Operamesék Óbudán - utoljára

2004. április 5.
Óbudai Társaskör
Operamesék, IV. rész - Haza és szabadság
Km.: Csavlek Etelka, Csák József, Kálmándi Mihály, Marczis Demeter - ének
Harazdy Miklós - zongora
Baranyi Ferenc - szerkesztő, műsorvezető

Nem kell megijedni, nem végleg búcsúzik a Társaskör népszerű sorozata. Ősszel új címmel (Operamesék hangokra), várhatóan új koncepció alapján folytatódik a program.

Ma este olyan érzésem volt, különösen az első részben, hogy összeállítást hallgatok azon operákból, melyeket a következő év(tized)ekben nemigen hallhatunk a Magyar Állami Operaházban. Pedig rájuk férne egy leporolás...
Az Andrea Chéniert utoljára 1978-ban újította fel az Operaház, a Fideliót 1985-ben, a Hoffmann meséit pedig 1990-ben. Az Ivan Szuszanyint Szegeden mutatták be orosz közreműködőkkel 1981-ben. A szicíliai vecsernyéről semmilyen információt nem találtam.

A haza és szabadság témakörében adekvát választás volt a francia forradalom idején játszódó Andrea Chénier, csakúgy, mint a Fidelio, az Ivan Szuszanyin, A szicíliai vecsernye, vagy a Norma; megkerülhetetlen a Bánk bán és a Don Carlos. Kilóg azonban a sorból a Hoffmann meséi, ennek az idekapcsolása volt a legerőltetettebb, ugyanakkor ennek örültem legjobban.

A Kleinzack-legendát Ilosfalvy Róbert előadásában szerettem meg, aki azon a felvételen magyarul énekelte; most Csák József franciául adta elő, és nem csak ő értette a szöveget: gesztusaival a közönség számára is érthetővé, követhetővé tette. A legjobb produkció volt, amit valaha láttam-hallottam tőle. (Talán mégis érdemes lenne megpróbálkozni egy Hoffmann meséi-felújítással.) Macduff áriáját és a Szabadság-kettőst is kiemelkedő színvonalon hozta.

Bánk második felvonásbeli áriája biztos győztesként pályázhatna a legnépszerűbb hazai operasláger kategóriájában. Éppen ezért, nem vagyok biztos benne, hogy ez az ária minden tenorok álma. Ugyanis, aki az előadására vállalkozik, kiteszi magát az önkéntelen összehasonlításnak a közönség részéről, és olyan nevekkel \"kell\" versenyeznie (a teljesség igénye nélkül), mint - a legendásak közül - Simándy, Ilosfalvy, vagy - napjaink Bánkjai - a Molnár-Kiss B.-páros. Mindezek ellenére, vagy éppen ezért, eszemben sincs Csák produkcióját bárkiével is összevetni. Önmagában nézve is korrekt előadás volt.

A másik Bánk-részlet is feliratkozhat a legismertebbek közé, a Hazám, hazám... mellé. Petur Bordalát Kálmándi Mihály előadásában hallottuk. Közben támadt egy ötletem, de gyorsan elhessegettem: Kálmándi túl jó Petur lenne ahhoz, hogy a MÁO-ban is engedjék színpadra lépni. Elénekelte még Gérard áriáját a Chénierből, és (a Szabadság-kettős mellett) Posa búcsúját a Don Carlosból - egyenletesen magas színvonalon. Azóta azon gondolkodom, vajon miért nem aknázzák ki jobban Kálmándi képességeit? Az évi tizenhárom előadásnál valószínűleg többet is tudna vállalni.

A koncertet egy Schumann-dallal nyitó és a Háry János Toborzójával záró Marczis Demeter nehéz helyzetbe hozta a kritikust. (A Szuszanyin-részletet és A szicíliai vecsernye második felvonásbeli O patria, o cara patria kezdetű áriáját is tőle hallottuk.) A hetvenhárom éves Liszt-díjas, Érdemes művész kellemes orgánumával valamikor sok örömet szerezhetett hallgatóságának, de mostani produkcióját minden tiszteletem ellenére sem tudnám élvezetesnek nyilvánítani.

Nem udvariatlanságból hagytam a végére Csavlek Etelkát. Ő az a szereplő, aki a legstabilabb résztvevője volt az Operameséknek, a négyből három alkalommal fellépett a Társaskörben. Az énekesnő az utolsó alkalomra válogatottan nehéz áriákat választott (vagy kapott Baranyi Ferenctől), köztük a Casta divát. Életre keltette a Fidelio Leonóráját, a Don Carlos Erzsébetét, és Aidát is. Őt hallgatva mindig eszembe jut, hogy vajon tanít-e? És van-e akadálya annak, hogy a fiatalabb pályatársainak hangképzési technikát és érthető szövegmondást tanítson? Mert tőle lehetne tanulni.

Egy igényes koncerttel búcsúztatta tehát négyrészes sorozatát a Társaskör. Hasonlóan színvonalas folytatást remélhetünk(?) ősztől is.