Sem knédli, sem sör... (A Janáček Filharmonikus Zenekar)

2008. április 13.
Zeneakadémia

Janáček Filharmonikus Zenekar Ostrava
Vez.: Theodore Kuchar

SMETANA: Hazám – Cseh erdőkön és mezőkön
JANÁČEK: Taras bulba
DVOŘÁK: Három szláv tánc, Op.46 (1., 3., 8.)
SMETANA: Hazám – Tábor, Blaník

...nem várta azokat, akik a késő délutáni, hat órakor kezdődött koncertre elmentek a Zeneakadémiára. Az Ostravai Szimfonikus Zenekar ugyanis olyan, a nagy cseh nemzeti zeneszerzők műveiből összeállított műsort adott, hogy nem lett volna csodálkozni való azon, ha megszervezik, ilyesfajta élvezetek is járjanak a műsor mellé. De ők az Egyetemi bérlet 4. estjén léptek fel, tán ezért is jöttek ilyen túl könnyednek tetsző műsorral: hogy az átlagnál nagyobb számban jelenlévő fiatalok valóban olyan zenéket hallhassanak, amelyeket könnyen befogadhatnak. Mert egyébként az 1954-ben alakult együttes azt tartja fő feladatának, hogy állandóan műsoron tartsa a cseh nemzeti zeneszerzőket, emellett a szimfonikus irodalom nagyjait, Mozarttól Bernsteinig, de nyári fesztiváljaikon a kortárs zenék megszületését is segítik előadásaikkal.

Smetana, Janáček, Dvořák, Smetana... Hazám, Szláv táncok, Taras Bulba... Nagyon lényegre törő műsor, bár egy 8. szimfónia Dvořáktól tán jobban szolgálta volna az ügyet, a két Hazám-blokk helyett egy is elég lett volna, és nincs mese, a Szláv táncok igenis ráadásnak valók, még ha Az eladott menyasszonyból való táncos részlet is tökéletes búcsúszámnak bizonyult.

Lelkesen, hallhatóan bejátszottan kezdett a zenekar, illetve egészen biztos, hogy – mivel ezeket a darabokat álmukból felébresztve is tudják – nem kell különösebben felkészíteni magukat rájuk. Sokan voltak, 10-10 hegedűs 7 nagybőgővel, igazi nagy volumenű szimfonikus hangzást produkáltak. Nem volt baj az összjátékkal sem, fegyelmezett társaság az ostravai. Csak az a bizonyos plusz hiányzik belőlük, ami az igazán jó zenekarok sorába emelné őket. Másodvonalbeliek – hogy ne mondjam: vidékiek – maradtak mindvégig, bár annak valóban jók.

Kuchar három éve a vezető karmester, széles, jól értelmezhető mozdulatokkal vezényelt, az, hogy a zenekar nem kapott szárnyakat, valószínűleg kevésbé ama bizonyos energiaital hiányának, mint inkább neki köszönhető. Szóval jól ismerik ők ezeket a cseh zenéket, bár talán nem kívánnak olyan speciálisan értő megközelítést, mint a magyaros muzsikák, elvégre jóval nyugatabbról valók. Ami a csehek mellett szól, hogy ők kötelezően játsszák, tehát jól ismerik őket.

A Tábor, a Blaník (zeneileg is összefüggő tételek) és a Taras Bulba azért hosszabb, odafigyelést jobban igénylő művek voltak, de még így is azt lehet mondani, afféle „matiné” műsort hallottunk délután, még ha nem is rossz előadásban. De épp azért, mert cseh és nemzeti volt a koncepció, talán lehetett volna olyan a műsor összeállítása, amely az előadókat és minket is jobban elgondolkodtat azon, mit is jelentenek ezek a szavak az egyébként mindenki által jól ismert náció esetében.