Navigare Necesse - ezt?

1999. november 19. - Magyar Állami Operaház Benjamin Britten: Peter Grimes - Opera három felvonásban előjátékkal
Szöveg: G. Crabbe nyomán M. Slater
Lányi Viktor fordítását átdolgozta Kovalik Balázs és Pál Tamás
Peter Grimes Gulyás Dénes
John, az inasa Szabó Márton
Ellen Orford Kukely Júlia
Balstrode Káldi Kiss András
Mrs. Sedley Tas Ildikó
Ned Keene Póka Balázs
Auntie Wiedemann Bernadett
A kocsma attrakciói Hruby Edit
Várhelyi Éva
Swallow Fried Péter
Bob Boles Pataki Antal
Horace Adams Korondy György
Hobson Szvétek László
Vezényelt: Kovács János
Karigazgató: Katona Anikó
Táncok: Horváth Gábor
Díszlet: Antal Csaba
Jelmez: Benedek Mari
Rendezte: Kovalik Balázs

Horror vacui. Félelem az ürességtől. Ez jellemzi Kovalik Balázs operarendezéseit. Talán nem hisz a zene erejében, nem hisz az opera drámaiságában. Fél a zenét magára hagyni. Nála mindig minden és mindenki mozgásban van. Bejönnek jobbról, mechanikusan téblábolnak egy kicsit, majd kimennek. Vagy jobbra, vagy balra. Nincs jelentősége. Esetleg négykézlábra állnak. Vagy óriási kört alkotnak. Vezényszóra megfordulnak. Meredten néznek egy irányba. Mások másfelé. De ők is meredten. Aztán abbahagyják. Vezényszóra. Keresztül botladoznak a színpadon. Jobb hátul el. De ennek sincs jelentősége. Néhány perc múlva megjelennek a süllyesztőből, mint templomi sokaság. Öt díszletmunkás forgatja a dobogót. Ugyanők, nemrég még Grimest verték, rugdosták, benzinnel locsolták. Meggyújtani már elfelejtették. Vagy csak gyufájuk nem volt. Vagy csak a közjáték ért véget. A kocsmárosnő és segítői benzines kannákat, alumínium söröshordókat hoznak be. Leteszik. Kiviszik. Szemmel láthatólag zajlik az élet. Értem én persze: a csőcselék, mint arctalan, tudattalan sokaság. Együtt jönnek, együtt mennek, együtt öltöznek át. Egyszer fekete öltönybe, egyszer sárga viharkabátba, egyszer áttetsző műanyagba. Engedelmeskednek egy központi akaratnak. Kár, hogy ez a központi akarat nem Britten: Peter Grimes c. operájából fakad. Csupán egy a zenét unó(?) rendező utasításai. Ha nincs elég ember a színpadon, akkor Kovalik a lámpákat mozgatja. Leengedi őket, majd fölhúzza. Vagy ottfelejti. És mindent beborít a mázsányi gumihulladék semmihez sem hasonlítható orrfacsaró szaga. Ami egyszer tengerparti homok, esetleg kavics. Máskor hontalanok másznak ki alóla. Később meg csak úgy van. Ha már egyszer kitalálták. Maximum azt a 70-80 színpadon mászkáló énekest-kórustagot-statisztát zavarja. De ők meg elviselik. Ez a dolguk. Hadd bukdácsoljanak.

Az énekesek egyébként meglepően jól viselik a megpróbáltatásokat. A színvonal egyenletes. Elsősorban Kukely Júlia Ellen-je és Káldi Kiss András Balstrode alakítása emelkedik ki az átlagból. Gulyás Dénes és az inast játszó Szabó Márton jelenete a harmadik felvonásban megindító volt. A zenekart Kovács János irányította ezen az estén. Magukhoz képest jól szóltak.

Talán viccnek hangzik, de nem annak szánom: nem ártana az egyébként magyarnyelvű előadást feliratozni. Akkor talán nem merülne állandóan a műsorfüzet olvasásába a közönség egy része.

Britten különös zenei világa egy különc, az értelmezést inkább zavaró, mintsem segítő színpadra állítással találkozott. Nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy elmondhassuk: nem fogja növeli a Peter Grimes népszerűségét.