Nyár esti improvizációk Óbudán

2005. július 4.
Óbudai Társaskör
Felber Gabriella, Kukely Júlia, Molnár András, Káldi Kiss András - ének
Kaposi Gergely - zongora

Az év közben heti két-három (vagy több) előadással (el)kényeztetett operabarát a nyári uborkaszezonban - elvonási tüneteit enyhítendő - lecsap minden lehetőségre, megjelenik mindenhol, ahol csak szerepel a programban a műfaj megnevezése. Ilyenkor az sem számít, hogy a szerkesztők könnyedebb műsorokkal állnak elő, mondván: ez illik a nyárhoz, ezzel lehet becsalogatni a turistákat.

Ám nem is csak nekik tartogat kuriózumokat az este: Molnár Andrást ritkán hallani olaszul énekelni, még ritkábban operettet, és a hölgyek sem ezekben a szerepekben láthatók általában. Káldi Kiss Andrást pedig koncerten érdemes hallgatni - belőle a kamarakörülmények hívják elő a szó szoros értelmében vett előadóművészt.

A Társaskör nyárra kiköltözött a kertbe, a hangulatos - és némiképp kényelmetlen székekkel berendezett - udvarra, ahol az ülőhelyeket az idősebbek kisebb tornamutatványokkal közelíthetik meg, de a hangulat megéri a tornát.

Talán a Radames-románc nehézsége lehet az oka annak, hogy koncerteken gyakorlatilag soha, vagy nagyon ritkán vállalják be a tenoristák. Nem a legideálisabb bemelegítő szám tehát - Molnár András kissé erőből ugyan, de megoldja. A kettősben felszabadultabb, bár a kotta a kezében jelzi, hogy nem tegnap énekelte utoljára. Itt Kukely Júlia küzd a magasakkal, akárcsak a Pillangó-nagyáriában, ezt ellensúlyozza valamelyest, hogy hihetetlenül szuggesztív színésznő.

Felber Gabrielláé az Aida- és a Leonora-ária, valamint A trubadúr kettőse is. A hang a felső lágéban helyenként éles, és ekkora térbe talán kevesebb decibel is elegendő lenne, viszont ritka az olyan Aida, akinek minden szavát érteni.

Káldi Kiss András Figaróval indít - régi, jól belakott szerepével, majd jön Luna és a Szabadságkettős, az utóbbi magyarul, Molnár Andrással. Bár a bariton az első részben végig enyhén rekedtes, mégis éli a szerepeit: mozog, játszik. Ezt kellene valahogyan átmenteni nagyszínpadra.

Sportszaknyelven szólva: a \"kötelező gyakorlatok\" után következzenek a \"szabadon választottak\", ezek hivatottak hiányos operettes műveltségemet kiegészíteni. Hogy mennyire hiányos, az abból is látszik, hogy a jelenlévők nagy része gond nélkül énekelte a slágereket a művészekkel (a tapintatosabbak csak gondolatban), míg nekem jó, ha minden második volt ismerős.

Az operett nem csupán éneklésből áll, a fellépők tánctudásukat is csillogtathatták. Elsőként Molnár András és Kukely Júlia perdült táncra a Csárdáskirálynő-duettben, majd a Felber Gabriella-Káldi Kiss András-páros A víg özvegy kettősében (Ajk az ajkon). Az utóbbiból hallottuk Danilo belépőjét, majd még két Lehár-részlet következett: a Cigányszerelemből Felber Gabriella énekelt (Messze a nagy erdő), a Mosoly országából pedig Molnár András (Vágyom egy nő után). A Pompadúr címszereplőjének belépőjét Kukely Júlia táncolta-énekelte el.

Oldott hangulatú volt a második félidő, a szöveghűség talán nem mindenkit jellemzett egyformán, és a zárószámként elhangzott Brindisi - négyes helyett - inkább kánonként valósult meg. Hogy ez volt-e a szándék, vagy nem sikerült összepróbálni? Talán az utóbbi, de tulajdonképpen mindegy is.
Az igazán fontos csak az, hogy a színpadon állók szeretnek énekelni, a velük szemben ülők pedig szeretik hallgatni őket. Minden más csak részletkérdés.