokat tudott létrehozni, nagyon szép hangja van, és valószínűleg meg tudna tanulni rendesen bánni is vele. Balogh Tímea (Michal) muzikálisan énekelt, de egyáltalán nem tudja kontrollálni a vibrátóját. Ez nem feltétlenül az ő hibája. Hegyi Barnabás (Dávid) szép kontratenor hanggal rendelkezik, és ő tűnt a leginkább régizene-értőnek a csapatban (ő az Egyházzene tanszék hallgatója), neki leginkább az intonációja volt bizonytalan. Ez sem feltétlenül csupán az ő hibája. Mindegyik énekesről elmondhatom, hogy nagy lelkesedéssel, teljes bevetéssel dolgoztak, sőt igyekeztek finom kommunikációval erősíteni a cselekmény megértését.

A kórus sokkal tisztábban, egységesebben szólt, mint kb. fél évvel ezelőtt, amikor legutóbb hallottam őket. A zenekar viszont - érzésem szerint - tényleg abból az egy hétből volt kénytelen gazdálkodni, amit Helmuth Rillingtől kapott. A fejlődőképesség ékes bizonyítékának tartom, hogy a zenekari hangzás egészen át tudott alakulni, a vonósok időnként kimondottan szépen, magvasan szóltak, a csellószólam ugyan sajnos nagyon hamis volt, de ők is igyekeztek szép hangokat előcsalogatni. Nagyon stílusos dallamívek, díszítések születtek, a hangszeres szólókon is érződött, hogy igyekeznek zeneileg értelmesen, beszédszerűen játszani.

Azt viszont nehéz megérteni, miért nem tudnak a növendékek rendesen intonálni, egészséges hangot létrehozni zeneakadémista korukban. Képtelenségnek érzem az azt állapotot, hogy egy egyébként nagyon szép áriát egy permanensen hamis continuo tegyen élvezhetetlenné. Meg kellene már érteni, hogy a tiszta játék a minimum, az alap, amire építeni lehetne a többit. Hiszen nem kizárt, hogy a zeneszerető közönség soraiban olyanok is ülnek, akiknek jó a zenei hallásuk, és mégis élvezni szeretnék az előadást.

De nézzünk egy kicsit előre is. Vajon mit kezdenek majd a fiatalok ezzel a tapasztalattal? Tegyük fel, akad néhány közöttük, akiket megfertőzött Helmuth Rilling és a historikus előadásmód varázsa, és szeretnének ebben az irányban továbbfejlődni. Nos, a jelenlegi helyzetben ennek sajnos egyetlen útja van. Külföldre mennek tanulni - már ha megengedhetik maguknak -, és néhány év múlva határainkon túl gyönyörködtetik majd el a közönséget, ide legfeljebb vendégszerepelni járnak haza. Nos, ha ez a cél, akkor minden a legjobb úton halad. De ha mégsem, ha netán azt szeretnénk elérni, hogy nekünk is legyenek nagyszerű historikus zenészeink, ideje volna megnyitni végre az elefántcsonttorony kapuit.