Nem csak egy kisfiú vagyok - Piotr Anderszewski a Zeneakadémián

2005. március 1.
Zeneakadémia
Piotr Anderszewski - zongora

BACH: Franzözische Ouverture
SZYMANOWSKI: Metopy
CHOPIN: h-moll szonáta
SZYMANOWSKI: Maski

Kijön tehát, és - ezt igazolandó - rögtön egy olyan mű eljátszásába kezd, amely ritkán szerepel zongoristák műsorán. Nagyon komoly tudatosság, elméleti felkészültség kell hozzá. Főleg mióta olyan csembalisták keze alá került, akik nemcsak a stílust és a hangszer sajátosságait értik, hanem egyre inkább ettől függetlenül is, de ezzel együtt is nagy előadóknak számítanak.

A zongorán tehát az első feladat megtalálni azt a nyelvet, amelyre csak lefordítva ugyan, de teljesen érthetően szólal meg a h-moll Ouverture nach Französischer Art. Anderszewski nyelvében a szavak, a zongora hangjai olyan módon szólalnak meg, hogy figyelembe veszik a csembaló hangjainak szűkebb lehetőségeit, de azért nem tartják magukat valami önkéntes béklyóban. A nyelvtanában pedig azokat a frazeálási, trilla-kivitelezési stb. szabályokat alkalmazza, amelyeket szintén úgy vesz át, hogy nem törekszik merev alkalmazásukra.

Ez a mű azon kevés csembalódarab közé tartozik, amelyeknél előírás a két manuál használata. Ezt a kottába beírt forte, piano szakaszok mutatják, amelyek ilyen sűrű (gyakran félütemenként, sőt, a két szólamban ellentétesen megkívánt) alkalmazása csak két regiszteren valósítható meg. Ezért is különösen alkalmas a Nyitány zongorára, hiszen eleve gazdagabb lehetőségekre számít. Ezeket ki is aknázta a művész: a forte-piano szakaszokat nem csak hangerőváltozásként, hanem regiszterek eltérő hangszínkülönbségeként is érzékeltette.

Ugyanakkor nem törekedett arra, hogy valamiféle ketrecben tartsa hangját, ha kellett, kitört hangerőben előírás nélkül is, de érezhetően mindig bizonyos határok közt maradva. Alaphangja pedig visszafogott, de nem finomkodó volt, amit nagyon határozott, de kontrollált pedálhasználata is segített. Sosem használta frázisok, menetek összekötésének segítésére. Frazeálása mindvégig józan maradt, így az újabb kori stílusismeretünk általi kívánalmakat is kielégítette. És természetesen a különböző táncok karakterei is megfeleltek ezeknek az elvárásoknak. A mű előadása így a koncert legemlékezetesebb pillanatait hozta.

Éles váltásként következett a két Szymanowski-mű egyike, a Metopék. Kisfiús mosollyal jelentette be magyarul a változást, hogy az egyik műsorfüzetben kiírtakkal ellentétben ez szólal meg a Maszkok előtt. Majd szinte teljesen megváltozott zongoristaként, egy késő romantikus mű mindenre elszánt interpretátoraként folytatta. Itt olyan virtuóz futamok, a basszusban is zongorapróbáló forték következtek, amelyeket hallva az ember sajnálni kezdte a hangszert. A két hosszabb, mondhatni hosszadalmasnak tűnő, és egy rövidebb tételből álló műtől kissé megfáradó figyelmet ezekkel sikerült felébresztenie.

A szünet után, mint ezt saját, magyar nyelvű felkonferálásából megtudhattuk, ismét változás következett. A pillanatnyi ihlet hatására cserélődött a sorrend, előbb jött a Chopin h-moll szonáta. (A hídforma így borult, ismétlővé alakult.) Lemezéről és múltkori koncertjéről is azt olvastam, hogy a lengyel szerző műveit egyfajta visszafogottság jellemzi előadásban. Nos, én ezt most nem így találtam: szelíd volt, ha ez volt a kívánalom (a lassú tételben, meg ahol kellett), de a forték ugyanolyan basszushúr-próbáló keménységgel dörögtek például a zárótételben, mint a későbbi szerző mindezt valóban el is váró műveiben. (A leírások szerint Chopin maga is szelíden játszott, idegen volt tőle Liszt vad romanticizmusa, és bár nem utasította el, azt mondta, ő maga sohasem játszaná úgy műveit, ahogy Liszt teszi.)
Ezzel együtt Anderszewski előadását is inkább egyfajta józanság jellemezte, a romantikus előadásmód fegyvertárának eszközeit - ezen túl - mértékkel alkalmazta.

Az újabb Szymanowski-mű, a Maszkok - ismét három részes, és ismét kissé hosszú - gyakorlatilag ugyanazt az embert és zongorát próbáló virtuozitást kívánta. És azzal súlyosbítva, hogy itt már az állóképességnek is szerepe lett. Aminek Anderszewski nem látszott híján lenni.

Három teljesen más világú zeneszerző, amelyek közül Anderszewski mindegyikhez megtalálta a megfelelő hangot, előadási stílust; egy nehezen meghatározható faktor, a gondolatiság, amely a korral még mélyülhet; elképesztő technika, erő. És az egyik legeredetibb zongoristának tapsolhattunk, aki mostanában megfordult a Zeneakadémia színpadán.