Nyugati szél vizet áraszt - A Szombathelyiek Pesten

2006. január 24.
Nemzeti Hangversenyterem

Szombathelyi Szimfonikus Zenekar
Marosfalvi Tünde, Zalánki Rita - zongora
Vez.: Pál Tamás

SZÕLLÕSY ANDRÁS: III. concerto
POULENC: Concerto két zongorára
SARASATE: Cigánymelódiák, Op.20
SOSZTAKOVICS: I. (F-moll) szimfónia, Op.10

Igen. A farkasordító hideg ellenére az ember valami csöndes reménnyel a lelkében távozott erről a koncertről: hamarosan tavasz lesz újra.

Minden olyan egyszerű volt. Pál Tamás kisétál a Szőllősy-darabhoz szükséges 16 vonós elé, és pár szóval beszél az előadandó művekről. Ez még akkor is jól esik az embernek, ha van nyomtatott műismertető. Ilyenkor ugyanis az előadó azzal, ahogyan a művekről beszél, rendszerint mindjárt kulcsot is ad koncepciójának megértéséhez.

Érződik Pál Tamáson, hogy a III. concerto nagyon közel áll szívéhez. Ezt a darabot az egész világon játsszák, a maga idejében korszakos jelentőségű műnek számított. Minden vonós egy külön szólamot képvisel. Ezek a szólamok néha teljesen önálló életet élnek, néha csoportokba rendezőknek, s olyan is előfordul, hogy egyetlen egységet alkot az összes játékos. A szerző a szokásos hangképzési módokon kívül egyéb effekteket is alkalmaz, természetesen tökéletesen beillesztve azokat a mű felépítésébe.

Még ma sem könnyű ezzel az 1969-ben bemutatott művel megbarátkoznia a hallgatóknak, de mindenképpen érdemes.

Játszani pedig egy fokkal sem könnyebb, mint értő módon hallgatni. A szólamok, a színek, a karakterek, a ritmusok azonban tökéletesen a helyükön vannak, a zenekar perfekt módon tudja a darabot. Az első percekben Pál Tamás talán kicsit jobban aggódik a ritmusok pontos megszólaltatásáért, mint kellene, de aztán hamar feloldódik zenészei magabiztosságában, s az enyhe aprólékosság szép lassan átadja helyét a nagy formáknak.

Rövid pakolás után a francia Hatok nyugaton máig legnépszerűbb tagjának, Francis Poulenc-nek kétzongorás concertója következik.
Ha sosem hallottunk volna a szerzőről, akkor is bizton állíthatnánk, hogy a gallok nemzetségéhez tartozik. Könnyed, elegáns, pergő zene. Nem túl mélyen szántó, s a klasszicizálás jegyében bátran utal a nagy elődök (pl. Mozart) zenéjére, de két ilyen súlyos darab között elfér egy kis lazítás. A versenymű elnevezés ellenére a zongoraszólamok szerves részét képezik a zenekari anyagnak. Éppen ezért volt számomra nagyon imponáló Marosfalvi Tünde és Zalánki Rita játéka. Könnyed, légies előadásmódjuk maradéktalanul szolgálta Poulenc egyéni illatának megszületését. Kerültek minden magamutogató virtuozitást, s ami a lényeg, teljes természetességgel kamaráztak a zenekarral.

A szünet után egy kis meglepetéssel szolgált a zenekar: kibővítették a műsort Sarasate Cigánymelódiáival, egy 18 éves olasz kisfiú előadásában. Edoardo Zosi a múlt héten vendégeskedett Szombathelyen egy előadás erejéig, az együttes kérésére azonban a fővárosi fellépés miatt meghosszabbította itt tartózkodását.

Hát, mit mondjak? A legtöbben életük végéig csak álmodnak arról, ami ennek a fiúnak már itt, a felnőttkor hajnalán teljesen magától értetődő dolog. Csak úgy röpültek a spiccatók, pizzicatók, detassék, fürgébbnél fürgébb futamok. És ha az ember lehunyta a szemét, akkor szíve szernit már nyúlt volna a tárcájába, hogy megjutalmazza a vacsoraasztalánál bazseváló cigányzenészt. Bravúros volt és életszerű!

A végén pedig jött a korona: Sosztakovics talán legnépszerűbb műve, az Első szimfónia.
Hagyományos formák, mégis - korai megszületése ellénre - már ekkor ott az egész életműre olyannyira jellemző arculat.
Rögtön kiderül, nemcsak a könnyed francia muzsikában tudnak kamarázni a zenekari tagok. Figyelnek egymásra, az arányokra, mégis megőrzik az élvezetes játékhoz nélkülözhetetlen fiatalos lendületet is. Remek a vonós részleg. Igazi telt, testes hangok tömegeit halljuk, mindenki teljes súlyával benne van minden hangban. A harmadik (lento) tétel kényes szólóállásai érzékenyen, mégis határozott, bátran fevállalt előadásban szólaltak meg. Helyenként a fafúvók hamisak egy kissé, s néha előfordul egy-egy apró szétesés. De Pál Tamás íves, csak a lényeges pontokat megfogó mozdulatai pillanatok alatt rendet teremtenek ezeken a helyeken is.

Az a furcsa ebben a zenekarban, hogy a hallgató egyszerre érzi a több tíz éves összeszokottságot és a fiatalos szellemiséget.
És az a fantasztikus a művészetben, hogy az ilyen ellentmondásokra nyugodtan megvonhatjuk a vállunkat: na és?
Ha így hallottuk, hát így is volt.