Ősmasszívum (A New College Choir Oxford koncertje)
2008. október 7.
Zeneakadémia
New College Choir Oxford
Charivari Sinfonie
Susan Gilmour Bailey, Grace Davidson, Mark Dobell, Thomas Hobbs (ének)
Vez.: Edward Higginbottom
MONTEVERDI: Vespro della Beata Vergine
Párszáz év gondos nyírás és öntözés – mindössze ennyi a titka a híres angol gyepnek, ahogy a vicc tartja. Valami ilyesféle, szerény misztériumot hordoz az angol kórusiskola is, titka az évszázados hagyomány, az elkötelezettség, a tehetséggondozás és az értékek maradéktalan tisztelete – leírva, kimondva milyen egyszerűnek hangzik, ugyebár, holott benne van számtalan kiváló honfi és -leány egész életműve.
Az oxfordi New College Choir ennek a nevezetes tradíciónak a zászlós letéteményese: a tizennegyedik századra, III. Edward király korába keltezik a kórus megalapítását. A regnáló karvezető, Edward Higginbottom, őszbe forduló hajával, markáns arcélével, nemes tartásával, szelíd, de határozott tekintetével igazi angol nobilitásnak tetszik. Több mint három évtizede tölti be ezt a posztot, s az oxfordi kórus az irányítása alatt európai hírű együttessé fejlődött, koncertturnék és lemezfelvételek egész sorát tudva maga mögött. Bízvást elmondható, a tradicionális brit kórusiskola (ahol tudvalevőleg a szoprán és alt szólamokat is fiúk illetve férfiak éneklik) egyik legkeresettebb alakulata az oxfordi. Repertoárjuk öt évszázad kórusművészetét vonultatja fel Ludfordtól Tavenerig, különös tekintettel az angol reneszánsz polifónia mesterműveire.
A Magyarok Nagyasszonya Nemzetközi Egyházzenei Fesztivál keretében Claudio Monteverdi remekdarabja, a bontakozó barokk egyházzene talán legpompásabb alkotása szerepelt az együttes műsorán kedd este a Zeneakadémián: a Vespro della Beata Vergine. Fordulatos, sokszínű, gyönyörű énekes szólókkal épülő, ragyogó darab ez a vesperás, s hangozzon bármennyire is blaszfémnek, hitem szerint ebben a műben benne van Itália minden szélsősége, a Szent Márk-katedrális magasztos pompájától a velencei lagúnák felett feszített kötélen száradó ruhák illatáig.
A kart kiegészítendő a Charivari Sinfonie régizene-együttes (mindössze tizennégy taggal) csatlakozott az előadáshoz, vezetőjük a maláj származású Kah-Ming Ng az orgona mellől dirigálta a hangszereseket.
De csakis őket.
Vagyis izgalmas munkamegosztás uralkodott a produkción: Kah-Ming Ng csupán a zenészeket instruálta, hol a szigorú barna szemek nyilaival, hol heves fejbólintásokkal jelezve akaratát. Edward Higginbottom pedig kizárólag a vokális szólamok irányításával törődött, takarékos, évtizedek alatt kiforrott mozdulatokkal, felesleges gesztusoktól mentesen. A kórus mellett a szólistákat (Susan Gilmour Bailey, Grace Davidson, Mark Dobell, Thomas Hobbs – valamennyien szép hanggal, megfelelő technikával rendelkező művészek) is ő vezényelte. Akadt pillanat, mikor egyes szólórészeknél maga a karvezető is dolog nélkül ült a szólisták mellé.
A kórushangzás volumene pompásan kitöltötte a Zeneakadémia nagytermét, mellettük a hangszeresek is szépen, tisztán szóltak a kiválóan teljesítő szólisták előtt. A kórus éles vonalvezetésű, egységes hangzást mutat, a fiúk nagyobb számának okán igen masszív szoprán szólammal, a kiváló tenoroknak és a megfelelően felépített basszusnak hála minden szinten kiegyensúlyozott produkcióra képesek. Sőt – s ez a Monteverdi Vesprónál korántsem mellékes –, gond nélkül tudnak együttműködni a szólistákkal és a zenekarral. Mindazonáltal azt a fegyelmezettséget, koncentrációt, melyet Higginbottom kóristáinál tapasztalom, Ng zenészeinél is hallani: feszes, szélsőségektől mentes, mégis okosan felépítettnek hat az Audi Coelum, tiszta és áttört az Ave Maris Stella, tartással, már-már merészen szárnyal a Magnificat. A teljesség kedvéért megjegyzendő, a csak fiúkból/férfiakból álló kar nyilvánvalóan nem képes a hangszínek olyan valószerűtlenül széles spektrumán mozogni, mint egy jól trenírozott vegyes kar.
Jóllehet a gyengébb latin kiejtés – köszönhetően az angol és a latin nyelv meglehetősen különböző hangzókészletének – az angolszász énekkaroknál még mindig nem elhanyagolható kérdés, ám ez a körülmény a maga jelentéktelenségében is az egyik legnagyobb problémát jelentette aznap este. Mert néhány apróbb megingást leszámítva a kórus pompásan énekelt, a szólókat vállaló énekesek pedig egységesen magas színvonalon járultak hozzá az est szép tapsot arató, kétségkívül megérdemelt sikeréhez.
