Pénz beszél, a Danubia meg játszik

2005. május 7. - Zeneakadémia
Danubia Szimfonikus Zenekar
Fenyő László - gordonka
Vez.: Héja Domonkos

BOROGYIN: Poloveci táncok
SOSZTAKOVICS: I. gordonkaverseny
MUSZORGSZKIJ-RAVEL: Egy kiállítás képei

Sokért nem adnám, ha egyszer, egyetlen estére tagja lehetnék ennek a zenekarnak. Még kívülről nézni is hihetetlen jó érzés, mennyire egy lélekből játszanak, hát még ott \"benn\" ülni milyen lehet! Csupa izzó szempár figyeli Héja Domonkost, mindenki minden hangon \"rajta\" van, mindenki minden folyamatnak aktív részese. A karmester pedig látható élvezettel dirigál, irányítja, kézben tartja az együttes kirobbanó energiáit.

A Danubia egyik legnagyobb érdeme a vonós részleg. Sajnos, nagyon sok magyar együttesre jellemző a húr fölötti reszelgetés. Ennek itt - hála Istennek - nyoma sincs. Könyékig elmerülnek a hangszereikben, bátran felvállalva az eljátszott hangokat. Az orosz romantika tipikusan nekik való zene, egyszerűen lehengerlően csinálják.

A Muszorgszkij-darabban aztán domboríthatnak a fúvósok is. Akad egy-két gikszeres hang, de a magabiztosság, energikusság minden apró bakin átsegíti őket.
A szegény zsidó Schmuylt alakító trombitás és a lengyel ökrösszekeret ábrázoló tubás azonban csont nélkül fújnak.
Eltalált karakterek, hangszínek jellemzik az előadást. Még akkor sincs rossz érzése a hallgatónak, amikor nincsenek hajszálra együtt. Ez ugyanis nem egy görcsös egymásra figyelés eredménytelenségének következménye, hanem a vehemens játékmódé. S mint ilyen, a karmesteri pálca néhány határozottabb ütésével könnyen korrigálható. Ráadásul a Zeneakadémia nagytermében nem is igazán feltűnő.

Fenyő László hatalmas sikert aratott a Sosztakovics-csellóversennyel. Aki esetleg nem ismerné a művet, annak tájékoztatásul csak annyit: Rosztropovicsnak írta a szerző. Rettenetesen nehéz.
Az ifjú csellóművész pedig technikailag fölényesen, izgalmas zenei megoldásokkal színesítve tolmácsolta a művet. Viszonylag kis hangon, nagyon érzékenyen muzsikál. Vannak még színpadias megoldásai, de ebben a korban ez természetes. Nem csoda, ha egy fiatal művészt a kelleténél több játékosságra csábítanak fantasztikus képességei.

Két ráadással is meglepte a közönséget.
A csellóverseny 3. (Cadenza) tétele valószínűleg többünkben is felidézte Bachot. Ennek megfelelően egy szvit-tételt hallhattunk először, majd pedig egy Popper-etűdöt. A fent említett színpadiasság - sajnos - a Bach-mű esetében stílustalanságot eredményezett, a Popper-etűdnek viszont határozottan jót tett.

A Danubia az évad utolsó bérleti hangversenyén is túl van. Héja Domonkos köszönetet mondott a közönség kitartásáért, és felhívta figyelmünket, hogy a következő évadban is lesz bérleti hangversenysorozata a zenekarnak.
És - kérdezhetik most Önök - miért kell ezt külön megemlíteni? Hiszen ez egy államilag elismert zenekar, masszív törzsközönséggel a háta mögött. Természetes, hogy jövőre is együtt lesznek és koncerteznek nekünk. Nem?

De igen. Egyelőre még természetes, mert anyagi nehézségeik nem nőttek a lelkesedésük fölé.
A zenekari tagok ugyanis még most is csak várják januári fizetésüket, a műsortervből pedig szép lassan kikerülnek a jogdíjas darabok.
Mindenesetre még bírják. A kérdés csak az, hogy meddig.

Mert egy darabig elég a lendület, de enni, élni, előbbre jutni nekik is kell. Nekünk viszont ők kellenek, mert jól muzsikálnak, érezhetően még jobbra törekednek és ehhez meg is van a tehetségük.
Reméljük, szponzorokat is találnak hozzá.