Műsor, előadók, közönség - A Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar a Zeneakadémián

2004. május 22.
Zeneakadémia
Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar
Ránki Dezső (zongora)
vez.: Héja Domonkos

RAVEL: Pavane egy infánsnő halálára
BARTÓK: 2. zongoraverseny
R. STRAUSS: Imígyen szóla Zarathustra

Ígéretes program, ígéretes előadás.
Meghiúsítja azt az egyébként gyakori erőfeszítést, amivel még koncert előtt megpróbálom elemezgetni, hogy mit hallok majd, miért is vagyok rá kíváncsi. Egyszerűen el kell rá menni. És csak az a kérdés marad, hogy nem cáfolják-e meg az embert váratlanul. Tényleg szép lesz-e a Pavane, összeáll-e a Bartók, és a Danubia Zenekar boldogul-e a Strauss komoly igényeket támasztó, hatalmas apparátusával?

A Pavane valóban szép, annak ellenére, hogy a lágy szólók sokkal \"nehezebbek\", mint ha bátor tuttit kellene harsogni. A kürtösnek egy-két ütemig tart, amíg megtalálja az \"anzaccot\", de gikszer nélkül indít, és utána már kellően puha. A hang szépsége még nem az, amit időnként a sztár-kürtösök tudnak, de ez múlhat a hangszer minőségén is. A mélyvonósok pizzicatói szolgáltatják azt a finom basszust, azt a hang-élményt, amire egyetlen audiofil hangfal sem képes, Héja Domonkos a szólóoboistát is joggal állítja fel a végén, hogy külön meghajolhasson. Megjegyzem, itt Héja Domonkos dirigálása is tetszik, érzékeny és interaktív, ütései egzaktak és kifejezők.

A Bartók-zongoraverseny már kicsit összetettebb dolog, maga a zene - minden formai és harmóniai elemével együtt - sokkal bonyolultabb, mint a Ravel-mű. Az előadás számomra korrektnek tűnik, de talán nem elég átütő. Az első tételben némi összjáték-problémát is érzek, bár hozzá kell tennem, hogy abban magam sem voltam biztos, hogy a földszinten legelöl ülve nem a túl közelről hallható \"direkt\" hangok csapnak-e be. Lehet, hogy távolabbról, esetleg a középerkélyről jobban érvényesülő zengés már rendbe rakott mindent. A helyemről mindenesetre nem teljesen egészséges a balansz. A második tétel ezzel együtt szép, a harmadik tételben pedig egyre kevesebb kedvem van a szőrszálhasogatáshoz - élvezem.

A közönségből valószínűleg mások is élvezték, hiszen nagyon-nagyon sokáig tart az ünneplés. Amikor Ránki ráadáshoz készülődik, kicsit megijedek, hiszen az utóbbi időben több olyan koncertet is hallottam, ahol attraktív, de üres jutalomjátékkal sikerült megkérdőjelezni szinte az egész produkció zenei hitelét. De Ránki végül is tényleg zongoraművész, és nem holmi vásári mutatványos. A Csárdás Obstiné Liszttől - Bartók után - tökéletesen meggyőző, adekvát választás, és az előadása is az.

A Danubia Ifjúsági Zenekar (vajon meddig nevezik magukat annak?) a szünet után Strauss Zarathustráját adta elő, meggyőzően.
Lehet, hogy a kihívás mértékéhez alkalmazkodva, de Héja Domonkos vezénylése valamelyest kinőtte a karmesteri dobogó kereteit. A túlzó mozdulatok látványa kicsit zavaró volt, de ha ez kellett ahhoz, hogy minden úgy szólaljon meg, ahogy végül megszólalt, akkor áldásom rá. Megérte.

A zajos siker már több, mint ami pusztán a lelkes fiatalságnak, önmagában a kornak járna. Megérdemlik.
Kifelé menet aztán a feleségem - a rá jellemző módon - végtelenül leegyszerűsítve foglalja össze az egész estét: \"látod, ha jó a műsor, és jók az előadók, akkor lelkes a közönség...\"