Polihisztorok a reneszánsz korból (A Micrologus együttes)

2008. március 21.
Olasz Kultúrintézet

Micrologus együttes

Reneszánsz zene a nápolyi királyi udvarban, az Aragóniaiak korában (1430–1480)

A XV. század távoli, különös, sokunk számára alig-alig ismert közegébe, a nápolyi királyi udvar zenei világába vezette el közönségét péntek este a Micrologus együttes. A zeneszerzők, kiknek szebbnél szebb műveit hallgathattuk, többségében ismeretlenek a mai kor zenehallgatói számára. Az előadók négy zenei blokkba rendezték műsorukat, spanyol, francia, itáliai, és ünnepi zenék szerint csoportosítva.

A reneszánsz korban igen gyakori volt, hogy a művészek afféle polihisztorként más művészeti ágakban is otthonosan mozogtak. Ilyen volt például Domenico da Piacenza is – akinek két művét hallhattuk ezen az estén –, de korában ő elsősorban nagy tekintélyű táncmester, mellékesen még vívás/ és lovaglásoktató is volt a királyi udvarban. Keze alatt sok híres tánctanár nevelkedett akkoriban, például Guglielmo Ebreo da Pesaro, aki a tánc mellett szintén foglakozott komponálással is, tőle egy bassadanza hangzott el. Johannes Cornago neve már nem kötődött a tánchoz, ő elsősorban zeneszerzőként vívott ki sikereket magának. Hármuk mellett még Ghizeghemtől is felcsendült egy chanson, de az elhangzó muzsikák egy jó részének szerzője ismeretlen.

A Micrologus együttes tagjai rendkívül sokoldalúnak bizonyultak. Gabriele Russo térd között és áll alatt tartva is megszólaltatta a hegedű méretű violát, a különböző típusú furulyákon és dudán játszó Goffredo Degli Esposti pedig kisebb zsonglőrmutatványt hajtott végre, amikor bal kezében tartott egy furulyát, melyről egy kisebb dob lógott le, s miközben a bal kezével (és persze a szájával) furulyázott, jobb kezével verte a dobot. Patrizia Bovi éneklés közben néha kisméretű hárfáján játszott, máskor csörgődobon kísérte magát, az egyik férfi énekes pedig elképesztő virtuozitással kezelte a kasztanyettát.

Sokszor hallani e kor muzsikáját unalmas, száraz előadásban, hogy a hallgatóság úgy érezheti, a második darab után már semmi újat nem tudnak neki nyújtani. A Micrologus együttes tudása nem merül ki annyiban, hogy nagyszerűen játszanak a korabeli hangszereken, az énekeseknek szép és képzett a hangjuk, s kitűnően ismerik – hiszen több mint húsz éve kutatják – a minden mástól eltérő, különleges harmóniavilágú középkori és a reneszánsz zene előadásmódját. A szakmai tudás mellett igen gazdag fantáziával rendelkeznek, ami elsősorban hangszerelésükben nyilvánul meg. Ebben a korban ugyanis a kotta alig tartalmazott valamit, jóformán csak az énekes-szólamokat jegyezték le. Minden egyéb az előadók tehetségére, képzettségére volt bízva.

Az együttes úgy állította össze műsorát, hogy az a cappella és a hangszeres művek váltakozva követték egymást, így a közönségnek nem volt ideje ráunni egyik hangzásra sem.
Azt hiszem, a művészek maguk is meglepődtek azon, hogy mekkora tetszést váltottak ki az Olasz Kultúrintézet közönségéből. A koncert végén nem szívesen engedtük el őket, s a kitartó tapssal sikerült két ráadásszámot is kikönyörögnünk.