Requiem, kétszer (Magyar Telekom / Filharmóniai Társaság)

2006. november 23.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar
Vez.: Antal Mátyás
MOZART: Requiem, K.626
HONEGGER: Karácsonyi oratórium

2006. november 24.
Magyar Állami Operaház
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Nemzeti Énekkar
Vez.: Lukács Ervin
MOZART: g-moll szimfónia, K.550
Requiem, K.626

Lassanként talán kezd lekopni a misztikus szósz a Mozart-rekviem születésének körülményeiről. Többé-kevésbé biztosan tudjuk már, hogy az oly sok helyen emlegetett \"titokzatos\" idegen, aki a megrendelést adta e műre, Franz Walsegg-Stuppach gróf, a stuppachi kastély ura volt. Megözvegyülvén, felesége emlékére rendelte meg a gyászzenét. Nem valószínű tehát, hogy Mozart a saját gyászmiséjeként komponálta volna ezt a muzsikát, az viszont sokkal elképzelhetőbb, hogy mivel a gróf igen-igen tekintélyes összeget ígért, Mozart tökéletes művet akart alkotni. Mint tudjuk, sajnos már nem állt módjában, hogy be is fejezze a munkát, a Lacrimosa tétel komponálása közben eszméletét vesztette, és többé nem is tért magához. Tanítványait, Joseph Eyblert és Süssmayrt - aki később el is vállalta a mű befejezését - viszont alapos instrukciókkal látta el a Requiemet illetően.

Csütörtökön a Nemzeti Hangversenyteremben Antal Mátyás dirigálta a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekart. Számomra úgy tűnt, ő szerencsére már leszámolt az említett misztikus szósszal. Vezénylése a hazai hangversenytermekben megszokottnál némiképp frissebb hatású, tempói élénkebbek, egész értelmezése sokkal inkább drámai erejű, mint amolyan gyászosan érzelgős volt. A kórus kiemelt, időnként irányító szerepet kapott a hangzásban, s szerintem ez jót tett az előadásnak. Bár igazán újat, vagy eredetit nem fedeztem fel Antal Mátyás dirigálásában, mégis nagy hatásúnak éreztem, talán a pontos ritmika, az értelmes tagolások, a hangzás jól eltalált arányai okozták mindezt.

A négy szólista közül Kertesi Ingrid mély átélésével, muzikalitásával és ritmikai pontosságával, Peter Mikulaš sziklaszilárd megbízhatóságával és a Tuba mirum tétel érzékeny előadásával, Szappanos Tibor igen szépen csengő tenorhangjával győzött meg leginkább. Az altszólamot éneklő Jolana Fogašova egyébként nagyon kellemes tónusú hangja sajnos zavaróan, jókora amplitúdóval lebegett, ami a négy szólista együtt éneklésekor is feltűnt, s időnként már az intonáció rovására ment.

Pénteken este az Operaház színpadán hangzott fel Mozart Requiemje, itt Lukács Ervin dirigálta a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát. Már a koncert első felében, a szimfónia kezdő taktusai után éreztem, nagyon hagyományos Mozart-előadásban lesz részem. A zene rendesen, tisztességesen, de kissé álmosítóan lötyögve, úgy is mondhatnám színtelenül poroszkált, nem történt igazán semmi, csak jöttek szép sorjában a hangok, ahogyan a kottában írva vagyon. Igaz, Mozart zenéje többnyire már ettől is szép tud lenni.

A Requiem esetében sem változott sokat a helyzet, legfeljebb csak annyi volt a különbség, hogy Lukács Ervin ezt a művet már kottából vezényelte. A szólistákról szinte csak jót írhatok. Fodor Beatrix feltűnő átéléssel, Mester Viktória és Palerdi András egyaránt szép hangon, megbízható pontossággal, Brickner Szabolcs muzikálisan, bár egy-két esetben kicsit bizonytalan ritmikával énekelt.

A dirigens kissé egysíkú elképzelését - ami magával hozta a zenekar hasonló hangzását - szerencsére jócskán színesítette a színpadon lévő Nemzeti Énekkar. Akárcsak az előző esti hangversenyen, a kórus itt is gyönyörűen énekelt. Csodaszép pianókat és megrendítő fortissimókat hallottunk. Ez a zene a kisujjukban van, egyesek gyakorlatilag kotta nélkül tudják a szólamokat. A hangzás kristálytiszta, a belépések pontosak, az arcok lelkesültek voltak, az együttes gond nélkül énekelt mindkét karmester irányítása alatt.

Végezetül had álljon itt egy részlet Sophie Webernek, Mozart sógornőjének beszámolójából, melyben a komponista utolsó óráiról ír.
\"Még a halála előtti estén is ágyába kérte Requiemjének partitúráját, és énekelt (délután két órakor történt); ő énekelte az alt szólamot; Schack, a ház barátja - ahogy korábban is mindig szokta - a szopránt; Mozart sógora Hofer a tenort, és Gerl, aki később a mannheimi színház basszistája lett, a basszust. A Lacrimosa első taktusainál tartottak, amikor Mozart heves sírásra fakadt, letette a partitúrát, és tizenegy órával később, éjjeli egykor elhunyt…\"