Public school spirit (A BFZ és Gidon Kremer)

2007. május 26.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Fesztiválzenekar
Gidon Kremer (hegedű)
Vez.: Fischer Iván

R. STRAUSS: A rózsalovag - első keringősorozat
BARTÓK: Fiatalkori hegedűverseny
SZTRAVINSZKIJ: Tavaszi áldozat

Az iskola szelleme, avagy jó híre, mely kötelezi egykori hallgatóját, és az erre alapozott emberi-üzleti viszonyok, valamint nyomukban járó társadalmi mozgások, legyen szó bármely alma materről, olyasvalami, ami mára jelentősen megkopott. Akárcsak testvérbátyja, az ún. gentlemen\'s agreement szokásrendje. Nem azért, mert nem tartjuk be a pusztán szóban köttetett megállapodást, vagy, mert világunk sokak szerint mára csak megbízhatatlan, gyanakvó és hűtelen lelkek gyülekezetévé silányult, hanem azért, mert a helyét átvette valami más: a teljesítmény és a kényszere.

Csak a teljesítménynek hiszünk, csak a saját szemünkben és fülünkben bízunk, az elmúlt századok sokszor hitelbe adott közbizalma egyénre lebomlott magabízássá és téveteg \"hiszem, ha látom\"-má hullott széjjel. S ezzel megszűnt valami, ami egykor szilárd hidat vont ember és ember közé. Mert hiába sejtem, hogy X vagy Y nagy művész, s talán barátom szavának el is hiszem, nem akarok személyes bizonyosság nélkül maradni. Igen, tudni akarom a hegedűművészről, az én fülemnek is úgy dalol-e a hangszere, ahogyan másokénak, akiket elragadtatott ítéletekre gerjesztett. Tudni akarom, valóban olyan nagy művész-e, ahogyan híre hozza, vagy az avatottak mesélik.

Így vártam Gidon Kremert szombat este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Hittem ugyan, hogy nagy művész, lemezeit hallgattam, koncertjeinek visszhangját érzékeltem, mégis, semmivel sem cserélném fel e személyes tapasztalás áhítatát és megingathatatlan bizonyosságát. És nem azért, mintha felejthetetlen, életre szóló élményt kaptam volna tőle, de pusztán azért, mert személyesen figyelhettem a művészt, amint átfűtött tekintettel a húrokat ingerli szólásra.

Kremer hegedűjátéka nem az ünnepelt művész mímelt eleganciájával, vagy a kényes alkotómester keresett frázis- és karakterformáló muzsikálásával keltette fel az érdeklődésem, inkább tanári-bölcs modorával, egy józan, célba ért muzsikus-egyéniség műgondjával, tartásával ösztönzött a figyelemre. Bartók fiatalkori hegedűversenye nála nem hozott játékba sem földöntúli szépséget, sem azzal ellentéteset (a második tétel), ezzel szemben megfontoltan kanyargott a szólószólam a bátortalanul, mégis rutinnal felrakott kamarakíséret előtt, hol higgadtan szemlélődve, hol kedélyesen nótázva. De mindig a komoly mű ígéretével és a felsőfokon képzett interpretátor tudásával és hitével. Nem a gyermeki rácsodálkozás odaadásával, mint Kelemen Barnabástól hallottam, hanem a polgári-tudós gondolkodó nyelvén. És én már tudom, ha nem hallanám, akkor is hihetnék neki, és hihetnék az őt méltatóknak, mert hallom, jó családból, jó iskolából való.

A bevezető Richard Strauss-egyveleg, A rózsalovag első keringősorozata tisztán zengett, ünnepélyesen, érzékenyen, mértékkel és ráérős tempókkal; időt kaptak a keringők, hogy lélegezzenek, hogy minden részletükben, minden apró hangszerelési manírjukban szolgálhassák a kompozíciót. Fischer Iván vezénylése édes ábrándozásra kényeztetett; fürdött a keringőkben a háznép, ittuk a nemes bécsi nedűk bódító aromáját.

De mennyire más zenét kínált a Sztravinszkij-darab a szünet után! Civilizált nagyvárosi valcer dekadenciája helyett nyers pogány rítust, friss, zajos, barbár szertartást. A mondén páros tánc fojtott erotikája helyett primitív, buja, kendőzetlen szexualitást: a Tavaszi áldozatot. Úgy fürödtünk ebben a vadnak ható, ugyanakkor feltűnően kidolgozottnak tűnő muzsikában, akár az őszi legyek napoznak a mézszínű sugárban a fehérre meszelt házak oldalán. Kompakt előadásról, pompás zenekari játékról kell beszámolnom, jó időben felcsattanó és elhaló fafúvókról, példásan zengő rezekről, töményen, magvasan zúgó vonóskarról. A mű zaklatott töredékességét példás egységbe fogták a Fesztiválzenekar zenészei. Sztravinszkij balettje aznap este nemcsak megfelelő erővel, de mesterien kimunkált részletgazdagsággal szólalt meg. Nem tetszett orgiaszerűnek, nem volt \"brutális\" vagy \"iromba\", megfogott, de nem markolt, megérintett, de nem szorongatott. Esztétikai élménnyel szolgált, nem egy durva gőzgép kiforratlanságával, hanem az értelmes munka bizonyosságával. Úgy hiszem, ez tesz minket hitelképessé, ebből lesz az iskola szelleme.