Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Say világa - Fazil Say estje a ZAK Nagytermében

2017-02-28 21:37:59 -vape-

Fazil Say 2017.február 23.
Zeneakadémia, Nagyterem

Mozart A-dúr szonáta
Debussy 6 Prelűd
Bach-Busoni d-moll Chaconne
Wagner-Liszt Izolda szerelmi halála
Gershwin-Say Summertime-variációk
Paganini-Say Paganini-variációk
Mozart-Say Török-induló

Fazil Say zongora

Fazil Say védjegye Mozart „megbolondított” Török indulója. Természetesen elhangzott most is egy dzsesszesített változat, de előbb még meghallgathattuk a teljes A-dúr szonátát kotta szerinti valójában is, Say módon megszólaltatva, amely módot érdemes elemzés alá vetni. És ezért volt pont jó, hogy Mozart művével kezdett a zongorista, itt lehet a leginkább tetten érni, hogyan is dolgozik.

A téma rögtön a Mozartkugelstil mocsarába képes lehúzni zongoristákat, ha engednek a csábításnak és sok kis dinamikai, tempóbeli váltással érzelgősséget visznek előadásába. Say máshogy gondolkodik. Egy-egy frázison, tematikai egységen belül tartja a tempót, dinamikát, ahol váltani kell ott viszont nagyot lép. Hirtelen nagyon forték, vagy nagyon pianók követik egymást indokolható helyeken egyébként. Ezek a dolgok a zene belső logikája szerint épülnek fel nála.

Ettől nem elvetendő az, amit csinál, csak helyenként szemöldökráncolásra késztető. A téma után jöttek a variációk, tovább vonultatva fel a jegyeket. Itt-ott egy-két ütem túlzottan kihangsúlyozva a basszus szólamban, akár a felső szólam hallhatóságának rovására. Érdekes egy ilyen megoldás, de ha Mozart olyan jelentősnek találta volna azt a motívumot, megtalálja a megfelelő helyet számára. Vagy a harmadik variációban az oktávkettőzések (ƒ jelzéssel egyébként): eleve azt szolgálják, hogy a dallammenet kiemelődjön, nem kellene arra még egy lapáttal rátenni, fortissimóra venni.

Gondolnánk, de a módszer működik, Say világa ilyen. És így folytatódott zongorázása a Debussy etűdökben is. Bár jóval visszafogottabban, hiszen hangzó hagyomány nyúlik vissza a szerzőig, meg persze az előadási utasítások is sokkal gazdagabbak, ezáltal jobban behatárolják, mit szabad, mit nem.

Pregnánsabban kiemelt staccatók, dszesszes hangsúlyozással, ami errefelé egyáltalán nem tájidegen, erőteljesebb forték voltak feltűnők. És itt kell szólni Say pianóiról, amelyek leheletfinomságukban is fajsúlyosak, tovább erősítve azt, hogy mindazok a túlzások, amelyekkel él nem pianista hiányosságainak elleplezését szolgálják.

Paradox módon, de konzekvensen, Say ott vált leginkább érdektelenné, ahol játékfelfogásának igazán érvényesülnie lehetett volna: a nagy romantikus, későromantikus műveknél. Busoni műve eleve tévedés, más skálán, de olyasmi, mint Gunoud Ave Mariája. Ott a felbontott akkordok felett sejtelmesen lebegő dallamot konkretizálja, ezzel döfi le a hálátlan utókor.

A Chaconne zongorás átiratában Busoni annak egyik legmegfoghatatlanabb tulajdonságával bánik el: nevezetesen, hogy egy szál hegedű négy húrjába és tizenöt percbe annyi zenei tartalmat és emberi fájdalmat sikerült Bachnak belesűrítenie, amihez másnak egy opera is kevés. Pont ezért nem lesz semmivel több a mű egy mai koncertzongorán.

Óvatosan kell vele bánni, ha mégis hozzányúl valaki: Say módszere itt nem működött, hogy még a mai koncertzongora lehetőségeit is szinte kevésnek vette. Iszonyú hangtömegeket mozgatott meg rögtön az első ütemekben, ezer ujjal játszott, mindhiába. Inkább egy jó hegedűs és a tört akkordfelbontások.

Liszt más módon állt ellen: a zongoratechnika beteljesítőjénél a hangszer lehetőségei és a kifejezni kívánt tartalom egyensúlyban vannak egymással, itt semmi túlzásra nincs szükség, csak le kell játszani a hangokat, ahogyan írva vannak, és csak egy kis pluszt hozzátenni. Say korrektül megoldotta ezt a feladatot, de itt kellett rá a legkevésbé figyelni.

Jól ellenpontozták mindezt a Gershwin, Paganini és Mozart átiratok, kellemes, nem locsogós dzsesszt kaptunk, jóval félelmetesebb pianista tudással megalapozva, mint a műfaj bármelyik nagy nevétől.

A ráadások sorát Say egy saját műve, a Black Earth nyitotta, amely a Youtube szerint talán legtöbbet játszott alkotása, kézzel preparált húrokkal, markáns témákkal. Majd jött Chopin cisz-moll nokturnje, tényleg szép előadásban. Annyira, hogy utána azt mondtam, most már ki kell lépni Say világából, ez így volt kerek.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.