Építő jelleggel (Az Accord Quartet koncertje)

2008. április 21.
Régi Zeneakadémia

Accord Quartet
(Mező Péter, Veér Csongor, Kondor Péter, Ölveti Mátyás)

WOLF: Olasz szerenád
BEETHOVEN: a-moll vonósnégyes, Op.132

Leírtam a négy tag nevét, hiszen nem túl ismert formációról van szó, fiatalok még. Mindenesetre a kötelező stúdiumokon túl vannak már, ketten is az elmúlt hónapokban diplomáztak. De vagy hét éve működnek együtt, nemzetközi sikereket is mondhatnak magukénak, és lemezük is van. A koncert egy háromrészes sorozat utolsó eseménye volt; Mozart, Beethoven, Mendelssohn és Bartók műveivel állt ki a kvartett a Régi Zeneakadémia szép számmal összegyűlt közönsége elé, megmutatni: most és már ezt tudjuk.

A harmadik hangversenyen voltam jelen, amelyen nem akármilyen erőpróbára vállalkozott a vonósnégyes. És igen, ezt egy hét éves társaságnak már tudnia kell. Azt, hogy úgy tudnak együttjátszani, hogy hallható, nem csak négy jó muzsikus zenél együtt, hanem már egy quartet nevű „hangszer” szól. Egységes elképzeléssel a hegedűk, a brácsa, a cselló kezeléséről, és egyetértve nem csak olyan apróságokban, mint frazeálás, agogika, hanem, ami fontosabb, ugyanazt akarják és tudják elmondani a zenével, de erről majd később.

Afféle bemelegítő számnak szánták Wolf művét, bár a romantikus hevületű és zenei eszközökkel élő mű erre kevéssé volt alkalmas, a zenészekre általában jellemző izgalom a hangversenyek elején, amely a vonósoknál rendszerint a hangszín enyhe nyersességben jelentkezik, esetükben is nehezen értelmezhetővé tette az első pár percet: ez most felfogás, vagy csak így alakult? Azután a valódi elképzelés is erőteljesen körvonalazódott. Bevezetőjében a csellista-műsorközlő Bernardo Prodi olaszokról mondott szavait idézte, de nem kell ilyen prózainak lennünk, talán egy Benvenuto Cellini-szerű taljánt képzelhettünk el szerenádozni, aki képes volt olyan gyengédségekre, mint a világraszóló sótartó cizellálása, de szeretőivel nagyon durván is tudott bánni. Ezeket az ellentétes vonásokat hangsúlyozóan, fiatalos temperamentummal szólalt meg a mű.

Persze azt, hogy mi, hogyan, miért olyan az Accord esetében, mint amilyen, igazán a nagy erőpróba, Beethoven Op.132-es a-mollja után állapíthattam meg bizonyosan. És itt már minden mozzanatnak egyenrangú jelentősége volt. Először is a megszólalás minőségét vizsgáljuk, mert meghatározó volt a hangképzés mikéntje. Az a klasszikus korra utaló, kevés vibrátóval dolgozó vonókezelés volt alapvető, amely a bélhúros hegedűk nyersebb, kisebb volumenű hangzását vette alapul, és nem valamiféle mindent beborító hangszőnyeg előállítását tűzte ki célul.

Hogy mennyire tudatos ez a szándék, azt a ráadásként előadott négyszólamú Bach-korál hangvétele is mutatta, amely szinte megtévesztésig emlékeztetett egy viola da gamba kórus enyhén nazális hangszínére. Beszédesebb frazeálás, a témakarakterek határozott kiemelése járt mindezzel együtt. A második melléktéma Schubertre emlékeztető dallamának éneklő megformálása volt emlékezetes itt, vagy a 103-106. ütemek fortissimo-forte akkordjainak határozott „bevágása”.

Mindamellett néha zavaró volt az első hegedűs kissé bizonytalan játéka, bár hibázásról nem beszélhetünk, és valószínűleg elkerülhetők a lapozás bonyodalmai is, amelyek főleg a csellistánál voltak megfigyelhetők, mivel mind a négy tag partitúrából játszott – az összeragasztgatott, nagyméretű lapok kissé nehezen kezelhetőnek bizonyultak.

Az a-moll vonósnégyes a hatalmas lassútételtől, a hálaadó énektől válik igazán kiemelkedő jelentőségű művé, amely a maga több mint negyedórájával a halál fenyegető árnyékától való szabadulást énekli meg. Mint ahogy minden igaz alkotás, valahol az elmúlással való küzdelemről szól. És ez volt a szimpatikus a négy fiatalember művészetében. Hogy a szép lassú, éneklő, líd szakaszokban megmutatták, igen, erről van szó, jön egyszer a vég, de azt is hozzátették a közjátékokban: addig még nekünk is lesz egy-két szavunk.

Az alapokat már lerakta tehát az Accord vonósnégyes, mi több, néhány emeletet is felhúzott rá. Hogy felhőkarcoló épül-e, vagy csak magas ház? Az már csak sok-sok gyakorlás, koncerttapasztalat és akarat eredményeként, évek múlva mutatkozik meg.