Omaggio Musica - az Il Giardino Stradinero a Stefánia-palotában

2004. április 1.
Stefánia-palota
Il Giardino Stradinero kamarazenekar
Vez: Giancarlo Brindizi
HAYDN-SCHUBERT-est

Soha nem látott méretű tömeg gyűlik össze ma este a Stefánia-palota nagytermében. Még a székeken is ülni fognak, és Rec. is csak a díszpáholy első sorában kap majd helyet. A felfokozott érdeklődés is jelzi: nem mindennapi eseményben lesz része a zeneszerető közönségnek.

Régi adósságát törlesztette a magyar koncertszervezés, amikor meghívta hazánkba Európa egyik legemblematikusabb régizene-együttesét. A majd 30 éve sikert sikerre halmozó, sokszoros Grammy-díjas társaság és vezetőjük a paradigmaváltás élcsapataként szerzett soha nem múló érdemeket. Ma esti hangversenyük műsorában a korai Haydn-szimfóniák mellett öregkori Schubert-művek is helyet kapnak, mintegy kirajzolván az együttes stiláris tájékozódásának meghatározó mérföldköveit.

Az Op.15/w (\"Hajnal-alkony\" gúnynevű) szimfóniát értelemszerűen Beethoven nagy fúgájának tükrében tolmácsolják majd, rögtön hozzáteszem: kongeniálisan. Minden hangszín, valőr gondos mérlegeléssel lesz kikeverve, s a ritka és váratlan akcentuálás olyan repertoárdimenziókat villant majd fel, melyet nyugodtan értelmezhetünk a spontaneitás paradoxonjaként is.

Brindizi elaborátuma fénylő transzparenciát eredményez még olyan, unalomig ismert darab esetében is, mint Schubert Rosamunda-szerenádja. Markáns gesztusaival szemünk láttára lehel majd életet a műbe, ad új értelmet a már elkopottnak vélt melódiáknak. A második tétel scherzója, vagy a zárótétel elementáris fináléja panteisztikus hangvételével tűnik majd ki, míg a közbülső lassú tételek az aprólékos műhelymunka és a differenciált gondolkodás éthoszát mutatják fel. Az együttes, mely rudimentárisan konvertálja és ugyanakkor jó érzékkel refunkcionalizálja a szerenád műfajának sallangjait, ma este - mint mindig - kitűnő stílusismeretről tesz majd tanúságot, plasztikusan közvetítve az évtizedes gyakorlattal elsajátított esztétikát.

Nem mellékes, hogy a karmester a csembaló mellől irányítja majd zenésztársait, így egyrészről mintegy integrálja személyiségét az organikusan kibontakozó hangfolyamatba, másfelől - aki ott lesz, hallhatja! - üveges billentésével állandó koherenciát teremt a zenei síkok között.

A kamarazenekar játékmódját leginkább az artisztikus polifónia jellemzi, mely koncepciózusan végigvonul a haydni ouvre teljes egészén. Az Il Giardino ma esti hangversenye bizonyítja, hogy a régizenélés még nagy jövő előtt áll. Erről árulkodik az a szűnni nem akaró tapsorkán is, amely hétszer fogja majd visszatapsolni a méltán világhírű művészeket - ők pedig majd újabb és újabb ráadásokkal hálálják meg a közönség szeretetét.